Bejegyzések élet címkével

Szövetségek

Amikor hosszú évekkel ezelőtt valaki először beszélt nekem a Bibliáról, az egyik első dolog, amit megtudtam, hogy a Biblia két részből áll. Az egyik részt Ó Szövetségnek, a másikat pedig Új Szövetségnek hívják. Azóta sokszor használtam ezt a két szót, de csak nemrég szembesültem azzal, hogy ennek a két szónak a valódi jelentése mennyire jelentőségteljes mondanivalót hordoz. Ebben a tanulmányban ezzel a két szövetséggel foglalkozunk. … Tovább Szövetségek »

A két Ádám

„Pál, Jézus Krisztus apostola Isten akaratjából, az Efézusban lévő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek.” (Ef 1:1) Az efézusbeliekhez írt levél egyik gyakori szófordulata: „Krisztusban”. Korábbi keresztény életemben szinte észre sem vettem ezt a kifejezést, amikor azonban kezdtem megérteni a hit általi megigazulás üzenetét, mély értelmet nyert előttem. Amikor az emberek a Krisztusban elnyerhető életről kérdeznek, ezt szoktam mondani: „Olvassátok el figyelmesen az efézusbeliekhez és a … Tovább A két Ádám »

„Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek Ővele”

Isten személye és a hit általi megigazulás témakörének összefüggései Ezen tanulmány innen tölthető le PDF-ben. Bevezetés Ezt a tanulmányt elsősorban azzal a céllal állítottuk össze, hogy gondolatmenete és következtetései kiemeljék a hit általi megigazulás fontosságát és részleteit. Szeretnénk megosztani azt, amit az Igéből és a bizonyságtételekből lélekmentő igazságként megismertünk. A megváltás művének befejezése éppen a hit általi megigazulás megértésén és megélésén múlik. Ez az üzenet … Tovább „Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek Ővele” »

A hármas bizonyság

Leggyakrabban csak azt említjük 1Jn 5. fejezetével kapcsolatban, hogy a 7. vers betoldás. Azt azonban már sokkal kevesebben értik, hogy a többi igevers mit is mond valójában. Bárcsak értenénk igazán e szavakat! Hány bűnterhes lélek lelhetne boldog bizonyosságra abban a kegyelemben, ami a mi Urunk Jézus Krisztusban van! Szeretnél még nagyobb bizalommal lenni iránta? Akkor halljuk, mit mond nekünk az Úr az Ő Igéjében. Az … Tovább A hármas bizonyság »