Bejegyzések Vigasztaló címkével

„Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek Ővele”

Isten személye és a hit általi megigazulás témakörének összefüggései Ezen tanulmány innen tölthető le PDF-ben. Bevezetés Ezt a tanulmányt elsősorban azzal a céllal állítottuk össze, hogy gondolatmenete és következtetései kiemeljék a hit általi megigazulás fontosságát és részleteit. Szeretnénk megosztani azt, amit az Igéből és a bizonyságtételekből lélekmentő igazságként megismertünk. A megváltás művének befejezése éppen a hit általi megigazulás megértésén és megélésén múlik. Ez az üzenet … Tovább „Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek Ővele” »

Krisztus értéke követői számára

“Sunnyside,” Cooranbong, N. S. W., 1896. május 4 Nagyon elszomorodtam, amikor elolvastam a leveledet, mert azt éreztem, hogy keserű lélekkel van átitatva. Olvasd el Ef 2:4-22-t, mert ez az ige neked szól. Olvasd figyelmesen, ahogy eddig még soha. Tele van tanácsokkal. Hogy Krisztus hit által a szívünkben lakozik, azt jelenti, hogy Krisztusról elmélkedünk, Krisztust szemléljük, drága Megváltónkat tartjuk legjobb és legközelebbi barátunknak, úgyannyira, hogy minden … Tovább Krisztus értéke követői számára »

Levél Chapman testvérhez a Szent Lélek természetéről

Részletek Ellen G. White Chapman testvérhez írt leveléből “Megkaptam június 3-ai leveledet, melyben ezt írtad: ‘Robinson vén nem szeretné, ha már most elmennék, hanem inkább arra ösztönöz, hogy házaljak addig, amíg a konferencia elérkezettnek nem látja az időt, hogy más tisztségben alkalmazzon, ellenben határozottan kijelenti, hogy nem vagyok kiküldhető az igazság hirdetése céljából, amíg néhány általam vallott nézeten nem változtatok, hogy így a népünk által … Tovább Levél Chapman testvérhez a Szent Lélek természetéről »