Mielőtt tovább haladhatnánk azokra a gyakorlati tanulságokra, melyeket levonhatunk ezekből az igazságokból, néhány percet el kell töltenünk annál az elméletnél, amit sokan képviselnek, olyanok is, akik nem akarják szándékosan lebecsülni Krisztust, de akik e nézetükkel mégis tagadják Krisztus istenségét. Ez az elmélet pedig az, hogy Krisztus teremtett lény, akit Isten a maga jótetszése szerint felemelt jelenlegi magas pozíciójába. Aki ezt a nézetet képviseli, senki sincs tisztában annak a pozíciónak a nagyságával, amit Krisztus valójában betölt.

Ez az elmélet a Jel 3:14 félreértésére épül: “Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete”. Ezt az igét helytelenül értelmezik, amikor azt gondolják, hogy Krisztus az első teremtmény, azaz az Ő megteremtésével kezdődött Isten teremtői munkája. Ez a nézet ellentmond az Írásnak, amikor kijelenti, hogy Krisztus maga teremtett mindent. Ha azt mondjuk, hogy Isten Krisztus megteremtésével kezdte a teremtés munkáját, akkor Krisztust kihagyjuk a teremtés munkájából.

A görög szó, amit “kezdet”-nek fordítunk így szól “árché”, és azt jelenti “fej”, “fő”. Ezt a szót megtaláljuk többek között az “arkangyal” szóösszetételben is. Krisztus az arkangyal (Júdás 9; 1Thesz 4:16; Ján 5:28-29; Dán 10:21). Ez nem azt jelenti, hogy Ő az első az angyalok között, mert Ő nem angyal, hanem az angyalok felett áll (Zsid 1:4). Azt jelenti ez, hogy Krisztus az angyalok feje vagy fejedelme. Krisztus az angyalok parancsnoka (Jel 19:11-14). Ő teremtette az angyalokat (Kol 1:16). Ezért az, hogy Ő Isten teremtésének a kezdete vagy a feje, azt jelenti, hogy benne vette kezdetét a teremtés munkája, hogy Ő – mint maga mondja – az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég, az első és az utolsó (Jel 21:6, 22:13). Ő az a forrás, akitől minden lény kapta eredetét.

Nem kell teremtménynek tartani Krisztust azért sem, mert Pál azt írja, hogy Ő minden teremtménynek előtte született (Kol 1:15), s a következő vers elmondja, hogy Krisztus nem teremtmény, hanem Teremtő: “Mert őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek őáltala és őreá nézve teremtettek. És ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn”. Ha tehát Ő teremtett mindent, és minden teremtmény előtt létezett, akkor Őt nem sorolhatjuk a teremtett lények közé. Ő a teremtett dolgok fölött áll, s nem közülük való.

Az Írás kijelenti, hogy Krisztus Isten egyszülött Fia. Született, nem teremtetett. Mikor született? Ez nem a mi kérdésünk, mert ha megmondanák is nekünk, nem tudnánk felfogni. Mikeás próféta elmond nekünk mindent, amit tudhatunk felőle: “De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izraelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mikeás 5:2). Volt idő, amikor Krisztus előjött az Atya kebeléről (Ján 8:42; 1:18), de ez az idő olyan messze vész az örökkévalóságban, hogy a mi véges értelmünknek úgy tűnik, mintha Krisztusnak nem is volna kezdete.

A lényeg az, hogy Krisztus Isten Fia, nem pedig az Ő teremtménye. Örökségként kapott olyan nevet, ami minden név felett van: Ő “a Fiú a maga háza felett” (Zsid 1:4, 3:6). Mivel Ő Isten egyszülött fia, rendelkezik az isteni természettel, és a születés jogán megkapott minden isteni tulajdonságot, mivel az volt az Atya akarata, hogy Fia az Ő képmása, dicsőségének visszatükröződése legyen és benne lakozzék az Istenség egész teljessége. Így “élete van önmagában”, természettől fogva halhatatlan, és örök életet adhat másoknak is. Az élet belőle fakad, ezért nem lehet elvenni tőle; önként van hatalma letenni azt, és van hatalma felvenni azt. “Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el éntőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és ismét van hatalmam felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól” (Ján 10:17-18).

Ha bárki előáll az ősi gáncsoskodó kérdéssel: hogy halhatott meg Krisztus, amikor halhatatlan, csak azt felelhetjük rá: nem tudjuk. Mi nem tehetünk úgy, mintha képesek lennénk utánozni a Végtelent. Nem tudjuk, miként lehet Krisztus kezdettől fogva Isten, akinek az Atyával egyenlő dicsősége volt már a világ léte előtt, és hogy születhetett meg mégis Bethlehemben. A kereszt és a feltámadás titka nem más, mint a testtélétel titka. Nem tudjuk, hogy lehet Krisztus Isten, s ugyanakkor hogy lehet ember is a mi érdekünkben. Nem értjük hogyan teremtett mindent a semmiből, hogyan tudja feltámasztani a halottakat, s azt sem, hogy miként munkálkodik Lelke által a mi szívünkben; mégis hisszük és tudjuk ezeket. Elég elfogadnunk azt, hogy amit Isten kijelentett, az az igazság, s nincs szükségünk arra, hogy olyan dolgok felett meditáljunk, amit egy angyal értelme sem képes felfogni. Ezért gyönyörködünk abban a végtelen hatalomban és dicsőségben, amit az Írás Krisztusnak tulajdonít, anélkül, hogy véges értelmünkkel azon aggodalmaskodnánk, hogy miként magyarázzuk meg a végtelent.

Végül tudjuk, hogy az Atya és a Fiú egysége abban van, hogy mindkettőjüknek egy a Lelke. Miután Pál elmondja, hogy azok, akik testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt, így folytatja: “De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé” (Róm 8:9). Itt azt látjuk, hogy a Szentlélek mind az Atya Lelke, mind a Fiú Lelke. Krisztus, aki az Atya kebelén van, akinek lényege és természete azonos Isten lényegével és természetével, jogosan nevezhető “Jehovának”, az önmagában létezőnek, akiről Jer 23:5-6. verse azt mondja, hogy Ő az “igaz mag”, aki “bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik a földön”, s kit úgy ismerünk: Jehova-tsidecenu = AZ ÚR A MI IGAZSÁGUNK.

Ezért, aki tiszteli Krisztust, ne adjon neki kevesebb tisztességet, mint az Atyának, mert ezzel magát az Atyát is kisebbíti, hanem a menny angyalaival együtt imádjuk a Fiút, s ne féljünk attól, hogy ha ezt tesszük, akkor nem a Teremtőt, hanem egy teremtményt imádunk. Most, hogy Krisztus Istensége frissen áll előttünk, időzzünk az Ő megaláztatásának csodálatos történeténél.