Isten elhívott népe már hosszú évtizedek óta várja a Szent Lélek végső kitöltetését, a késői esőt. Miért nem jön már? – kérdezik sokan. De nem akar eljönni, pedig az idők jelei vészes fellegként gyülekeznek már a történelem egén, és Sion őrállói – már akik ébren maradtak – váltig fújják a kürtöt: készüljetek el! De mindnyájan tudjuk, hogy Isten népének előbb el kell érkeznie a felüdülés ideihez, és részesednie kell Isten Szent Lelkének különleges áldásaiban, mielőtt eljön az Úr nagy és rettenetes napja. Mit tehetünk? Várjuk, hogy jöjjön az eső? De meddig? Egyáltalán mi az alapunk arra, hogy el is fog jönni jelenlegi állapotunkban? És ha el is jön, mert rendelt ideje van, mi a garanciánk arra, hogy mi is részesülünk belőle? Nem lehet, hogy éppen mi magunk vagyunk okai annak, hogy „megvonattak a korai záporok, és késői eső sem volt”? (Jer 3:3)

Isten prófétája már a XIX. század végén kijelentette, hogy elérkezett a felüdülés ideje, és a hit általi megigazulás üzenetével kapcsolta össze azt. A késői eső első cseppjei után azonban mintegy bezárattak az ég csatornái, és noha egyesek azzal a hazugsággal próbálják gyógyítgatni Sion leányának romlását, hogy az advent nép azóta is Isten záporesőjének üdeségében virágzik, az őszinte vizsgálódók könnyen beláthatják, hogy valójában soha nem volt még ilyen mély erkölcsi, szervezeti és teológiai válságban az egyház, mint napjainkban. A közismert tények alapján azt láthatjuk, hogy nemhogy lelki növekedés nem történt a késői eső első cseppjei után, de inkább még az a világosság is sötétségre fordult, ami korábban lámpásként járt a mozgalom követői előtt. Isten óvva int minket attól, hogy összekeverjük az Ő vezetését az emberi nagyravágyás bábeli építményeivel.

„Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is.” (Gal 6:7)

Ha engedetlenül visszautasítják áldásait, Ő nem erőlteti rá senkire – de az ilyen ne is várja, hogy Isten további világosságot fog neki adni, míg fel nem adja dédelgetett elméleteit, bálványait, és meg nem tér gonosz, Isten előtt utálatos utairól.

Ellen White azt írta, hogy ha Isten népe elfogadta volna az üzenetet, akkor már befejeződhetett volna a történelem. Azonban a hit általi megigazulás üzenete soha nem került gyakorlati elfogadásra az advent nép soraiban, és Isten ezért az üzenettel egyszerre elszórt záporesőt is visszavonta. De ha ma is hirdetjük ezt az üzenetet és el is fogadjuk, akkor miért nem jön el az eső újra? – kérdezhetjük. Nos, Jeremiás könyve bőséges felelettel szolgál korunknak, hogy miért is nem töltheti ki Isten újra az esőt, ha mégoly buzgón foglalkozunk is az akkori üzenettel. Ugyanis az 1888-as üzenet elutasítása nem maradhatott következmény nélkül. A XX. század elején majdnem tönkretette az egyházat az ún. „alfa” válság, melynek kirobbantója John Harvey Kellogg, a neves adventista orvos volt. Ellen White azonban beszélt e válság kapcsán egy másik, sokkal veszedelmesebb hitehagyásról is, mely annyira súlyosnak és pusztítónak ígérkezett, hogy a próféta reszketett népünkért.

A „hitehagyás omegája” azonban nem pusztán szervezeti és erkölcsi téren lett megjövendölve. Középpontjában egy olyan tanítás áll, amelyet Ellen White egyenesen a halálos eretnekségek omegájának nevezett. Ez az eretnekség felborítja az egész keresztény vallási rendszert, az úttörők által lefektetett, és a Szent Lélek bizonyságtevése által megalapozott alapvető tanításokat, valamint az első 50 év tapasztalatait tévedésnek minősíti, és oly mértékben átszervezi az egyházat, hogy gyakorlatilag az már egy új vallásnak minősül a XIX. századi advent-mozgalomhoz képest. Ellen White erre vonatkozó írásainak gondos tanulmányozása feltárja, hogy a „halálos eretnekségek alfája” a Kellogg-válság idején egész pontosan az Istenről szóló tanban összegződött, és semmiféle utalást nem találunk arra, hogy a halálos eretnekségek omegája ne az Istenről szóló tanítás megváltoztatása körül bontakozna ki hasonlóképpen. Sőt, határozottan inti a testvéreket, hogy ne bonyolódjanak vitába Isten személyét és jelenlétét illetően, hanem inkább maradjanak a régi útjelzők mellett, melyet az úttörők az első 50 évben képviseltek.

A történelem igazolja, hogy a próféta sajnos jogosan reszketett népünkért, mert az Istenről szóló tant ténylegesen megváltoztatták nem sokkal a próféta halála után. A HNA egyház pár évtized leforgása alatt Szentháromság-tagadó álláspontjáról Szentháromság-hívő álláspontra helyezkedett. Az úttörők tanítását, miszerint az egyedül igaz Isten az Atya egyedül, Krisztus pedig az Ő szó szerinti Fia, elvetették, és helyette azt kezdték el tanítani, hogy az Isten Szentháromság – három mindenben teljesen egyenlő személy egysége. A Szentháromság-tan bevezetése olyan gyökeres változásokat idézett elő az adventizmusban (az elméleti és gyakorlati teológia síkján egyaránt), melyek mind tökéletesen összecsengenek az omegára vonatkozó kijelentésekkel. De mi köze ennek a késői esőhöz?

„Ti is, Sionnak fiai! örvendezzetek és vígadjatok az Úrban, a ti Istenetekben; mert megadja néktek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat néktek az első hónapban.” (Jóel 2:23)

Napjainkban az 1888-as üzenet kutatói és hirdetői hajlamosak elfelejtkezni arról a tényről, hogy az üzenet akkoriban Szentháromság-tagadó háttéren hangzott el. Ellen White kijelentése szerint pedig már eljöhetett volna Krisztus, ha elfogadták volna az üzenetet. Egyesek azt feltételezik, hogy a Jones-Waggoner üzenet Szentháromság-hívő irányba terelte az egyházat, azonban erre semmilyen bizonyíték nincs, maguk a HNA történészek is csak 1898-ra teszik a vélt fordulópontot (igazság szerint azonban csak 1920-ban került először a Generálkonferencia elé a kérdés, és akkor még határozott ellenállásba ütközött). Mindenesetre az elfogulatlan kutató számára bőséges érv kell legyen az, hogy ha a Jones-Waggoner üzenet a Szentháromság-tan elfogadását sürgette volna, akkor – azt azóta már nyilván elfogadván – az egyháznak nem itt kellene tartania, ahol most. Az első 50 év hitelvei egyöntetűen Szentháromság-tagadó teológián alapultak. Isten az esőt csak „igazság szerint” adhatja, igen csodálkoznivaló tehát, hogy azt várjuk Istentől, hogy mireánk is töltse ki a késői esőt, ha azóta már más Istent tisztelünk, mint elődeink, akik viszont részesülhettek annak első cseppjeiből.

Akik úgy vélik, hogy az Istenről alkotott képünk nem befolyásolja a késői esőt, azoknak szól Jeremiás könyve, mely világosan feltárja, hogy Isten nem áraszthatja ki áldását népére, amíg az hamis istenek után jár. Ez a prófétai könyv arra is rámutat, hogy az élő Isten tiszteletétől való eltérés a gyökere a többi erkölcsi és társadalmi elferdülésnek és romlottságnak is. Ezek alapján pedig elképzelhetetlen, hogy Isten mind a Szentháromság-hívőkre, mind a Szentháromság-tagadókra kitöltse a késői esőt. Valaki téved – vagy az úttörők, vagy napjaink egyháza. De lássuk, mit mond Jeremiás által az Úr!

„Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kútakat ássanak magoknak; és repedezett kútakat ástak, a melyek nem tartják a vizet.” (Jer 2:13)

„Noha megvonattak a korai záporok, és késői eső sem volt: mégis parázna asszony homlokúvá lettél, szégyenkezni nem akartál. Nemde mostantól így kiáltasz nékem: Atyám! Ifjúságomnak te vagy vezére.” (Jer 3:3-4)

Jeremiás idejében Izráel bálványimádásba süllyedt, átvette a környező népek hamis isteneit. Elfelejtkezett a Teremtő Isten valóságáról: „Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya.” (1Kor 8:6). A modern Izráel ifjúságában elvetette a „három-egy Isten” koncepciót, de a világ szeretete miatt a későbbi generáció elhajlott a megkezdett reménységtől, és hogy eltávolítsa magáról a szektás bélyeget, inkább átvette Babilon istenét. Nem véletlenül mondja az Úr, hogy akkor lesz eső, majd ha így kiáltunk Istenhez: „Atyám! Ifjúságomnak te vagy vezére.” (Jer 3:4).

Ha valaki kérdezi, miért van olyan sokféle adventizmus manapság, miért van annyi szakadás ezen az egyébként sem tágas szektán belül, mit mondjunk ezekre? Avagy nem ez is a hitehagyás gyümölcse?

„Ha pedig az lenne, hogy kérdeznétek: Miért cselekedte mindezt velünk az Úr, a mi Istenünk? akkor azt mondjad nékik: A miképen elhagytatok engem és idegen isteneknek szolgáltatok a ti földeteken: azonképen idegeneknek fogtok szolgálni olyan földön, a mely nem a tiétek.” (Jer 5:19)

És mit tesz a nép? Várja az esőt! De nincs, mert megvonatott, és nem adatik, amíg Izráel meg nem tér a hamis Isten-imádatból.

„És még szívökben sem mondják: Oh, csak félnők az Urat, a mi Istenünket, a ki esőt, korai és késői záport ad annak idejében; az aratásnak rendelt heteit megőrzi számunkra! A ti bűneitek fordították el ezeket tőletek, és a ti vétkeitek fosztottak meg titeket e jótól!” (Jer 5:25)

Isten ítélete a hitehagyó népen: szárazság.

„Fejedelmeik is kiküldik gyermekeiket vízért: elmennek a kútakig, nem találnak vizet; visszatérnek üres edényekkel; szégyenkeznek és pironkodnak, és befedik fejöket. A föld miatt, a mely retteg, mert nem esett eső a földön, szégyenkeznek a szántóvetők, és befedik fejöket.” (Jer 14:3-4)

És hiába mondják a prédikátorok: békesség, békesség, mert nincs békesség. És eső sincsen, hiába kiáltanak utána, mert él az Úr és nem csúfoltatik meg. Isten nem pecsételi meg áldásaival a hazugságot és a tévelygést.

„És monda az Úr nékem: Hazugságot prófétálnak a próféták az én nevemben; nem küldtem őket, nem parancsoltam nékik, nem is beszéltem velök; hazug látomást, varázslást, hiábavalóságot és szívbeli csalárdságot jövendölnek néktek.” (Jer 14:14)

Az advent nép jelenlegi történelme tragédia. Az Úr igéje kijelenti róla: hiábavalónak áldozik.

„Ám az én népem elfeledkezett rólam; a hiábavalónak áldozik; elcsábították őket az ő útaikról, az ősrégi nyomról, hogy ösvényeken, járatlan úton járjanak.” (Jer 18:15)

Ésaiás könyve 30. fejezete is beszél erről a hitehagyásról, az Isten személyéről szóló világos bizonyságtétel elvetéséről:

„Kik ezt mondják a látóknak: Ne lássatok; és a prófétáknak: Ne prófétáljatok nékünk igazat, beszéljetek kedvünk szerint valókat, prófétáljatok csalárdságokat! Hagyjátok el az útat, térjetek le már ez ösvényről, vigyétek el előlünk Izráelnek Szentjét!” (Ésa 30:10-11)

Isten dicsősége, amint az Fiáról tükröződik, elviselhetetlen a megszenteletlen szív számára, ezért inkább eltorzítja Istenről alkotott képét is, csak hogy ne kelljen útjait megjobbítania, látva a tökéletes mércét.

Mi lenne akkor a megoldás? Visszatérni az első 50 év alapelveihez, mely magába foglalja a Szentháromság-tagadó álláspontot, és ezen az alapzaton gyakorlatba ültetni a hit általi megigazulás üzenetét. Ha azonban arra várunk, hogy a hivatalos HNA Egyház mikor teszi meg ezt a lépést, akkor sajnos nagy veszedelembe sodorjuk lelkünket. Ellen White azt írta, hogy a hitehagyás növekedni és erősödni fog, egészen az Úr eljöveteléig, és semmi sem állhat az útjába. Jeremiás is arról tesz bizonyságot, hogy Isten figyelmeztette népét, és felkínálta nekik a megoldást, de ők nem figyeltek rá, és elvetették intő szavát:

„Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek! És azt mondták: Nem megyünk!” (Jer 6:16)

De akkor hogyan tovább? Isten Igéje ebben a nyomorúságos helyzetben is vigasztalást nyújt, és ígéretet tesz. Istennek mindig voltak és lesznek hűségesei, akik – akár árral szembe úszva is – inkább Istennek engednek, mintsem embereknek. Róluk mondja:

„És megútáljátok megezüstözött bálványaitokat és megaranyozott képeiteket; kiszórod őket, mint az undokságot: ki innen! szólsz nékik. És [az Úr] ad esőt a magra, a melylyel a földet beveted, és a kenyér, a föld termése, bő és tápláló lesz, és széles mezőn legelnek nyájaid ama nap.” (Ésa 30:22-23)

„És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak.” (Ésa 58:12)

Isten hűségesei által véghez fogja vinni az utolsó evangéliumhirdetést, akár csatlakozik hozzá a hitehagyó Izráel, akár nem.

„Ésaiás pedig ezt kiáltja Izráel felől: Ha Izráel fiainak száma annyi volna is, mint a tenger fövenye, a maradék tartatik meg.” (Róm 9:27)

Isten korunknak szóló ígéretei nem felekezetekhez szólnak. Mindnyájan egyen-egyenként kell megállnunk Isten ítélőszéke előtt, és a késői esőben sem részesedhet más helyettünk, ha meg akarunk menekülni.

„Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat. Az ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljő hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, a mely megáztatja a földet.” (Hós 6:3)

Ismerjük meg Istent és az Ő Fiát igazság szerint, mert ez egyetlen reménységünk e sötét időben! Úgy kell most ismernünk Istent, mint ahogy eddig soha.

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17:3)

Ha hűségesek maradunk hozzá, akkor bizonyosan eljön, és betölti rajtunk ígéretét, elhozza mireánk a felüdülés ideit, és elvégzi általunk az utolsó munkát.

„Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején! Az Úr villámlást szerez, és záporesőt ad nékik, és kinek-kinek füvet a mezőn.” (Zak 10:1)

Sánta János