Bejegyzések Krisztusban lenni címkével

Menedékváros

Amikor a Mózesnek adott törvényeket tanulmányozzuk, sok különös részlettel találkozhatunk. A polgári törvények – csakúgy, mint az erkölcsi és ceremoniális törvények – rendkívül csodálatraméltó és irgalmas rendelkezések voltak. Ha Izrael maradéktalanul betartotta volna ezeket, bizonyára bolygónk legkiemelkedőbb állama lehetett volna a méltányos igazságszolgáltatás tekintetében. Ugyanakkor ezek a törvények nem csak Izrael népének testi jólétét szolgálták, Isten gazdag lelki párhuzamokat is elrejtett bennük, amelyeket az Újszövetség … Tovább Menedékváros »

Köszöntő

„Még ezután kell jelentős igazságoknak – melyek pünkösd időszaka óta elkerülték a figyelmet és rejtve maradtak –, a maguk isteni tisztaságában előragyogniuk Isten szavából. Akik igazán szeretik Istent, azoknak a Szent Lélek olyan igazságokat fog kinyilatkoztatni, amelyek mára elhalványultak az elmékben, vagy teljesen újak.” (E.G. White, 1888-as anyagok [Kiben bízhatunk IV.], 1651.o.) „Szeretném, ha tudnátok, mennyit küzdök értetek és a laodiceaiakért; és mindazokért, akik engem … Tovább Köszöntő »

Három evangélium

Nemrégiben kezembe került két cikk, amelyek néhány évvel ezelőtt íródtak: az egyik Ralph Larson: „Kinek van szüksége az eredendő bűnre?”, a másik Dennis Priebe: „Felállna, kérem, az igazi evangélium végre?” Mindkét írást nagyon gondosan áttanulmányoztam. Lényegében mindkét szerző ugyanazokat a gondolatokat fejezi ki. Az evangélium kétféle felfogását tárgyalják, az egyik megközelítés saját álláspontjukat tükrözi, a másikat pedig hevesen támadják. Olvasás közben eszembe jutott, hogy mindkét … Tovább Három evangélium »