Allen Stump: Hitünk alapjai
Allen Stump ezen könyve feltárja a hetednapi adventizmus tanításainak gyökereit, és bemutatja ezek alakulását a Miller-mozgalomtól napjainkig. 160 évnyi adventista krisztológiát tekint át az Ellen G. White által közölt isteni útmutatások és figyelmeztetések fényében. E könyv rámutat arra az összhangra, ami a Biblia tanításai, Ellen G. White írásai, és az úttörők munkája között fennáll.
Pál arra szólít minket, hogy “nézzünk Jézusra”. (Zsid 12:2) Jézus szemlélésének, és az így szerzett elméleti és gyakorlati Isten-ismeretnek fontosságát nem lehet kellőképpen hangsúlyozni. Megváltónk így fogalmazott: “Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17:3)
A pápaság sötét középkori tejhatalmának ideje alatt nagy mértékben elhomályosította Istennek, és az Ő jellemének ismeretét. Isten azért adta a Reformációt, hogy eloszlassa ezt a sötétséget. Kezdetben az igazság szeretete fűtötte a reformátorok szívét. Azonban a szeretet lángjai fokozatosan elültek. A Reformáció folytatása helyett, mely az egyház megtisztulásához vezetett volna, a Protestánsok megszüntek protestálni [= tiltakozni – a ford.]. A mártírok vérével beszennyezett Római Egyházzal való barátkozás elfogadhatóvá vált. A reformátorok utódai megalkudtak bizonyos kérdésekben, így a Reformáció megtorpant.
Az Advent mozgalmat Isten azért indította el, hogy bevégezze azt a Reformációt, amelyet olyan vezetők kezdeményeztek, mint Husz János és Luther Márton. Husz, Luther és mások, mind nagy világosságot kaptak, melyet meg kellett osztaniuk a világgal. Azonban Isten összes, végidőre szóló igazságának világossága túl vakító lett volna a 15-16. századi világban uralkodó sötétség számára. Isten azt tervezte, hogy fokozatosan árasztja ránk világosságát, úgy, hogy azt a nyiladozó lelki szemek képesek legyenek megszokni. Körülbelül 1844-től kezdve, röviddel 1888-ig Isten különleges világosságban részesítette népét. Azonban azt a világosságot, amit Isten kegyelmességében az Advent nép előtt feltárt, ma e mozgalom lelki utódai hibaként tartják számon! Számunkra viszont így hangzik a tanács: “A jövőt illetően semmitől sem kell félnünk, kivéve attól, hogy elfelejtjük, hogyan vezetett minket az Úr, és hogyan tanított minket a multban.” (Ellen G. White – Életünk és Munkánk, 196. old.) E mű célja, hogy áttekintést adjon az Úr multbéli vezetéséről, és hogy a Biblia mérlegén megvizsgálja a szenteknek adatott hit alapjait.
Kétségkívül, az Advent mozgalom válsághelyzetbe került. Emlékezzünk rá, hogy mit írt az Úr szolgája: “Ha népének van olyan bűne, amelyet Isten minden másnál jobban gyűlöl, akkor az a szükséghelyzetben való semmittevés. A vallási válságban tanúsított közönyösség és semlegesség Isten szemében súlyos bűncselekménynek minősül, és egyenértékű az Istennel szembeni legelvetemültebb ellenségeskedéssel.” (Bizonyságtételek a Gyülekezeteknek, 3. kötet, 281. old.)
Istennek szándéka, hogy helyreállítsa azokat az igazságokat, amelyeken az Advent mozgalmat megalapította. Csak ennek a biztos alapzatnak az elfogadásával nyerhetjük el az Isten Igéje által megígért nagyobb világosságot (Péld 4:18). Ez a világosság ugyanis soha nem mond ellent a korábbi igazságoknak, hanem még tündöklőbb fényben ragyogtatja fel őket! 1888-ban volt a “hangos kiáltás” kezdete. Most, 100 évvel később Ő megadja a “hangos kiáltás” végének kezdetét. Mi is részesei lehetünk ennek az üzenethirdetésnek, de csak akkor, ha előbb magunk is szívünkbe fogadjuk az üzenetet.