2. Hogyan szemléljük Krisztust?

De hogyan szemléljük Krisztust? Pontosan úgy, ahogy kijelentette magát a világnak a tanúbizonyság szerint, amit önmagáról adott. Abban a csodálatos beszédben, amit János evangéliuma ötödik fejezetében találunk, Jézus ezt mondta: “Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is, akiket akar, megelevenít. Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta; hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, aki küldte őt” (Ján 5:21-23).

Krisztus megkapta a legmagasabb jogot, az ítélkezést. Ugyanazt a tiszteletet kell megkapnia, amit Isten kap, azért, mert Ő is Isten. A szeretett tanítvány ezt a tanúbizonyságot teszi: “Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige” (Ján 1:1). Hogy ez az isteni Ige nem más, mint Jézus Krisztus, kitűnik a tizennegyedik versből: “És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal” (Ján 1:14).

Az Ige kezdetben volt. Az emberi elme nem tudja felfogni azt az időt, ami ebben a szférában eltelt. Az ember nem tudhatja hogyan és mikor született a Fiú, de tudjuk, hogy Ő isteni Ige volt, nemcsak testté létele, hanem már a világ teremtése előtt. Keresztrefeszítése előtt így imádkozott: “És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, amellyel bírtam tenálad a világ létele előtt” (Ján 17:5). És hétszáz évvel azelőtt, hogy földre jött volna, azt mondta róla az ihletett szó: “De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izraelen, akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik 5:2). Tudjuk, hogy Krisztus az Istentől származott és jött (Ján 8:42), de mindez olyan messze van az örökkévalóságban, hogy túl van azon a határon, amit értelmünk képes lenne felfogni.