Nem csupán szép elmélet és üres dogma az, hogy Krisztust Istennek és teremtőnek kell tekintenünk. A Biblia minden tanítása gyakorlati hasznunkat szolgája, ezért ezzel a céllal kell tanulmányoznunk azt. Nézzük először, hogy milyen kapcsolat van e tantétel és az Isten törvényének központi parancsolata között. 1Móz 2:1-3-ban ezeket a szavakat találjuk a teremtéstörténet összegzéseként: “És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, melyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt, mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten”. Ugyanazok a szavak ezek, amit 2Móz 20:8-11. verseiben találunk.

Azt találjuk itt, ami a legtermészetesebb, hogy az a Lény, aki teremtett, megnyugodott. Az, aki hat napon át munkálkodott a föld teremtésében, a hetediken megnyugodott, és megáldotta és megszentelte azt. De már láttuk, hogy az Atya Isten a Fiú által vitte végbe a teremtés munkáját, és Krisztus teremtett minden létező dolgot. Ezért nyilvánvaló dolog, hogy Krisztus volt az, aki megnyugodott azon az első szombaton, a teremtés bevégzésekor, és Ő volt az, aki megáldotta és megszentelte ezt a napot. Így a hetedik nap – a szombat – a leghangsúlyosabb módon az Úr napja. Amikor Krisztus azt mondta a farizeusoknak, hogy “a szombatnak is Ura az embernek Fia” (Mát 12:8), akkor afelett a nap felett jelentette ki Úr voltát, amit ők külsőleg olyan makacsul megünnepeltek, és ezt oly módon tette, hogy megértsék: a szombatot Ő saját tekintélye szimbólumának tekintette, mint olyan intézményt, ami látványosan igazolta, hogy Ő nagyobb a templomnál. Így a hetedik nap a teremtés Isten által kiválasztott emlékműve. Ez a nap minden más napnál nagyobb tiszteletet érdemel, mert az a küldetése, hogy az ember figyelmét Isten teremtői hatalmára irányítsa, ami az ember előtt igazolja az Ő Istenségét. Ezért, amikor Krisztus azt mondta, hogy Ő a szombat Ura, akkor nem kevesebbet mondott, mint hogy Ő a Teremtő, akinek Istensége mellett tanúskodik ez a nap.

Mit mondjunk tehát arra a gyakori észrevételre, hogy Krisztus áthelyezte a nyugalom napját a teremtés emléknapjáról egy olyan napra, melynek nincs meg ez a jelentősége? Ha Krisztus megváltoztatta vagy eltörölte volna a szombatot, akkor olyasmit rontott volna le, ami Istensége mellett tanúskodik. Ha Krisztus eltörölte volna a szombatot, saját keze munkáját pusztította volna el, önmaga ellen fordult volna, s tudjuk, hogy az az ország, mely önmagával meghasonlik, nem állhat meg. De Krisztus nem mondhat ellent önmagának, ezért nem változtatott meg egyetlen jottát sem abból, amit Ő maga elkülönített, s ami tanúbizonyságot tévén istenségéről, bemutatja azt, hogy Ő méltó arra, hogy minden pogány isten felett imádjuk. Krisztus számára megváltoztatni a szombatot olyan lehetetlen, mint megváltoztatni azt a tényt, hogy Ő hat napon át teremtett mindeneket, és a hetedik napon megnyugodott.

Továbbá az a gyakran ismételt kijelentés, hogy az Úr a Teremtő, azt a célt szolgája, hogy meglássuk benne az erő forrását. Figyeljük meg a Kolosséi levél első fejezetében, hogyan kapcsolódik egymáshoz a teremtés és a megváltás munkája:

“Azért mi is, amely naptól fogva ezeket hallottuk, nem szűnünk meg értetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben, hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében; minden erővel megerősíttetvén az ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel; hálákat adván az Atyának, aki alkalmassá tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban; aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és átalvitt az Ő szerelmes Fiának országába; aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született; mert őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek őáltala és őreá nézve teremtettek; és ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. És ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül, hogy mindenekben ő legyen az első; mert tetszett az Atyának, hogy őbenne lakozzék az egész teljesség” (Kol 1:9-19).

Nem véletlen az, hogy az a csodálatos kijelentés, miszerint Krisztus a Teremtő, összekapcsolódik azzal az állítással, hogy őbenne van megváltásunk. Nem, amikor az apostol tudatja velünk vágyát, hogy minden erővel megerősíttessünk az Ő dicsőségének hatalma szerint, akkor azt is megmondja, hogy mi a dicsőségnek ez a hatalma. Amikor arról ír, hogy megszabadulunk a sötétség hatalmából, akkor bemutat nekünk valamit a Szabadító hatalmából. Bátorításunkra mondja nékünk, hogy az egyház feje egyszersmind mindenek teremtője is. Elmondja nékünk azt, hogy Ő hatalma szavával fenntartja a mindenséget (Zsid 1:3), hogy megnyugodhassunk abban a bizonyosságban, miszerint a kéz, ami fenntart mindeneket, megőrzi gyermekei jólétét is.

Figyeljük meg a kapcsolatot Ésa 40:26. versével! A fejezet bemutatja Krisztus csodálatos bölcsességét és hatalmát, aki nevén szólítja az egek minden seregét, és helyükön tartja őket ereje és hatalma által, majd azt kérdezi: “Miért mondod Jákob és szólsz ekként Izrael: Elrejtetett az én utam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem? Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremté a föld határait? Nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége!” (Ésa 40:27-28)? Ellenkezőleg: “erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja”. Hatalma van arra, hogy új dolgokat teremtsen a semmiből, ezért csodákat tehet azok által, akik erőtlenek. Erőt hozhat ki a mi erőtlenségünkből. Ezért minden, ami szemünk előtt tartja Krisztus teremtői hatalmát, lelki erőnk és bátorságunk megújítását szolgálja.

Ez a szombat rendeltetése. Olvassuk el a 92. zsoltárt, amit szombati zsoltárnak neveznek. Az első öt versben ezt találjuk:

“Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, oh Felséges! Hirdetni jó reggel a te kegyelmedet, és éjjelente a te hűséges voltodat. Tíz húrú hegedűvel és lanttal, hárfán való zengedezéssel. Mert megvidámítottál engem Uram a te cselekedeteddel, a te kezednek műveiben örvendezem”.

Mi köze van ennek a szombathoz? A szombat a teremtés emlékműve. Az Úr ezt mondja: “És adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és közöttük; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjük” (Ezék 20:12). A zsoltáros úgy tartotta meg a szombatot, ahogy Isten terve szerint meg kellett tartani: a teremtés és a teremtésben megnyilatkozó isteni jóság feletti elmélkedéssel. S erről gondolkodva, megértette, hogy Isten, aki felöltöztette a liliomokat Salamon dicsőségét meghaladó dicsőséggel, sokkal jobban törődik értelmes teremtményeivel. Amint felnézett az égre, ami Isten hatalmát és dicsőségét hirdeti, és megértette, hogy a csillagok a semmiből teremtettek, az a bátorító gondolata támadt, hogy ugyanez a hatalom megszabadítja őt emberi gyarlóságaitól. Ezért hálás volt, és diadalmasan tekintett Isten keze munkáira. Isten erejének ismerete, amire a teremtés feletti elmélkedés útján jutott el, bátorsággal töltötte be őt, amint meglátta, hogy ugyanez az erő áll az ő rendelkezésére is; és megragadva ezt az erőt hit által, győzelmet szerzett. És ez a szombat rendeltetése: elvezetni az embert Isten üdvösségszerző megismerésére.

Az érvelés – röviden szólva ez: (1) Az Istenbe vetett hit az Ő hatalmának megismerésével kezdődik, a bizalmatlanság pedig abból ered, hogy az ember nem tudja: Isten képes minden ígéretét beteljesíteni. Hitünknek arányban kell lennie azzal, amit valóságos módon megismertünk hatalmából. (2) Ha értelmesen szemléljük Isten teremtett világát, igazán megismerhetjük az Ő hatalmát; mert hatalma és örökkévaló istensége láthatóvá válik keze munkáiból (Róm 1:20). (3) A hit ad győzelmet (1Ján 5:4), ez a hit pedig abból táplálkozik, hogy megismerjük Isten hatalmát az Ő kezének munkáiból, ezért azt mondhatjuk, hogy a győzelem Isten keze munkáinak megismeréséből ered. Ezért a szombat, mint a teremtés emlékműve – ha megfelelő módon megtartják – a keresztény erőforrása a küzdelemben.

Ezt az üzenetet találjuk az idézett szövegben: “És adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és őközöttük; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjük” (Ezék 20:12). Tudván azt, hogy Isten akarata a mi megszentelődésünk (1Thesz 4:3; 5:23-24), megértjük a szombat segítségével (ha helyesen élünk vele), hogy Isten milyen hatalmat vesz igénybe megszentelődésünkhöz. Ugyanaz a hatalom, amit Isten használt fel a teremtéskor, áll mindazok rendelkezésére a megszentelődésben, akik alávetik magukat Isten akaratának. Ennek a gondolatnak – ha tökéletesen megértettük – örömet és vigasztalást kell adnia Istenben minden őszinte léleknek. Ennek fényében tudjuk értékelni Ésaiás próféta szavait:

“Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tévén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákobnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt” (Ésa 58:13-14).

Ez azt jelenti, hogy ha Isten akarata szerint tartjuk meg a szombatot, mint az Ő teremtő hatalmának emlékművét, s ezáltal szívünkbe költözik az az isteni erő, mely rendelkezésünkre áll – Isten gyermekeinek üdvösségére -, akkor a lélek – az Ő keze munkájában örvendezve – gyönyörűséget nyer az Úrban. Így a szombat a hit támasza, ami felemeli a lelket Isten trónjához, és közösségbe vonja őt Istennel. Röviden szólva így összegezhetjük a kérdést: Isten örökkévaló hatalma megnyilatkozik a teremtés által (Róm 1:20). A teremtésre való képesség mutatja meg Isten hatalmának mértékét. Az evangélium Isten hatalma az üdvösségre (Róm 1:16). Ezért az evangélium bemutatja nekünk azt a hatalmat, mely létrehozta a világot, s ami most az ember üdvösségének szolgálatában áll. Mindkét esetben ugyanarról a hatalomról van szó.

Ennek fényében nincs értelme arról vitázni, hogy a megváltás nagyobb-e, mint a teremtés, mivel a megváltás maga is teremtés (2Kor 5:17, Eféz 4:24). A megváltó hatalom egyben teremtő hatalom is; Isten üdvözítő hatalma képes elvenni az ember semmiségét, és olyan valamivé tenni, ami az egész örökkévalóságon át Isten kegyelmének a dicsőségét szolgálja. “Annakokáért akik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják neki lelküket, mint hű teremtőnek, jót cselekedvén” (1Pét 4:19).