Alvin Toffler Jövő Sokk című könyvében ezt írta: “1965-ben, a Horizon-ban megjelent cikkemben megalkottam a ‘Jövő Sokk’ kifejezést, hogy ezáltal érzékeltessem azt a megrázó stresszt és zűrzavart, amit a túl sok, túl rövid időn belül lezajló változás okoz az egyénekben.” (4. old.) Talán az ebben a könyvben szereplő anyag is megdöbbentő volt. Az Istenről és az Ő Fiáról szóló bibliai igazság sokak korábbi, hamis elgondolását összetörte. Ellenben a történelem beszámol arról, hogy a Szentháromság elmélete nem egy “jövő sokk” program volt. Ezt a sátáni hazugságot a vasárnap szentségéhez hasonlóan hosszú évekig sulykolták a keresztényekbe, így az emberek fokozatosan el tudták fogadni azt.

E lassú módszer hatékonyságát világosan bizonyítja a Vasárnap, mint istentiszteleti nap története. A történelemből tudjuk, hogy a Vasárnap annyira mélyen be volt betonozva a protestáns reformátorok tudatában, hogy a legtöbben még csak fontolóra sem vették, hogy visszatérjenek Vasárnapról Szombatra, még úgy sem, hogy az Ágostai Hitvallásban elismerték, hogy eredete inkább a katolikus hagyomány, mint a Szentírás tekintélyén alapszik! És ugyanez igaz a Szentháromság tanára is. Ennek a hamis tanításnak időre volt szüksége, hogy beszivárogjon az egyházba, és eleinte nem is fogadták el egyetemesen, de aztán fokozatosan elkezdték tényként kezelni.

A Szentháromság tanát nem tanították sem a pátriárkák, sem a próféták; ismeretlen volt az apostolok és az őskeresztények előtt. Amint említettük már, ez a tan a pápaság alapköve volt! A. T. Jones, A Két Köztársaság című terjedelmes művében egy egész fejezetet szentel a Szentháromságtan elfogadásának leírására: “A Katolikus Hit megalapozása” (329-354.old.). A Szentháromság tanának vázát a niceai zsinaton fektették le i. sz. 325-ben. Ez az egyetemes zsinat, amelyen a napimádó Konstantin elnökölt, kijelentette, hogy Isten és Krisztus teljesen egyenlő és egyképpen örökkévaló. Azonban ez a zsinat nem tért ki a Szent Lélek kérdésére. A Szent Lélek katolikus értelmezését i. sz. 381-ben, a konstantinápolyi zsinaton fogalmazták meg. Ez a zsinat emelte a Szent Lelket Istennel és Krisztussal teljesen egyenlő és egyképpen örökkévaló személlyé. Ez a tanítás a katolicizmus fő pillére. Tekintsük meg állításukat:

A Szentháromság misztériuma a Katolikus Hit központi tanítása. Az Egyház minden más tanítása erre épül. (Napjaink Katolikusának Kézikönyve, 11.old.)

Melyek a Katolikus Egyház tanításai? Hagyomány a Biblia helyett, Vasárnap a Szombat helyett, az ember halhatatlansága, örök pokol, az Úrvacsora helyett a bálványimádó mise (átlényegülés). Más istenkáromló hazugságokkal együtt ide sorolható még a pápai tévedhetetlenség, a szentekhez való imádság, a szeplőtelen fogantatás, Mária Isten-anyasága, szobor-imádás és egy sereg más pogány, sátáni tanítás. Mindezek a pogány tanítások a Szentháromság tanán alapulnak!

A katolikus hitet vizsgálva az igazságnak még csak nyomát sem lelhetjük fel. Szomorú, hogy a legtöbb protestáns egyház elfogadta Róma sok hamis tanítását, és szinte mindegyikük elfogadta a hazugságok egész rendszerének központi elemét: a Szentháromságot. A. T. Jones Schaff történészt idézi azzal kapcsolatban, hogyan fogadta el a protestáns egyház a katolikus hitet, és aztán megjegyzést fűz e hitet megalkotó zsinatok eredményeihez.

De ahogy Leo hite, melyet a kalcedoni zsinaton alapoztak meg, ‘lényegében lezárja az ősegyház ortodox Krisztológiáját’, és ‘tovább él az összes protestáns egyház hitvallásában’ (Schaff – A Keresztény Egyház Történelme, iii. köt. 142. par., 1-2. bek.); és ahogy e négy egyetemes zsinat – a niceai, a konstantinápolyi, az első efézusi, és a kalcedoni – munkája halott emberi megszövegezéseket állított Isten élő bölcsességének helyébe, egy asszonyt Krisztus helyébe, és egy EMBERT ISTEN HELYÉBE, úgy nekünk sem szükséges tovább követnünk a becsvágyó viszálykodás és a vitatkozó versengés menetét. (A Két Köztársaság, 482. old.)

Az Ihletés Megjövendölte a Szakadást

Pál apostol előre jelezte az igazságtól való elszakadást. Az efézusi vénekhez e szavakat intézte: “Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.” (ApCsel 20:29,30) Ezt is írta: “Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia” (2Thess 2:3) Egészen odáig ment, hogy ezt mondta: “Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne.” (7.vers) Ennek a versnek arra kellene figyelmeztetnie minket, hogy ne bízzunk a Nicea előtti egyházatyák írásaiban sem, hanem hogy tanításunkat egyedül a Bibliára alapozzuk. Nem számít, mennyire ősi egy-egy egyházi vezető tanítása, nem szabad azt a Biblia fölé helyezni!

Istentiszteleti Reformáció

Isten népének az utolsó napokban reformátorokként kell előállniuk. Amikor az emberek reformokra gondolnak, az jut eszükbe, hogy milyen ételt kellene enni és milyen ruhát kellene hordani. Noha ezekre a reformokra is szüksége lenne Isten népének, a legfontosabb az elme reformja lenne. Az igazi elmebeli megújulás pedig tanbéli és istentiszteleti megújulást is eredményezne. A hármas angyali üzenet pedig istentiszteleti megújulásra szólít fel. Ez a megújulás azt jelenti, hogy elhagyjuk Babilon istentiszteletét és gyakorlatát, és helyette a Teremtő Istent tiszteljük. “És láték más angyalt az ég közepén repülni, a kinél vala az örökkévaló evangyéliom, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait.” (Jel 14:6,7)

Ahhoz, hogy az ember “az egyedül igaz Istent” imádhassa (Jn 17:3), ki kell jönnie Babilonból. “És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.” (Jel 14:8) A Babilonból való kijövetel azonban nem csupán gyülekezetváltás! Ez magába foglalja a gondolati sémák teljes átalakulását is. Ez azt jelenti, hogy Isten gondolkodásával és jellemével kell bírnunk – “Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is”. (Fil 2:5) Ez a gondolkodás és jellem Babilon gondolkodásának és jellemének ellentéte, mely utóbbit Ézsaiás 14:12-14 tárja fel, ti. hogy Sátán isteni rangra kívánta magát felmagasztaltatni. A Szentháromság hamis tana tulajdonképpen Sátán terve, mely arra irányul, hogy valamiképpen helyet találjon magának az isteni tanácsban.

Babilon gondolkodásmódját, minden tanát és vele járó életmódját Isten a leghatározottabb kifejezésekkel leplezi le; Krisztus követőinek pedig megparancsolja, hogy jöjjenek ki belőle. Isten szerint ez komoly dolog: “És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból.” (Jel 18:4) Ha nem hallgatunk Krisztus felszólítására, örökre elveszünk.

A Szentháromság tana központi alappillére a Jelenések 13 fenevadjának, és ugyanígy képmásának is. Jelenések 17:5 a nagy paráznát úgy nevezi, hogy “TITOK; A NAGY BABILON, A PARÁZNÁKNAK ÉS A FÖLD UTÁLATOSSÁGAINAK ANYJA“. Ez a hamis vallás a paráznák anyja, melyek Isten szemében ugyanazt a nevet kapják, mint anyjuk (Babilon), mivel ugyanaz a gondolkodásmódjuk és jellemük.

Az Advent Mozgalom az Istentisztelet Megújítása Érdekében Jött Létre

Ha a világgal is közölni akarjuk az utolsó napok megújulásra felszólító üzenetét, és ki akarjuk őket hívni Babilonból, akkor előbb jobb, ha tudjuk, hogy miből kell kihívnunk őket. Isten háromszoros figyelmeztetése nem arra buzdít minket, hogy az embereket az egyik egyházból a másikba tereljük, hanem hogy az egyik mozgalomból egy másikba. Ez különösen igaz ma, mikor az összes népszerű egyházban “oly sok közös vonás” van! Isten azért indította el az Advent mozgalmat, hogy hirdesse az istentiszteleti megújulás üzenetét. Az Advent mozgalom elutasított a Katolikus Egyház által a protestánsokra hagyományozott minden, hamis istentisztelettel összefüggő utálatosságot. Amint már korábban is említettük, James White ezt írta:

“A Reformáció legnagyobb hibája azonban az, hogy a Reformátorok abbahagyták a reformálást. Ha folyamatosan haladtak volna, egyre előrébb, míg a Pápaság utolsó csökevényét is hátuk mögött hagyják – úgymint a természetes halhatatlanság, meghintés, a szentháromság, és a vasárnap-ünneplés tanát -, úgy az egyház most tiszta lehetne igeellenes tévedéseitől.” (Review & Herald, 1856. február 7.)

Isten támasztott magának egy népet, amely tiszta volt a White vén által említett pogány-pápai tévedésektől. Szomorú, de ma is azt látjuk, hogy Isten népe elszakadt a hittől, elvetette az isteni igazságokat.

Két Ellentétes Mozgalom

1973-ban az Egyházak Világtanácsa (WCC) kiadta Oly Sok Közös Vonás¹ című könyvét. Ebben a könyvben találhatóak bizonyos “Érdemleges dokumentumok az Egyházak Világtanácsa és a Hetednapi Adventista Egyház közötti párbeszédről” (1. old.) A hetedik oldalon a következő kijelentést olvassuk:

A Tanács 1948-ban jött létre hosszú évszázadok sikertelen próbálkozásai után, melyek a keresztény egység hatékony eszközének megteremtésén fáradoztak. A legtöbb nagy teológus és reform megpróbálta Krisztus Egyházának a hitvallások körül vívott szellemi harc közben elvesztett egységét visszaállítani, azonban ezek a próbálkozások kezdetben sikertelennek bizonyultak. A 19. században kezdtek megváltozni a dolgok. Laikus mozgalmak és missziós társaságok törték át a felekezeti határokat. A 20. században keresztény misszióvezetők, korunk társadalmi problémáira egységes keresztény választ kereső csoportok, és a tanbéli egységért fáradozó teológusok közösen megalapították az Egyházak Világtanácsát.

Éppen abban az időben, amikor Sátán kezdte megszervezni az ökumenikus mozgalmat, Isten elindította az Advent mozgalmat. Ennek a mozgalomnak tisztának kellett lennie a pápai tévedésektől, hiszen csak úgy hívhatta ki az embereket Babilonból, ha ő maga szabad volt tőle. A sátáni ihletésű ökumenikus mozgalom a Szentháromság tanában fedezte fel egységét. Hogy a WCC tagságára jogosult legyen valaki, ahhoz ki kell fejeznie azzal az “Alapzattal” való egyetértését, melyen a Tanács megalapult. (Lásd: Oly Sok Közös Vonás, 40. old.). Ez az Alapzat:

Az Egyházak Világtanácsa olyan egyházak testvéri közössége, melyek az Úr Jézus Krisztust Istenüknek és Megváltójuknak vallják a Szentírással összhangban, és egyúttal törekszenek teljesíteni közös elhívásukat az egy Isten: Atya, Fiú, Szent Lélek dicsőségére. (Egyházak Világtanácsa Alkotmány, idézi az Oly Sok Közös Vonás, 40. old.)

Az ökumenikus mozgalom alapköve a 20. században a hivatalos HNA Egyház hitének részévé vált. A Hitalapelvek 2. pontjának egy részlete ezt állítja: “Egy Isten van: Atya, Fiú és Szentlélek, három örökkévaló személy egysége.” (A Hetednapi Adventisták hiszik…, 16. old.) Ez az állítás a konstantinápolyi zsinat hitvallását tükrözi, és minden követelménynek megfelel, hogy a HNA Egyház csatlakozhasson az Egyházak Világtanácsához.

Elsőre úgy tűnik, hogy a Hetednapi Adventista Egyház nem mond ellent az Egyházak Világtanácsa teológiai alapzatának, amint azt 1961-ben Új Delhiben megszavazták: [Alapzat idézve.]

Az Egyházak Világtanácsának tagegyházai és a Hetednapi Adventisták megegyeznek a keresztény hit alapvető tanításaiban, ahogy azt a három ősi szimbólum tárja elénk (Apostoli Hitvallás, Niceai-Konstantinápolyi Hitvallás, Athanasiusi Hitvallás). Ez a megegyezés a Szentháromság és a Kettős Természet tanának megkérdőjelezetlen elfogadásában jut kifejezésre. (Oly Sok Közös Vonás, 107. old.)

Most, hogy a Szentháromság tanának elfogadása oly mélyen bevésődött az Adventista Egyházba, ezek után nagyon nehéz bárkinek is objektív módon megközelítenie a kérdést. Ez különösen igaz a Szent Lélek értelmezéséhez való viszonyulásra. Ennek ellenére Isten gondolkodásbeli és istentiszteleti megújulásra szólít fel ezekben az utolsó napokban, és az engedetlenség eredménye végzetes lesz. Mivel Isten hívta el az Advent mozgalmat az utolsó, nagy, hamis, sátáni ébredéssel való szembeszállásra, Isten részéről nem lenne logikus, hogy a hamis istentiszteleti formák ellen küzdő népének ne jelentse ki a Szent Lélekről szóló igazságot. Tekintsük meg dióhéjban, hogy mit hittek az Adventista úttörők, és utána megkezdhetjük az átfogó bibliai kutatást, hogy megértsük, miért jutottak az általuk képviselt következtetésekre. Fred Allaback kutató tömören megfogalmazta nézetüket:

A korai Adventista úttörők úgy értelmezték az “Isten Szent Lelke” bibliai kifejezést, hogy az az Ő életére és belső természetére utal (az Ő gondolataira, érzéseire, elméjére, személyiségére, mindenütt jelenvalóságára, stb…). Úgy értelmezték, hogy Isten Lelke az Ő külső alakjától, fizikai testétől és tulajdonságaitól való elkülönülése.

Úgy értelmezték, hogy Isten Szent Lelke Isten személyes befolyása illetve ereje. A Szent Lelket “személyként” is értelmezték, ha a szövegkörnyezet Isten, az Atya és/vagy az Ő Fia “isteni természetére”, “személyiségére”, vagy “jelenlétére” utalt – de sohasem úgy kezelték, mint különálló, isteni lényt (úgy mint Isten, a Szent Lélek).

Az úttörők Szent Lélekkel kapcsolatos értelmezésének következménye az a meggyőződés, hogy amikor Isten nekünk adja az Ő Lelkét, akkor nem valaki mást ad Önmaga helyett; Ő saját Magát adja, az Ő legbelsőbb, isteni természetét. (Fred Allaback, Holland 95, 23-24. old.)

A Lélek Jelentése

A “lélek” szó sokak számára homályos megfogalmazásnak tűnik. A problémát a King James [angol] változat fordítói idézték elő azzal, hogy a “szellem” szót használták 98-szor ugyanarra a szóra, amit máshol a “lélek” szóval fordítottak. Tekintsük meg először a “lélek” kifejezést az Ószövetségben. A “lélek” szó szinte minden esetben a héber ruach szóból származik. Strong szótára így értelmezi a ruachot: “szél; hasonlóság alapján lehelet, pl. egy érezhető (vagy akár erőteljes) kilégzés; képletesen élet, harag, lényegtelenség; kiterjedés szerint az ég egy része; hasonlóság alapján lélek, de csak értelmes lényé (beleértve kifejeződését és tevékenységeit)”. A “lélek” mellett a ruach más fordításai: lég, harag, széllökés, lehelet, hűvös, bátorság, értelem, negyed, oldal, vihar, szél, forgószél. A szóelemző Gesenius majdnem teljes másfél oldalt szentel lexikonjából a ruach szó meghatározására és változatos árnyalatainak megadására. (Lásd: Gesenius Héber-Káldeus Ószövetségi Lexikonja, 760-761. old.)

Az esetek többségében a ruach az élet vagy a lehelet megjelölésére szolgál. Egy ruachhoz közel álló szót, a neshamah-t, “leheletnek” fordítunk. 1Móz 2:7-ben a neshamah szerepel: “És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.” A neshamah kétszer léleknek [spirit] és egyszer élő léleknek [soul] is van fordítva [az angolban – a ford.]. A neshamah és a ruach egymással felcserélhető. Vegyük észre a párhuzamokat:

Az Istennek lehelletétől (neshamah) elvesznek, az ő haragjának szelétől (ruach) elpusztulnak. (Jób 4:9)

Hogy mindaddig, a míg az én lelkem (neshamah) én bennem van, és az Istennek lehellete (ruach) van az én orromban. (Jób 27:3)

Az Istennek lelke (ruach) teremtett engem, és a Mindenhatónak lehellete (neshamah) adott nékem életet. (Jób 33:4)

A párhuzamos használatból kiderül, hogy a kifejezések rokonértelműek: az élet lehelete (neshamah), 1Móz 2:7; az élet lehelete (ruach), 1Móz 6:17. Ezek az igék a “lelket” élőnek, aktívnak, és élettel telinek mutatják be.

Lélek és Értelem

A “léleknek” fordított görög szó általában a pnemua. Strong meghatározása szerint ez: “egy légáramlat, pl. egy lehelet (fuvallat) vagy egy szellő; hasonlóság alapján vagy képletesen lélek, pl. (emberi) értelmes lélek [soul], (következtetés alapján) az élet forrása, értelmi képesség, stb., vagy egy (emberfeletti) angyal, démon, vagy (isteni) Isten, Krisztus lelke, a Szent Lélek.” Ez nagyon hasonlít a Héber ruach fogalmához.

Mind a ruach, mind a pneuma magában hordozza az elme, avagy az értelem fogalmát. Ézsaiás 40:13 ezt mondja: “Kicsoda igazgatta az Úr lelkét (ruach), és ki oktatta Őt, mint tanácsosa?” A Septuagintában (LXX) pedig ezt olvassuk: “Kicsoda ismerte az Úr értelmét (görögül: nous), és ki oktatta Őt, mint tanácsosa?” Pál ezt a verset idézi Rm 11:34-ben: “Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? vagy kicsoda volt néki tanácsosa?” Ebből láthatjuk, hogy mind az LXX fordítói, mind Pál értelmezése szerint a lélek és elme fogalma szorosan egymáshoz kapcsolódik.

Azonban a lélek sokkal több, mint egyszerűen az értelem fogalma, ez egy lény lényege [esszenciája], legbelsőbb személye. Vegyünk például valakit, aki lebénultan, ágyhoz kötve, mozgás- és beszédképtelenül fekszik, mégis értelme és gondolatai tiszták. Vajon lebénult teste lenne személyének igazi lényege? Lukács kétszer is említi, hogy Jézus “nevekedik és erősödik vala lélekben.” (Lk 1:80; 2:40) Ez nem egy fizikai folyamatot ír le, hanem sokkal inkább a személyiség fejlődésének egy olyan részét, amelyre nem lehet materiális síkon magyarázatot adni. Hogy még szemléletesebb legyen a kép, figyeljük meg Pál hívőkhöz intézett szavait.

Mert jóllehet testben távol vagyok tőletek, mindazáltal lélekben veletek vagyok, örülvén és látván ti köztetek a jó rendet és Krisztusba vetett hiteteknek erősségét. (Kol 2:5)

Mert én távol lévén ugyan testben, de jelen lévén lélekben, már elvégeztem, mintha jelen volnék, hogy azt, a ki ekként ezt cselekedte, (1Kor 5:3)

“A Beszédek … Lélek”

Szavakkal lehet kifejezni az elme gondolatait, és Jézus meghatározása szerint a beszéd lélek. “A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.” (Jn 6:63) Ugyanezt az igazságot tanítja Péld 1:23 párhuzama is: “Térjetek az én dorgálásomhoz; ímé közlöm veletek az én lelkemet, tudtotokra adom az én beszédimet néktek.” Párhuzam húzható tehát a lélek és a beszéd között. Ezékielnél továbbá ezt olvassuk: “És monda nékem: Embernek fia! állj lábaidra, és szólok veled. És lélek jöve én belém, a mint szóla, és állata engem lábaimra, és hallám azt, a ki szól vala nékem.” (Ez 2:1,2) Itt Isten beszéde, amit szólt hozzá, és az Ő Lelke, ami belement [Ezékielbe], egymás szinonimái.

Isten Lelkének kiárasztására sokszor mint esőre utal a Szentírás. 5Móz 32:2 ezt mondja: “Csepegjen tanításom, mint eső; hulljon mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fűre, s mint permetezés a pázsitra!” Itt Isten tanítása (beszéde) úgy hullik, mint az eső (lélek). Amikor Isten kitölti az Ő Lelkét, akkor ezt szavakon és fogalmakon keresztül teszi. Ezért nevezi Ellen White a késői esőt “nagyobb világosságnak” a Bizonyságtételek a Prédikátoroknak 507. oldalán.

Ez teszi teljessé a Szentírás azon tanítását is, amely Jézust “Isten Ígéjének” mondja.² Jézus vallomása szerint azért jött, hogy Isten beszédét közvetítse az emberek felé.

Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. (Jn 14:10)

Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem a mint az Atya tanított engem, úgy szólok. (Jn 8:28)

Az Ember az Isten Képmására Teremtetett

Isten a saját képmására teremtette az embert (1Móz 1:26), de “nem csak jellemében, hanem alakjában és vonásaiban is.” (Nagy Küzdelem, 645. old.) Vajon Isten alakja az emberéhez hasonló lenne? Dániel és Ezékiel mindketten megerősítik ezt:

Nézém, míg királyi székek tétetének, és az öreg korú leüle, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz;
Látám éjszakai látásokban, és ímé az égnek felhőiben mint valami emberfia jőve; és méne az öreg korúhoz, és eleibe vivék őt. (Dn 7:9,13)

És a mennyezeten felül, a mely fejök felett vala, látszék mint valami zafirkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; (Ez 1:26)

Noha azt olvassuk, hogy Istennek van testi alakja, ezen kívül van egy másik sajátossága is. Jézus ezt mondta: “Az Isten Lélek” (Jn 4:24) Isten Lelke az Ő legbelsőbb lénye, értelme, gondolatai és jelleme, mely nincs testi alakja által korlátozva. Ha Isten egy kétdimenziós lény, testi alakkal és lélekkel, akkor az ember is kétdimenziós lény, mivel az Ő képére és hasonlatosságára teremtetett. Ezt a gondolatot nem szabad összekeverni a halhatatlan lélek [soul] fogalmával. Továbbá ki kell emeljünk egy szembetűnő különbséget a Teremtő és a teremtmény között. Isten belső lelke tudatosan lakozhat testi alakján kívül. Az ember lelke (lehelete) azonban a halál beálltakor visszatér Istenhez, és sohasem marad tudatánál testi alakjától elválasztva. Korinthusiakhoz írott levelében Pál összehasonlítja az isteni lelket az emberi lélekkel:

Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke. Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk. Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcseség tanít, hanem a melyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván. Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg. A lelki ember azonban mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg. Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van. (1Kor 2:10-16)

Isten Mindenütt Jelenvaló az Ő Lelke Által

Bár Istennek van testi jelenléte, Lelke által mindenhol jelen lehet. Dávid ezt írta:

Hová menjek a te lelked elől és a te orczád [a KJV szerint: jelenléted – a ford.] elől hova fussak? Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. (Zsolt 139:7,8)

A 7. vers héber párhuzamából látjuk, hogy itt a “lélek” és a “jelenlét” fogalma [az angol fordítás szerint – a ford.] egymással felcserélhető. Az Isten Lelke nem egy másik Isten, hanem az Ő belső személyiségének lényege; Isten azon sajátos tulajdonsága, amely semmiképpen nem anyagi jellegű. A “Szentlélek Isten” kifejezést egyetlen ihletett iratban sem találjuk meg. Sem a Biblia, sem White Testvérnő nem használta ezt a kifejezést soha. Ez egy emberi fogalom annak az elméletnek a hangsúlyozására, hogy létezik egy harmadik lény is, aki teljesen egyenlő és egyképpen örökkévaló Istennel és Krisztussal.

És bár a Biblia nem szól a “Szentlélek Istenről”, beszél “Isten Lelkéről” és “Krisztus Lelkéről”.

A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. (1Móz 1:2)

És mikor hallotta e beszédeket, az Úrnak lelke Saulra szálla, és az ő haragja nagyon felgerjede. (1Sám 11:6)

Az Istennek lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehellete adott nékem életet. (Jób 33:4)

Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? (1Kor 3:16)

Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak ő bennök levő Lelke, a ki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről. (1Pt 1:11)

De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért. De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által. (Rm 8:9-11)

Ezek a kifejezések mindenhol birtokos esetben állnak, és a legutolsó példánkban (Rm 8:9) az “Isten Lelke” és a “Krisztus Lelke” kifejezés egymással felcserélhető. Isten és az Ő Fia ugyanazon a Szent Lelken osztoznak. Jézus ezt mondta: “Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat.” (Lk 4:18) Jézus azért mondhatta, hogy az Úrnak Lelke van Őrajta, mert felkenetett az evangélium hirdetésére. Jézus “örök időktől fogva felkenetett” (Péld 8:23). A “Krisztus” szó önmagában is “felkentet” jelent. Isten tehát felkente Krisztust az Ő Lelkével. Ezért mondja Fil 2:5, hogy “Annakokáért az az indulat [angolban: értelem – a ford.] legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is.” Az az értelem ill. lélek pedig, amely Krisztusban volt, az Atya értelme ill. lelke. Pál megerősíti ezt: “Az Úr pedig a Lélek.” (2Kor 3:17)

 

---

 

Lábjegyzetek

1. Ennek a könyvnek társszerzője volt Dr. B. B. Beech, valamint Dr. Lukas Vischer, aki abban az időben “Hittani és Rendügyi Titkár” volt. Beech később, 1977. május 18-án találkozott VI. Pál Pápával, és a Pápának adományozta a HNA Egyház hivatalos aranymedálját. (Lásd: Review & Herald, 1977. augusztus 11.)

2. Lásd: Jel 19:13; valamint Jn 1:1-14