“És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk” (Ján 1:14). Nincs szó, mely nyilvánvalóbban kifejezné, hogy Krisztus egy személyben Isten és ember volt. Eredetileg csupán isteni természettel bírt, de magára vette az emberi természetet, s eljött az emberek közé, mint egyszerű földi halandó, kivéve azokat a pillanatokat, amikor istensége átvillant emberi természetén, mint a templom megtisztításánál, s amikor szavai még ellenségeit is arra ösztönözték, hogy elismerjék: “soha ember még így nem szólott”.

Krisztus megalázkodása, amit magára vett, a legjobban Pál apostol Filippibeliekhez írt levelében fejeződik ki: “Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, aki mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén fel, emberekhez hasonlóvá lévén; és mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig” (Fil 2:5-8).

A szövegben található üzenet ez: Krisztus Istennek formájában volt, mint “az Ő dicsőségének visszatükröződése és az Ő valóságának képmása” (Zsid 1:3); rendelkezett az istenség minden tulajdonságával, Ő volt a mindenség Uralkodója, s az, akit a menny tisztel és gyönyörűségét leli benne, de úgy érezte, hogy ezek a dolgok nem lehetnek kívánatosak az Ő szemeinek addig, míg az ember elveszett állapotban van. Nem tudta élvezni dicsőségét, mivel az ember kitaszított volt és reménytelen. Ezért megüresítette magát, levetette magáról minden gazdagságát és dicsőségét, és magára vette az ember természetét, hogy megválthassa őt.

Képtelenek vagyunk megérteni, hogyan tudta Krisztus, mint Isten, megalázni magát a keresztfának haláláig, ezért értelmetlen dolog spekulálni felette. Egyet tehetünk: elfogadjuk azokat a tényeket, amit a Biblia elénk tár. Ha az Olvasó úgy érzi, hogy nehéz összhangba hozni a Biblia Krisztus természetéről szóló kijelentéseit, emlékezzen arra, hogy lehetetlen ezt a dolgot úgy elmondani, hogy a véges elme is tökéletesen megértse. Amilyen természetellenes az, hogy a pogányok beoltatnak Izrael törzsébe, olyan ellentmondásos Isten megváltási terve az ember számára.

Más íráshelyek, melyeket szintén tanulmányozunk majd, közelebb hozzák számunkra Krisztus emberi természetének tényét, és azt, hogy mindez mit jelent nekünk. Már olvastuk, hogy “az Ige testté lett”, és most elolvassuk azt, amit Pál írt a testről: “Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az Ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem lélek szerint” (Róm 8:3-4).

Kis gondolkodás elegendő ahhoz, hogy meglássuk: ha Krisztus magára vette az emberhez hasonló formát, hogy megváltsa az embert, akkor a bűnös emberhez hasonló formát kellett felvennie, mert a bűnös embert jött megváltani. A halálnak nem lett volna hatalma a bűntelen ember felett, mint amilyen Ádám volt Édenben, és nem lett volna Krisztus felett sem, ha az Úr nem vette volna magára mindnyájunk vétkét. Továbbá az a tény, hogy Krisztus magára vette a testet, nem egy bűntelen lény testét, hanem a bűnös emberét, azt a testet, mely rendelkezik mindazokkal a gyengeségekkel és bűnös hajlamokkal, aminek az elbukott emberi természet ki van téve, megmutatkozik abban a kifejezésben, hogy Ő “Dávid magvából való volt test szerint”. Dávid rendelkezett az ember minden vágyával. Azt mondja magáról: “Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem anyám” (Zsolt 51:7).

A következő kijelentés a Zsidókhoz írt levélben igen világosan mondja ezt:

“Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel. Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek” (Zsid 2:16-18).

Ha Ő mindenben hasonlatos lett testvéreihez, akkor el kellett szenvednie mindazokat az akaratbeli fogyatékosságokat, és ki kellett, hogy legyen téve mindazoknak a kísértéseknek, aminek testvérei ki vannak téve. Két olyan szöveg, ami igen határozottan szól erről, elegendő ahhoz, hogy megvilágítsuk ezt a pontot:

“Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2Kor 5:21).

Ez sokkal erősebb kifejezés, mint az, hogy “bűn testének hasonlatosságában”. Ő bűnné tétetett. Ez ugyanolyan titok, mint az, hogy az Isten Fiának meg kell halnia. Az Isten hibátlan Báránya, aki nem ismert bűnt, bűnné tétetett. Bűntelen, de nemcsak bűnösnek számítják, hanem valóságosan is magára veszi a bűnös természetet. Ő bűnné tétetett, hogy mi igazzá tétethessünk. Ezért mondja Pál a galatáknak: “kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot” (Gal 4:4-5).

“Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek”. “Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül” (Zsid 2:18; 4:15-16).

Még egy pont van, és megérthetjük a teljes tanulságot, amit megtanulhatunk abból a tényből, hogy “az Ige testté lett, és lakozék miközöttünk”. Hogyan lehet az, hogy Jézus “maga is körül van véve gyarlósággal” (Zsid 5:2), és mégsem ismer bűnt? Egyesek úgy érezhették, miközben az eddigieket olvasták, hogy mi lebecsüljük Jézus jellemét azáltal, hogy alászállítjuk Őt a bűnös ember színvonalára. Ellenkezőleg; megdicsőítjük áldott Megváltónk isteni erejét, aki önként szállt alá a bűnös ember színvonalára, hogy felmagasztalhassa az embert saját szeplőtlen tisztasága által, amit megőrzött a legellenségesebb körülmények között is. Emberi természete csupán elfátyolozta isteni természetét, ami elválaszthatatlanul összekapcsolta Őt a láthatatlan Istennel, és sikeresen tudott ellenállni a test gyengeségeinek. Az egész életét kitöltötte a küzdelem. A test, a minden igazság ellenségétől ösztönözve, a bűn felé vonzotta, isteni természete azonban egyetlen pillanatra sem időzött a gonosz vágyaknál, sem isteni ereje nem ingott meg. Elszenvedte testben mindazt, amit ember elszenvedhet. Amikor visszatért az Atya trónjára, ugyanolyan szeplőtlen volt, mint amikor alászállt. Ott feküdt a sírban, a halál hatalmának alávetve, mégis lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa Őt, mert nem ismert bűnt.

Egyesek azt mondhatják: “Magamra nézve semmi bátorítót nem látok ebben. Van példaképem, de nem tudom követni, mert nem rendelkezem Krisztus hatalmával. Ő Isten volt akkor is, amikor a földön járt, én pedig csupán ember vagyok”. Igen, de te rendelkezhetsz ugyanazzal a hatalommal, amivel Ő bírt, ha akarod. “Körül volt véve gyarlósággal”, és mégsem vétkezett, mert állandóan benne volt az isteni erő. Figyelj Pál ihletett szavaira és meglátod, hogy milyen kiváltsággal rendelkezünk:

“Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt, akiről neveztetik minden nemzetség, mennyen és földön, hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben; hogy lakozzék a Krisztus hit által a ti szívetekben; a szeretetben meggyökerezvén és alapot vévén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, és megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig” (Eféz 3:14-19).

Ki kérhetne ennél többet? Krisztus, akiben lakozott az istenség egész teljessége testileg, bennünk lakozhat, hogy mi is beteljesedhessünk az Istennek egész teljességéig. Milyen csodálatos ígéret! Krisztus “megindul gyarlóságainkon”, azaz elszenvedte mindazt, amit a bűnös test elszenvedhet, tud róla mindent, és annyira azonosul gyermekeivel, hogy amilyen nyomást gyakorol rájuk a bűn, olyan nyomást gyakorol Őreá is, és Ő tudja, hogy mennyi isteni erőre van szükség, hogy ellenállhasson neki; és ha mi őszintén vágyunk ellenállni “istentelenségnek és a világi kívánságoknak”, akkor Ő kész és képes erőt adni nekünk, “feljebb, hogynem kérni vagy elgondolni” tudnánk azt. Minden hatalmat, ami Krisztusban természettől megvolt, elnyerhetünk kegyelemből azáltal, hogy Ő bennünk lakik, és készségesen kiárasztja ránk erejét.

Ezért a gyenge, esendő, bűntől kísértett lelkek merítsenek bátorságot. Jöjjenek “bizalommal a kegyelem királyi székéhez”, ahol bizonyosan kegyelmet találnak és segítséget a szükségben, mert Megváltónk érzékeli ezt a szükséget az első pillanattól fogva. Ő “együttérez gyarlóságainkkal”. Ha csupán tizennyolc évszázaddal ezelőtt szenvedett volna, félhetnénk, hogy elfelejti gyarlóságaink egyikét-másikát, de nem; pontosan azok a kísértések érintik Őt, melyeket te átélsz. Sebei állandóan elevenek, és Ő mindig él, hogy közbejárjon érted.

Milyen csodálatos lehetőségek vannak itt a keresztény számára! Milyen magas fokára juthat az ember a szentségnek! Nem érdekes, hogy Sátán mennyi támadást intéz ellene; támadhatja ott, ahol a test a legerőtlenebb, Ő ott maradhat a Magasságos árnyékában, és betöltethet Isten erejének teljességével. Ő, aki erősebb, mint Sátán, állandóan a keresztény szívében lakozhat, ezért Sátán támadásait erődítményből szemlélve, a hívő ezt mondhatja: “Mindenre van erőm Krisztus által, aki megerősít engem”.