Éves összejöveteleink rendkívüli jelentőségűek, ezért aki csak teheti, vegyen részt rajtuk. Érezzék át, hogy ezt az Úr elvárja tőlük. Ha Isten népe semmibe veszi kiváltságait, melyeket Ő rendelt, hogy népe megerősödjön Őbenne, fokozatosan elgyengülnek, és egyre kevésbé vágynak majd arra, hogy mindenüket odaszenteljék. Eme szent gyülekezések célja, hogy testvéreinket kiszakítsa az üzleti élet gondjai és terhei alól, és így néhány napot kizárólagosan az Úr keresésére szentelhessenek. Csakhogy összejöveteleink némelyike meg sem közelíti azt a mércét, amire az Úr eredetileg rendelte ezen alkalmakat. Az emberek eljönnek bár, de nincsenek felkészülve Isten Szent Lelkének látogatására. A testvérnők általában sok időt szentelnek az összejövetel előtt ruházatuk előkészítésére és külsejük felékesítésére, közben azonban teljesen megfeledkeznek arról a belső ékességről, ami igazán értékes Isten előtt. Sok időt elvesztegetnek szükségtelen főzőcskézéssel is: többek között pazar süteményeket és tortákat készítenek, amik egyébként is károsak fogyasztóik egészségére. Ha testvérnőink inkább jó kenyérről és más egészséges élelmiszerekről gondoskodnának, mind ők, mind családjaik alkalmasabbak lennének az élet igéinek befogadására, és nyitottabbak a Szent Lélek befolyására.

Gyakran előfordul, hogy a gyomrot olyan nehéz ételekkel terhelik le, amilyeneket még otthon sem esznek – ahol kétszer-háromszor annyit mozognak. Ez elméjüket olyan letargiába taszítja, hogy képtelenek felfogni az örökkévaló dolgokat, és amikor az összejövetel véget ér, csalódottan távoznak, mivel nem ízlelték Isten Lelkének gazdagabb áradását.

Amikor az összejövetelre készülünk, mindenki tüzetesen vizsgálja meg saját szívét Isten előtt. Ha voltak kellemetlen érzések, egyenetlenségek vagy viszályok a családban, legyen a készülés első lépése ezen hibák megvallása egymás felé, melyet az egymásért való közös ima kísérjen. Alázzátok meg magatokat Isten előtt, és tegyek komoly erőfeszítéseket a lélek templomában felhalmozódott összes szemét kihordására: vessetek ki minden irigységet, minden féltékenységet, minden gyanakvást és minden gáncsoskodást. „Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek. Nyomorkodjatok és gyászoljatok és sírjatok; a ti nevetéstek gyászra forduljon, és örömötök szomorúságra. Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket.” (Jak 4:8b-10)

Az Úr szól hozzád; menj be azért a belső szobádba, a csendben vizsgáld meg szívedet, halld meg az igazság és a lelkiismeret hangját. Semmi nem adhat olyan világos képet énedről, mint a titkos ima. Az, aki titkon lát, és mindent tud, megvilágosítja értelmedet, és megfelel kéréseidre. Világos, egyértelmű feladatok tárulnak fel előtted, melyeket nem szabad elhanyagolnod. Köss szövetséget Istennel, hogy alárendeled magad Neki és minden erődet az Ő szolgálatára szenteled. Az összejövetelre ne vidd magaddal ezt a munkát elvégezetlenül! Ha ezt nem teszed meg otthon, saját lelked is kárát látja, és másokat is rendkívül megsebezhet hidegséged, zsibbadtságod és lelki közönyösséged.

Ezékiel próféta szavai a mi időnkre vonatkoznak, azokra az emberekre, akik az igazságot vallják: „Embernek fia! Ezek a férfiak fölvették bálványaikat szívökbe, és vétkeik botránkozását orczáik elé állították. Vajjon engedjem-é, hogy megkérdezzenek engem? Ezokáért szólj velök, és mondjad nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Valaki az Izráel házából bálványait szívébe fölveszi, és vétkének botránkozását teszi orczái elé, és megy a prófétához: én, az Úr felelek meg annak énmagam által bálványainak sokasága miatt;” (Ezék 14:3-4)

Ha a világ dolgait szeretjük és az igazságtalanságban gyönyörködünk, vagy közösséget vállalunk a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, ezzel vétkeink botránykövét már orcánk elé állítottuk és szívünkbe bálványokat vettünk fel. Hacsak egy határozott erőfeszítéssel el nem távolítjuk ezeket, a menny soha nem fog minket elismerni Isten fiaiként és leányaiként.

Ez tehát az elvégzendő munka a családok számára, mielőtt eljönnének szent gyülekezéseinkre. A ruházat és öltözet előkészítését tegyük a második helyre, és kezdjünk mélységes szív-kutatásba már otthon. Imádkozzunk napjában háromszor, és Jákobhoz hasonlóan legyünk rámenősek. Otthon kell megtalálnunk Jézust, hogy magunkkal vihessük Őt az összejövetelre – ó, milyen csodálatos lesz akkor együtt tölteni ezeket az órákat! Hogyan is remélhetjük, hogy érezzük majd az Úr jelenlétét, és meglátjuk hatalmának megnyilatkozásait, ha az erre való személyes készülést elhanyagoljuk?!

Saját lelked érdekében, Krisztusért és testvéreidért: munkálkodj otthon! Imádkozz úgy, ahogy máskor nem szoktál. Engedd, hogy szíved megtörjön Isten előtt. Rendezd el házad ügyeit. Készítsd fel gyermekeidet az alkalomra. Tanítsd őket arra, hogy a szép ruhában való megjelenés sokkal kevésbé fontos, mint az, hogy tiszta kezekkel és szívekkel jelenhessenek meg Isten előtt. Távolítsatok el minden akadályt, ami útjukba kerülhetett: rendezzetek el minden nézeteltérést, ami csak felmerülhetett közöttük vagy köztük és köztetek. Ezzel behívjátok az Úr jelenlétét otthonaitokba, és amikor elmentek az összejövetelre, angyalok kísérnek majd benneteket, fényükkel és jelenlétükkel visszaszorítva a gonosz angyalok sötétségét. Még a hitetlenek is megérzik az összejövetel szent légkörét, amikor belépnek a területre. Ó, mily nagy a veszteség, ha elhanyagoljuk ezt a fontos feladatot! Lehet, hogy tetszeni fog a prédikáció, feltölt és fellelkesít, de Isten megtérésre indító, átformáló erejét nem fogod érezni a szívedben, és az elvégzett munka nem lesz olyan mély, alapos és messze-ható, mint amilyen lehetne. Feszítsd keresztre büszkeséged, lelkedet öltöztesd Krisztus igazságosságának felbecsülhetetlen értékű palástjába, s akkor az összejövetel áldás lesz számodra – mintegy a Menny kapuja lelked számára.

A megalázkodás és szív-kutatás ugyanezen munkájának folytatódnia kell az egyházban is, ahol a testvérek közötti minden nézeteltérést és elidegenedést félre kell tenni az útból – mielőtt megjelennek az Úr előtt az éves találkozón. Vágj bele teljes buzgalommal ebbe a munkába, és ne lankadj meg, amíg el nem végzed, mert ha az összejövetelre magaddal hozod kételyeidet, zúgolódásaidat, vitáidat, akkor gonosz angyalokat viszel be a táborba, és sötétséget árasztasz, akármerre jársz-kelsz.

Mivel ezt az előkészületet elhanyagoltuk, éves összejöveteleinknek kevés haszna volt. A prédikátorok csak ritkán vannak felkészülve arra, hogy Istenért munkálkodjanak. Szónok van bőven: éles szavakkal vagdalkoznak, és magukból kikelve ostorozzák a többi egyházat, gúnyolódva hitelveiken – ám alig akad olyan, aki igazán lelkiismeretesen szolgálna Istennek. Ezek az éles-nyelvű, fontoskodó szónokok azt vallják ugyan, hogy igazságaikkal minden más embert leköröznek, de munkamódszerük és vallásos buzgalmuk egyáltalán nem egyeztethető össze hitvallásukkal.

Kerestem prédikátorainkon a lélek alázatának palástját, melynek mindig rajtuk kellene lennie mint hozzájuk illő öltözet – de nem volt rajtuk. Kerestem bennük azt a mélységes szeretetet a lelkek iránt, amivel Mesterük szavai szerint bírniuk kellene, de nem volt meg bennük. Figyeltem, meghallom-e a lelki tusában elmondott imákat, melyekkel az otthonaikban vagy az egyházban lévő, bűnbánatot nem tanúsító, hitetlen embereket viszik könnyek között Isten elé – de nem hallottam. Figyeltem, meghallom-e a kérlelő szavakat, melyek a Léleknek megmutatásából fakadnak – de nem hangzottak el. Kerestem, hol vannak a teher-hordozók, akiknek e jelen időben a tornác és az oltár között kellene sírniuk, e szavakkal: „Légy kegyelmes, oh Uram, a te népedhez, és ne bocsásd szidalomra a te örökségedet” – de nem hallottam ilyen esedezéseket. Csak néhány lelkiismeretes, alázatos szolga kereste az Urat. Némelyik összejövetelen egy-két prédikátorra ránehezedett a teher, és úgy megroskadtak alatta, mint egy kévékkel megrakott szekér. De a prédikátorok túlnyomó többsége még annyira sem volt képes átérezni munkája szentséges jellegét, mint egy kisgyermek.

Ezek az éves összejövetelek egy nagyon komoly munka alkalmai lehetnének. A prédikátoroknak előbb saját szíveiket kell előkészíteniük, mielőtt a másoknak való segítés munkájára vállalkoznak; sok egyháztag ugyanis fényévekkel a prédikátorok előtt jár. Fáradhatatlanul tusakodniuk kellene imában, míg az Úr megáldja őket. Amikor Isten szeretete ég szívük oltárán, akkor nem saját éleselméjűségüket villogtatják majd prédikációjukban, hanem Krisztust mutatják be, aki elveszi a világ bűneit.

Az ősegyházban a maga egyszerűségében tanították a kereszténységet: előírásaik az ihletés hangjától származtak; rendeleteik mentesek voltak az emberi okoskodás fertőjétől. Az egyházban Krisztus lelkülete nyilvánult meg a maga szépséges egyszerűségében. Ékessége tagjainak szent elveiben és példamutató életében mutatkozott meg. Tömegeket nyertek meg Krisztusnak, de nem látványosságok vagy tanult beszédek által, hanem Isten erejével, ami az Ő igéjének mesterkéletlen hirdetését kísérte. Ám az egyház megromlott. Most azért mindennél nagyobb szükség van arra, hogy a prédikátorok a világosság csatornái legyenek.

Sokan vannak, akik a komolytalanul beszélnek a Biblia igazságairól, és lelkük olyannyira kopár Isten Lelke nélkül, mint Gilboa hegyei harmat és eső nélkül. Ám nekünk olyan férfiakra van szükségünk, akik maguk is alaposan megtértek, és másokat is képesek megtanítani arra, hogyan adhatják át szívüket Istennek. A kegyesség ereje csaknem teljesen eltávozott gyülekezeteinkből. Miért van ez? Az Úr még most is vár, hogy kegyelmét ránk árassza; Ő nem zárta be a Menny ablakait. Ellenben mi szakítottuk el magunkat Tőle. Hitünk szemeit a keresztre kell szegezzük, és hinnünk kell, hogy Jézus az erőnk és üdvösségünk.

Amikor azt látjuk, hogy a munka alig-alig van ráterhelődve a prédikátorokra és a népre, felmerül bennünk a kérdés: „Amikor eljön az Úr, vajon talál-e hitet a földön?” Szűkében vagyunk a hitnek. Isten kegyelme és ereje bőségesen rendelkezésünkre áll. Azért nem érezzük át erre való rászorultságunkat, mert Jézus helyett saját magunkra tekintünk. Nem Jézust magasztaljuk fel, teljesen az Ő érdemeire támaszkodva.

Bárcsak rá tudnám terhelni prédikátoraink és népünk szívére annak szükségét, hogy a kegyelemnek mélyebb munkát kell végeznie szívükben, és az összejöveteleink lelkületére és céljaira még alaposabb rákészüléssel kell ráhangolódniuk – így a találkozón a lehető legnagyobb áldásokból részesülhetnek majd. Ezen éves összejövetelek lehetnek különleges áldások alkalmai is, de lelki életünk megsebzői is. Te melyiket választod, kedves Olvasó? A döntés a te kezedben van.

Forrás: Review & Herald, 1882. augusztus 15.

Ellen G. White