“Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” (Mát 6:33).

Jézus azt mondja, hogy Isten igazsága az, amit keresnünk kell ebben az életben. Az élelem és a ruházat másodlagosak ehhez képest. Isten gondoskodik róluk, ezért nincs szükségünk az aggodalmaskodásra. Ezzel szemben életünk egyetlen célja legyen Isten országának és az Ő igazságának keresése.

1Kor 1:30-ban azt olvassuk, hogy Krisztus igazságul és bölcsességül lett. Mivel Krisztus Isten bölcsessége, és benne lakik az Istenség egész teljessége testileg, ezért az Ő igazsága Isten igazsága. Nézzük meg, hogy miben áll ez az igazság!

A zsoltáros ezt mondja: “Nyelvem a te beszédedről énekel, mert minden parancsolatod igaz” (Zsolt 119:172). A parancsolatok igazak, nemcsak elvont formában, hanem azért, mert Isten igazságát tartalmazzák. Bizonyítékul olvassuk el az alábbiakat:

“Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek a földre ide alá, mert az egek mint a füst elfogynak, és a föld, mint a ruha megavul, és lakosai hasonlóképp elvesznek; de szabadításom örökre megmarad, és igazságom meg nem romol. Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot, te nép kinek szívében van törvényem! Ne féljetek az emberek gyalázatától, és szidalmaik miatt kétségbe ne essetek!” (Ésa 51:6-7).

Mit tanulunk ebből? Azok ismerik Isten igazságát, akiknek szívében van az Ő törvénye, ezért a törvény Isten igazsága.

Ezt igazolják János szavai: “Minden igazságtalanság bűn” (1Ján 5:17). “Valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig a törvénytelenség” (1Ján 3:4). A bűn a törvény áthágása, és egyben igazságtalanság is, ezért a bűn és az igazságtalanság azonos dolgok. De ha az igazságtalanság a törvény áthágása, akkor az igazság nem lehet más, mint a törvény iránti engedelmesség. Matematikai képletbe helyezve az elmondottakat:

• igazságtalanság=bűn (1Ján 5:17)
• törvényáthágás=bűn (1Ján 3:4)

Így azt az axiómát követve, hogyha kettő egy a harmadikkal, akkor egymással is egy, kimondhatjuk:

• igazságtalanság=törvényáthágás,

ami negatív egyenlőség. Ugyanez pozitív formában így hangzik:

• igazság=törvény iránti engedelmesség

Melyik törvény iránti engedetlenség minősül igazságtalanságnak, és melyik iránti engedelmesség minősül igazságnak?

Az a törvény, mely ezt mondja: “Ne kívánd!” Pál azt mondta, hogy ez a törvény ismerteti meg vele a bűnt (Róm 7:7). Így a Tízparancsolat Isten igazságának mércéje. Mivel ez Isten törvénye, és mivel igaz, szükségszerűen Isten igazságának kell azt tekintenünk. Valójában nincs más igazság.

Mivel a törvény Isten igazsága – az Ő jellemének leirata – könnyen beláthatjuk, hogy az ember fődolga az Isten félelme és az Ő parancsolatainak megtartása (Préd 12:13). Senki ne gondolja, hogy a Tízparancsolat betűi pontosan körülírják kötelességeit. “A törvény lelki”, és sokkal többet foglal magában, mint amit a közönséges olvasó lát bennük. “Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg” (1Kor 2:14). A törvény messzenyúló határait csak azok fogják fel, akik imádkozó lélekkel elmélkednek felettük. Néhány bibliai szöveg elegendő lesz, hogy megsejtsünk valamit szélességéből.

Krisztus a Hegyibeszédben ezt mondja: “Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: aki pedig ezt mondja, bolond, méltó a gyehenna tüzére” (Mát 5:21-22). És: “Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében” (Mát 5:27-28).

Ez nem azt jelenti, hogy a “Ne ölj!” és “Ne paráználkodjál!” parancsolat tökéletlen, sem nem azt, hogy Isten nagyobb erkölcsiséget kíván a keresztényektől, mint amit ószövetségi népétől, a zsidóktól kívánt. Isten követelményei minden korban és minden emberrel szemben azonosak. Az Úr csupán megmagyarázta ezeket a parancsolatokat, és megmutatta lelki jellegüket. A farizeusoknak arra a ki nem mondott vádjára, hogy figyelmen kívül hagyja és aláássa a törvényt, ezt felelte: azért jött, hogy megalapozza a törvényt, mert nem lehet eltörölni azt, s ezért annyira kiterjesztette a törvény igazi értelmét, hogy meggyőzze őket: valójában ők nem ismerik a törvényt, és ők nem engedelmeskednek neki. Megmutatta azt, hogy egyetlen tekintet vagy egyetlen gondolat is lehet a törvény áthágása.

Krisztus ezzel nem valami új igazságot jelentett ki, csupán megvilágította a régi igazságot. A törvény ugyanolyan sokat jelentett akkor, amikor kihirdette a Sínai-hegyen, mint akkor, amikor kiterjesztette azt Júdea hegyein. Amikor – földrengéstől kísérve – kijelentette “Ne ölj!”, akkor arra gondolt, hogy “ne tarts haragot szívedben, ne ápold az irigységet, sem ellenkezést, sem semmit, ami a leghalványabb módon is hasonlít a gyilkosságra. Mindez – és még sokkal több – benne van a “Ne ölj!” szavakban. És ezt már az Ószövetség ihletett szavai is így tanították:

“A dolgoknak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatait megtartsad, mert ez az embernek fődolga! Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az” (Préd 12:15-16).

Az érvelés lényege a következő: az ítélet kiterjed minden titkos dologra, Isten törvénye az ítélet mértékegysége, ez határozza meg minden cselekedet jellegét, akár jó, akár gonosz az; ezért Isten törvénye megtilt minden rosszat, akár gondolatban, akár cselekedetben követnénk el. A végkövetkeztetés tehát ez: Isten parancsolatai magukban foglalják az ember minden kötelességét.

Vegyük az első parancsolatot: “Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem!”. Pál apostol beszél azokról, akiknek “Istenük az ő hasuk” (Fil 3:19). De a falánkság és mértéktelenség öngyilkosság, ezért az első parancsolat összefügg a hatodikkal. És ez még nem minden, mert azt is mondja, hogy a kívánság bálványimádás (Kol 3:5). A tizedik parancsolatot nem hághatjuk át úgy, hogy ne hágnánk át az elsőt is és a másodikat is. Más szóval, a tizedik parancsolat is összefügg az elsővel, s azt látjuk, hogy a Tízparancsolat olyan spirál, ami akkorára tágul, mint a mindenség, és magában foglalja minden teremtmény minden kötelességét. Röviden, ez Isten igazságának mércéje, aki betölti az örökkévalóságot.

Mivel ez a helyzet, teljesen korrektnek kell tartanunk azt az állítást, hogy “a törvény cselekvői megigazulnak”. A megigazítani azt jelenti, hogy igazzá tenni, vagy igaznak mutatni valakit. Nos, természetes, hogy a tökéletesen igaz törvény iránti tökéletes engedelmesség, igaz embert eredményez. Isten eredeti terve azt volt, hogy minden teremtménye így engedelmeskedjen törvényének, s ebben az értelemben igaz, hogy “a parancsolat az életre való” (Róm 7:10).

De ahhoz, hogy valakiről el lehessen mondani, hogy “a törvény cselekvője”, arra van szükség, hogy élete minden pillanatában tökéletesen megtartsa a törvényt. Ha hiányt szenved valamiben, akkor nem nevezhető a törvény megtartójának. Ezért nagyon szomorú, de igaz: nincs egyetlen ember sem a földön, akit a törvény megtartójának tekinthetnénk, mert zsidók és pogányok egyaránt “bűn alatt” vannak, ahogy az apostol mondja: “…nincsen csak egy igaz is. Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajoltak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is” (Róm 3:9-12). A törvény mindenkihez szól, aki hatálya alá tartozik, és senki sincs a földön, aki megvédhetné magát akkor, amikor a törvény bűnnel vádolja őt. Ezért minden száj elnémul, és mindenki bűnösnek bizonyul Isten előtt (19. v.), “mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” (23. v.).

Ezért amennyire igaz, hogy “azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik” (13. v.), annyira igaz az is, hogy “a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg őelőtte, mert a bűn ismerete a törvény által vagyon” (20. v.). Bár a törvény “szent, igaz és jó”, nem tudja megigazítani a bűnöst. Más szóval, az igaz törvény nem jelentheti ki, hogy igaz az az ember, aki áthágja. A törvényt nem vethetjük meg azért, mert nem igazíthatja meg a bűnöst. Ellenkezőleg; magasztalnunk kell ezért. Tulajdonképpen maga az a tény, hogy a törvény nem nyilvánítja igaznak a bűnöst, más szóval, nem állítja, hogy az ember megtartotta (a törvényt ford.), mikor áthágta, a bizonysága annak, hogy ez a törvény jó. Az emberek megbecsülik a megvesztegethetetlen bírákat, akik nem nyilvánítanak igazzá valakit, aki bűnözött. Meg kell tehát becsülniük Isten törvényét is azért, mert nem hoz hazug ítéletet. Ez az igazság tökéletessége, s ezért ki kell mondani, hogy Ádám nemzetségének egyetlen tagja sem teljesítette kívánalmait.

Továbbá, az a tény, hogy a törvény megtartása az ember kötelessége, megmutatja, hogy az ember nem tarthatja meg a törvényt akkor, ha egyetlen pontját is áthágja. A törvény minden egyes kívánalma olyan átfogó – az egész törvény annyira lelki -, hogy az angyalok sem tehetnek többet, mint egyszerűen engedelmeskednek neki. Sőt, mivel a törvény Isten igazsága – az Ő jellemének mása -, s mivel jelleme nem lehet más, mint ami, maga Isten sem lehet jobb, mint az igazságnak az a mértéke, ami törvényében testet ölt. Nem lehet jobb, mint amilyen jó, s ezt a jóságát már tökéletesen kinyilatkoztatta a törvény. Remélhetjük akkor, hogy aki egy ponton vétkezett, az a törvény más pontjainak megtartásával annyi felesleges jósághoz juthat, ami elegendő ahhoz, hogy kiegészítse azt, ami hiányt szenvedett? Aki ezt akarja tenni, annak arra a lehetetlen feladatra kell vállalkoznia, hogy egy ponton jobb lesz, mint amit Isten kíván, azaz jobb lesz, mint maga Isten.

De nem csak egy pont van, ahol az ember vétkezett. Minden ponton alul marad a törvény követelményeivel szemben. “Mindnyájan elhajoltak, egyetemben haszontalanokká lettek, nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is”. Nemcsak ez, hanem az is lehetetlen a bukott embernek, hogy meggyengült erejével egyetlen olyan cselekedetet hajtson végre, ami megfelel a tökéletes mércének. Ez az állítás nem igényel további érvet, mint annak megerősítését, hogy a törvény Isten igazságának mércéje. Senki nem tételezheti fel magáról, hogy bármiben olyan cselekedetre képes élete folyamán bármikor, ami olyan jó lenne vagy lehetne, mintha maga az Úr cselekedné azt. Mindenkinek el kell ismételnie a zsoltárossal együtt: “feletted való jóm nincsen” (Zsolt 16:2).

A Szentírás nyíltan kijelenti ezt a tényt. Krisztus, aki “nem szorult rá, hogy valaki bizonyságot tegyen az emberről, mert magától is tudta, mi volt az emberben” (Ján 2:25), azt mondta: “Mert onnan belülről, az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok, házasságtörések, paráznaságok, gyilkosságok, lopások, telhetetlenségek, gonoszságok, álnokság, szemérmetlenség, gonosz szem, káromlás, kevélység, bolondság: mindezek a gonoszságok belülről jönnek ki, és megfertőztetik az embert” (Márk 7:21-23). Könnyebb rosszat tenni, mint jót, és amit az ember természetszerűen tesz, az a gonosz. A gonosz bennünk lakik, és lényünknek egy része. Ezért mondja az apostol: “Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt” (Róm 8:7-8). “Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok” (Gal 5:17). Mivel a rossz az ember természetének része, amit bűnös elődeitől örökölt, ezért nyilvánvaló, hogy minden igazság, ami belőle származhat, olyan, “mint a megfertéztetett ruha” (Ésa 64:5), ha összevetjük azt Isten igazságának szeplőtlen ruhájával.

Maga az Úr így mutatta be, hogy mennyire lehetetlen igazságot kihozni a bűnös szívből: “Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg: mert a tövisről nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt. A jó ember az ő szívének jó kincseiből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól a szája” (Luk 6:44-45). Ez azt jelenti, hogy az ember nem tehet jót addig, míg maga jóvá nem lesz. Ezért a bűnös ember cselekedetei nem tehetik őt igazzá. Ellenkezőleg; mivel bűnös szívből származnak, ezért az ember bűnösségének mértékét gyarapítják. A gonosz szívből csak gonosz dolgok származhatnak, és a gonosz dolgok számának növekedéséből soha nem jöhet jó, ezért értelmetlen dolog a bűnös embernek azt hinni, hogy igazzá válhat saját erőfeszítései által. Előbb igazzá kell válnia, hogy képes legyen megtenni a jót, amit szeretne, és amit elvárnak tőle.

A helyzet a következő tehát: (1) Isten törvénye tökéletes igazság, és tökéletesen összhangban kell vele lennie mindenkinek, aki belép Isten országába. (2) De a törvény nem képes az igazság egyetlen részletét sem kiárasztani az emberre, mivel minden ember vétkezett, és képtelen megfelelni követelményeinek. Mindegy, hogy milyen őszintén és buzgón tevékenykedik az ember, semmi amit tenni képes, nem fogja kielégíteni a törvény követelményeinek teljességét. Túl magasan van ez számára ahhoz, hogy elérje, ezért a törvény iránti engedelmességgel nem nyerheti el az igazságot. “Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg őelőtte”. Milyen siralmas állapot! Rendelkeznünk kell a törvény igazságával, hogy bejuthassunk a mennybe, de a törvény nem rendelkezik azzal az igazsággal, amit felkínálhatna nekünk. A legállhatatosabb és legkövetkezetesebb erőfeszítésünkkel sem szerezhetjük meg a legkisebb részét sem annak a szentségnek, ami nélkül nem láthatjuk meg az Urat.

Kicsoda üdvözülhet tehát? Létezik-e egyáltalán igaz ember? Igen, mert a Biblia gyakran tesz említést ilyenekről: “Mondjátok az igaznak, hogy jól lészen dolga, mert cselekedeteik gyümölcsével élnek” (Ésa 5:11). Ez azt igazolja, hogy lesznek igaz emberek, akik jutalmat kapnak, sőt végül lesz igaz nép is, akikről ezt mondja: “Ama napon ez éneket éneklik Júda földén: Erős városunk van nékünk, szabadítását adta kőfal és bástya gyanánt! Nyissátok fel a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép, a hűség megőrzője” (Ésa 26:1-2). Dávid ezt mondja: “A törvény igaz” (Zsolt 119:142). Nemcsak igaz, hanem minden igazság summája; ezért az a nép, mely megtartja az igazságot, megtartja Isten törvényét. Ezek lesznek, az Ő akaratának cselekvői, akik bemennek a mennyek országába (Mát 7:21).