Különleges bizonyságtételek, B2

Bevezető

“És mondá nékem: Embernek fia! eredj, menj el az Izráel házához, és szólj az én szavaimmal nékik. Mert nem valami homályos ajkú és nehéz nyelvű néphez küldetel te, hanem az Izráel házához. Nem sok népekhez, a kik homályos ajkúak és nehéz nyelvűek, kiknek nem érthetnéd beszédöket; bizony, ha ő hozzájok küldöttelek volna, ők hallgatnának reád.”

“Embernek fia! őrállóul adtalak én téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz számból, intsd meg őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Halálnak halálával halsz meg, és te őt meg nem inted és nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő gonosz útjáról, hogy éljen: az a gonosztevő az ő vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent, és ő meg nem tért hitetlenségéből és gonosz útjáról: ő az ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet.”

“És ha elfordul az igaz az ő igazságától, és cselekszik álnokságot, és én vetek eléje botránkozást: ő meg fog halni; ha meg nem intetted őt, vétke miatt hal meg és elfelejtetnek igazságai, a melyeket cselekedett; de vérét a te kezedből kívánom meg. Ha pedig te megintetted azt az igazat, hogy az igaz ne vétkezzék, és ő nem vétkezik többé: élvén él, mert engedett az intésnek, és te a te lelkedet megmentetted.” (Ezék 3:4-6, 17-21)

1. fejezet – A nagy küzdelem

Washington, D.C., 1904. július 25.

Ma reggel, még jóval napfelkelte előtt kaptam egy nagy áldást Istentől. Mielőtt megkaptam volna az áldást, úgy éreztem, minden erőm elhagy. Egész testem szenvedett. Úgy tűnt, egész szervezetem össze akar roppanni. Minden idegszálam és izmom fájt. Arra gondoltam, szólok a családomnak, de aztán ezt mondtam hangosan: “Nem tudnak segíteni rajtam.” A Nagy Orvoshoz imádkoztam, hogy Ő változtasson ezen a helyzeten, és éreztesse velem gyógyító erejét. Azonnal megkönnyebbültem.

Az Úr ezt az üzenetet adta nekem, hogy továbbítsam a gyülekezeteknek: “Kiálts teljes torokkal, ne kiméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bűneiket, és Jákób házának vétkeit.” (Ésa 58:1)

Ésaiás könyvének egész 58-dik fejezetét úgy kellene tekinteni, mint korunknak szóló üzenetet, melyet újra és újra meg kell szólaltatni.

Viaskodás van a jó és a rossz erői között, a hűséges és a lázadó angyalok között. Krisztus és Sátán nincsenek egyetértésben, és soha nem is lesznek. Isten igaz egyháza minden korszakban tudatosan viselt háborút a sátáni hatalmasságok ellen. Amíg véget nem ér a küzdelem, a harc folytatódik: egyik oldalon a gonosz angyalokkal és a gonosz emberekkel, a másik oldalon pedig a szent angyalokkal és az igaz hívőkkel.

Természet szerint nincsen és nem is lehet ellenségeskedés a bukott angyalok és a bukott emberek között. Mindnyájan romlottak. Hitehagyásuk következtében mindnyájan romlott eszméket dédelgetnek. A gonosz angyalok és a gonosz emberek elszánt szövetségbe tömörülnek a jó ellenében. Sátán tudta, hogy ha az angyalokhoz hasonlóan az embereket is rá tudja venni, hogy csatlakozzanak lázadásához, azzal erős támogatásra tenne szert a pártütés kivitelezéséhez.

A gonoszok seregében is van zsörtölődés és nézeteltérés, de a menny elleni elszánt harcuk szoros szövetségben tartja őket. Egyetlen céljuk, hogy lejárassák Istent, és nagy számuk miatt abban reménykednek, hogy képesek lesznek megfosztani trónjától a Mindenhatót.

Amikor Isten az Éden kertjébe helyezte Ádámot és Évát, még ártatlanok és bűntelenek voltak, Istennel tökéletes összhangban éltek. Az ellenségeskedésnek nem is volt helye szívükben. De amikor vétkeztek, természetük többé már nem volt bűntelen. Megromlottak; mert a bukott ellenfél oldalára álltak azzal, hogy azt cselekedték, amit Isten megtiltott. Ha Isten nem szólt volna közbe, az ember is szoros szövetségre lépett volna Sátánnal a menny elleni lázadásban. Azonban amikor elhangzottak ezek a szavak: “ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod,” Sátán azonnal megértette, hogy bár sikerült az embert bűnre vinnie, és rávette őket, hogy elhiggyék hazugságát, sőt, emberi természetüket is megrontotta, Isten mégis valami olyasmit rendelt el, ami a bukott lényeket ismét biztos talajra állíthatja, és természetüket megújíthatja a kegyességre. Sátán látta, hogy az ember megkísértésének következménye vissza fog hatni rá, és vesztes pozícióba fogja őt sodorni.

“És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között.” Isten ebben a kijelentésben megesküdött önmagára, hogy egy új elvet fog bevezetni az emberi lények szívébe – a bűn, a csalás és a hazugság gyűlöletét: szembenállást mindazzal, ami Sátán álnokságának bélyegét hordozza.

Amikor az időnek teljessége elérkezett, Krisztus emberi természetben jött el földünkre, és olyan életet élt, amit nem mocskolt be a bűn. Egész lényével gyűlölte a bűn minden fajtáját. A sötétség követei Krisztust okolják mennyből való száműzetésükért. Gyűlölik tisztasága miatt. Amikor Krisztus világunkba jött, tisztasága állandó feddés volt az akkori büszke, élvhajhász nemzedék számára. Gyűlölték Őt, és végül meg is feszítették.

Földi munkája során Krisztus látta, hogy az isteni rendelkezések figyelmen kívül hagyása még az igaz és helyes tanok hátterén is azt eredményezi, hogy a rossz és a jó szinte megkülönböztethetetlenné válik. Alkalmanként, mikor végignézett Sátán megtévesztő munkáján, úgy látta jónak, fel kell szólalnia a gonosz munkások tévelygései ellen. Egy ilyen alkalommal ezekkel a szavakkal szólt a tömeghez:

“Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat. Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja. Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nékem.” (Jn 8:43-45)

A konkolyról és a búzáról szóló példázatot így magyarázta:

“A ki a jó magot veti, az az embernek Fia; a szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai. Az ellenség pedig, a ki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok. A miképen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik: akképen lesz a világnak végén. Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, a kik gonoszságot cselekesznek, és bevetik őket a tüzes kemenczébe: ott lészen sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjoknak országában. A kinek van füle a hallásra, hallja.” (Mt 13:37-43)

Látjuk tehát, hogy Krisztus és Sátán között szüntelen háború dúl. Ez a háború mindaddig tartani fog, amíg a megváltás műve véghez nem ér. És ahogy közeledünk a véghez, egyre hevesebb lesz a küzdelem.

Krisztus kegyelmének átformáló ereje által az ember fel tudja venni a küzdelmet a győzelemre törekvő gonoszsággal szemben. Nem szükségszerű, hogy Sátánnak szolgáljanak, hazugságai áldozataiként. Nem szükségszerű, hogy önkéntes foglyai legyenek. Felkelhetnek a csaló ellen, aki szövevényes hazugságaival megfosztotta első szüleinket édeni otthonuktól. Ellenállhatnak Sátán támadásainak. Isten hatalmat adhat nekik arra, hogy különbséget tudjanak tenni hamisság és tévelygés, őszinteség és igazság között. Ha ezt az utat választják, biztos talajra helyezhetik lábukat. Megállni azonban csak akkor tudnak folyamatosan, ha kezüket Krisztus kezébe helyezik, és arra mennek, amerre Ő vezeti őket.

Csak miután az ember világosságot és bizonyságot nyer, miután meglátja az igazság és tévelygés közötti ellentétet, akkor kezdődik el szívében a bűnnel szembeni harc. A rosszal szembeni ellenségeskedés azonban nem létezett, míg Krisztus bele nem plántálta a szívbe. Akik igazán hűségesek, meg fogják mutatni, hogy elméjük és szívük teljesen az Úr Jézusé. Fel fogják ismerni Sátán megtévesztő hazugságait, és nem fognak olyan tettekre buzdítani, amiket Isten elítél. De mindazokban, akik még inkább eltávolodnak Krisztus királyságának törvényeitől, olyan lelkület fog megmutatkozni, ami egyre határozottabban fog ellenségeskedni Isten ellen.

Az Úr felszólítja mindazokat, akik igazságtalanul cselekedtek eddig, hogy vessék el bűneiket és térjenek meg. Amíg Krisztus átformáló kegyelme nem töltetik ki lelkükbe, nem fognak szembeszállni Sátán munkájával. Azok az emberek, akikben az ellenség ereje munkálkodik, be fogják zárni szívük ajtaját az Üdvözítő minden kérlelésére. Nem akarják majd meghallani ezeket a szavakat: “Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.” És a menny Istene nem fog erőszakot alkalmazni az emberen, hogy az igazság cselekvésére bírja, amíg szívében határozottan ellenáll.

“Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között.” Imádkozzunk, hogy ez az ellenségeskedés még nyilvánvalóbb legyen: hogy az igazság megdicsőüljön, és a bűn néven neveztessék.

Amikor Isten népe között olyan emberekkel találkozunk, akik letértek az alázatos engedelmesség útjáról, és magukat felmagasztalva Sátánnal szövetkeztek, hogy vádolják és ítélgessék azokat, akiket Isten az üdvösség követeiként jelölt ki, hallgathatunk-e, attól félve, hogy megbántjuk érzéseiket? Ha olyan emberekkel találkozunk az egyházban, akik jobban szeretik a gazdagságot, mint a jogosságot, akik mindenkor készek hasznot húzni embertársaikból szélhámos ügyleteikkel, nem kell-e felszólalnunk? És ha vezető és tanítói pozícióban lévő emberek spiritualista elméletek és okoskodások hatása alatt munkálkodnak, hallgathatunk-e, attól félve, hogy kárt teszünk befolyásukban, noha lelkük megtévedt? Sátán minden lehetőséget megragad, amikor csak elbizonytalaníthatja és elködösítheti a lelkeket afelől, mi is az egyház munkája, mit tanít Isten igéje, és milyen figyelmeztetéseket adott Lelke bizonyságtétele által, melynek célja, hogy megőrizze kicsiny nyáját az ellenség alig észrevehető csalásaival szemben.

Amikor valaki ellenszegül Isten tanácsának, Isten ellen indít háborút. Helyes-e vajon azok részéről, akik ilyen emberekkel állnak kapcsolatban, hogy úgy kezelik őket, mintha tökéletes összhangban lennének velük, nem téve így különbséget azok között, akik Istent szolgálják, és akik nem? Mert lehetnek bár prédikátorok vagy orvosi missziómunkások, mégis gyalázatot hoznak Krisztus nevére mind a hűségesek, mind a hűtlenek erői előtt. Nyílt feddésre van szükség, nehogy mások is tőrbe essenek.

Ha valaki azt hiszi, hogy a gonoszt nem kell elítélni, mert ezzel azt is elítélné, aki cselekszi a gonoszt, ezzel a tévelygés munkáját támogatja. Ha valaki, aki sok óvást és figyelmeztetést kapott öröklött és szerzett rossz hajlamai kiküszöbölésére, mégis megbántódik, és visszautasítja a számára kegyelmesen kirendelt mennyei üzenetet, félretéve így a Szent Lélek intését, ezzel szíve és lelkiismerete megkeményszik, és nagy sötétségbe kerül.

Életben kell tartanunk azt az ellenségeskedést, amit Isten helyezett szívünkbe az álnok tettek ellen, mert ezek veszélyeztetik mindazok lelkét, akik nem gyűlölik az ilyen cselekedeteket. Súlyos bűnként kell kezelni minden megtévesztő ügyletet és minden igazságtalanságot, mely az Atya és a Fiú jellemét hamis színben tünteti fel. Egyesek már komoly tapasztaltra tettek szert e tévelygések tanításában. Mindazok, akik nem látják ezt a veszélyt, ami most az Úr örökségét fenyegeti, hamarosan nem fognak már ellenségeskedést érezni a fő csaló ellen. Intézményeink bizalmi pozícióit betöltő testvéreinknek szüntelen ébereknek kell lenniük, különben ők is fogságba esnek. Szavaikkal és viselkedésükkel, minden üzlet lebonyolításában azzal a következetességgel kell működniük, ami felett a végén elhangozhat a dicséret: “Jól vagyon, jó és hű szolgám.”

Mostanra világossá kellett, hogy váljon, hogy nem igazán segítünk azokon, akik eltökélték magukat a gonosz cselekvésére, ha azzal tiszteljük őket, hogy feddő szavainkat azoknak tartogatjuk, akik ellen a hűtelen hadat visel. Súlyos tévedés mutatkozott és mutatkozik meg jelenleg is e téren. Vajon Jehova szolgáinak, akiknek szívébe Ő plántált ellenségeskedést minden gonoszság ellen, kell-e azon tétovázni, hogy vajon helyesen cselekszenek-e, ha a gonoszt gonosznak mondják, a jót pedig jónak? Akik békésen hagyják, hogy az Isten népének hitét tönkretevő emberek munkája akadálytalanul haladjon előre, megtévesztés áldozatai.

A jó és rossz közötti küzdelmet nem szabad beszüntetni. Akiket a Szent Lélek ereje megvilágosított, azok minden erejükkel arra kell törekedjenek, hogy elragadják a prédát az Isten igéjének való engedelmességet megtagadó emberek megtévesztő befolyása elől, legyenek akár szegények, akár gazdagok. Krisztus tulajdona nem kerülhet ki irányítása alól, hogy a sötétség gyermekeinek kezébe jusson.

Ha igazán megértenénk a problémát, és komolyan őrködnénk, Isten szolgái állandó kötelességüknek és felelősségüknek éreznék, hogy ellensúlyozzák az olyan emberek törekvéseit, akiknek fogalmuk sincs arról, milyen munkát végeznek, annyira megigézte már őket Sátán megtévesztő varázsa. Ha Isten népe teljes éberséggel átlátja jelen korunk veszélyeit, és egészen Krisztus oldalára áll, éles különbség mutatkozik meg majd az ő útjuk, és azok útja között, akik ezt mondják: “Jó az Úr, és jó az ördög” – és látjuk majd, hogy a sátáni eszközök cselszövéseit sokkal határozottabban és biztosabb kezekkel fogják majd ellensúlyozni.

2. fejezet – Hirdesd az Igét

Washington, D.C., 1904. július 24.

Vezető orvosainkhoz:

Drága Munkatársaim! Ma éjjel 11 órakor felébredtem. A látomások, amiket láttam, annyira elevenen élnek bennem, hogy nem tudok tőlük aludni. Az Úr szólt hozzám, és azt mondta, hogy egészségügyi missziómunkásainkat komolyan figyelmeztetni kell a rájuk leselkedő veszélyekre és veszedelmekre.

Az Úr mindenkit felszólít, aki csak kapcsolatban van gyógyintézményeinkkel, hogy tegyék magasabbra a mércét. Nincs hazugság, mely az igazságból való lenne. Ha ravaszul kiötlött meséket követünk, az ellenség erőivel szövetkezünk Isten és Krisztus ellenében. Isten mindenkit felszólít, aki emberkéz alkotta igát húz, hogy törje össze az igát, és ne legyen többé emberek rabszolgája.

Folyik a küzdelem. Sátán és angyalai a gonoszságnak minden csalárdságát bevetik. Fáradhatatlanul munkálkodnak, hogy a lelkeket elvonják az igazságtól, a szentségtől, és hogy a világegyetemet romlásba sodorják. Bámulatos erőfeszítéseket tesznek, hogy megtévesztések sokaságát eszeljék ki a lelkek foglyul ejtésére. Törekvéseikkel soha nem hagynak fel. Az ellenség folyton azt lesi, hogyan vezetheti a lelkeket hitetlenségbe és szkepszisbe. Legszívesebben megszabadulna Istentől és Krisztustól is, aki testté lett és közöttünk lakozott, hogy megtanítson minket, hogyan győzhetünk a bűn felett az Isten akaratának való engedelmesség által.

A gonosznak minden formája lesben áll, hogy lecsaphasson ránk. Hízelkedés, megvesztegetés, felbujtás, és magasztos dicsőségre tett ígéretek – Sátán fáradhatatlanul próbálkozik mindezekkel.

Mit tesznek Isten szolgái annak érdekében, hogy a gonoszság az “Így szól az Úr” által emelt falba ütközzék? Az ellenség munkásai szüntelen azon fáradoznak, hogy legyőzzék az igazságot. Hol vannak az Úr nyájának hű pásztorai? Hol vannak az őrállói? Fenn állnak-e a magas toronyban, vészkürtöt fújva, vagy hagyják, hogy a veszedelem figyelmeztetés nélkül szabaduljon ránk? Hol vannak az egészségügyi missziómunkások? Ők vajon Krisztus munkatársaiként az Ő igáját hordják-e, vagy emberkéz alkotta igát viselnek?

Sátán és angyalai mindent megtesznek azért, hogy megszerezzék az elmék feletti uralmat, hogy hazugságaikkal és hathatós meséikkel eltévelyíthessék az embereket. Orvosaink nem húzzák még a vészharangot? Egészségügyi intézményeink vezetői nem jelzik még a veszélyt? Vagy alszanak tán az őrállók, míg álnok nyelvek és beteg elmék – melyek kifinomultak már az igazsággal szembeni ellenállás hosszas gyakorlatában -, szüntelen azon munkálkodnak, hogy zavart keltsenek, és az ellenség által kieszelt terveket vigyék véghez?

Kérlek benneteket, olvassátok el Pál kolossébeliekhez írt intését. Azt a vágyát fejezi ki, hogy mennyire szeretné, ha a hívők szíve “egybeköttetvén a szeretetben, és hogy eljussanak az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére, a melyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve.” És így folytatja: “Ezt pedig azért mondom, hogy valaki titeket rá ne szedjen hitető beszéddel. … Azért, a miképen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképen járjatok Ő benne, Meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne, és megerősödvén a hitben, a miképen arra taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással. Meglássátok, hogy senki ne legyen, a ki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való: Mert Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg.” (Kol 2:2-3, 4, 6-9)

Intézményeink dolgozói vajon csendben maradnak-e, teret engedve az alattomos tévelygések terjesztésének, melyek tönkreteszik a lelkeket? Az ellenség eszméi terjednek mindenfele. A viszály, a hitetlenség és a kétely magvai szórják szerteszét. Egészségügyi missziómunkásainknak nem kell-e vajon gátat szabniuk e gonoszságnak? Nincs még itt az ideje, hogy feltegyük magunknak a kérdést: Megengedjük-e az ellenségnek, hogy arra vezessen minket, hogy felhagyjunk a ránk bízott igazság hirdetésével? Megengedjük-e neki, hogy megakadályozzon minket abban, hogy olyan csatornákká válhassunk, amelyek által az evangélium áldásai – mint az élet folyója – áradhatnak a világra? Most azért keljen fel minden ember, és végezze munkáját, amíg van rá lehetősége. Szólja az igét alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt, és tekintsen Krisztusra, hogy felbátorodjék és megerősödjék a jó cselekvésére.

A ránk közelgő veszélyek folyamatosan növekednek. Legfőbb ideje, hogy felvegyük az Istennek teljes fegyverzetét, és komoly erőfeszítéseket tegyünk annak érdekében, hogy Sátán ne tehessen szert további előnyökre. Isten erős angyalai várnak arra, hogy segítségül hívjuk őket, amikor hitünk ellankad a küzdelem hevében. Megújult erőre van most szükségünk. Határozott tettekre kell felkészülnünk. A közöny és a restség a személyes hit és a menny elvesztéséhez vezet.

A laodiceai üzenetet kell most hirdetnünk, hogy felébresszük a szunnyadó egyházat. Az idő rövidségének gondolata sarkalljon benneteket komoly, fáradhatatlan erőfeszítésekre. Emlékezzetek, hogy Sátán leszállt közénk nagy hatalommal, hogy a gonoszságnak minden csalárdságával munkálkodjon azok között, akik elvesznek.

Orvosainkat már évek óta arra képezik ki, hogy meg se forduljon a fejükben, hogy a vezetőjüktől eltérő gondolatokat kifejezésre merjenek juttatni. Ó, bárcsak összetörnék az igát! Ó, bárcsak nevén neveznék a bűnt! Akkor nem úgy tartanák őket számon a mennyei udvarodban, mint olyan emberek, akik bár súlyos felelősségekkel bírnak, elmulasztották az Isten szava iránti engedetlenséget megfeddő igazság kimondását.

Orvosok, vajon a Mester dolgával foglalatoskodtatok, mikor a Szentírás elvont és spiritualista értelmezéseire figyelmeztetek, olyan értelmezésekre, amelyek aláássák hitünk alapjait; s mindeközben meg se rezzentetek? Isten ezt mondja: “Nem leszek veletek többé, hacsak fel nem ébredtek, hogy Megváltótokat képviseljétek.”

Ez az üzenetem számotokra: Ne hallgassátok tovább az igazság kiforgatását úgy, hogy nem szólaltok fel ellene. Fedjétek fel a nagyhangú téveszmék igazi arcát, melyek elfogadása elfordítaná az igazságtól prédikátorainkat, orvosainkat és egészségügyi missziómunkásainkat. Mindenkinek őrködnie kell most. Isten felszólítja a férfiakat és nőket, hogy Immánuel Fejedelem véráztatta zászlaja alá sorakozzanak fel. Azt az utasítást kaptam, hogy figyelmeztessem népünket; ugyanis sokan abban a veszélyben vannak, hogy olyan elméleteket és téveszméket fogadjanak el, amelyek aláássák hitünk alappilléreit.

Orvosaink olykor órákig beszélgetnek, míg már annyira kifáradnak és összezavarodnak, hogy alkalmatlanok a beszédre. Az orvosi missziómunkásoknak el kéne határolniuk magukat ezektől a hosszú éjszakai beszélgetésektől. Ezeket az éjjeli beszélgetéseket Sátán arra használta fel, hogy megtévesztő befolyásával sorra elragadja az emberektől a hitet, amely egyszer a szenteknek adatott. A nagy csaló által ihletett elméből gyakran pattannak ki csodálatos, sziporkázó gondolatok. Akik pedig hallgatják és rábólintanak, ugyanúgy el lesznek bűvölve, ahogy Évát is elbűvölték a kígyó szavai. Lehetetlen, hogy egyszerre a megbűvölő filozofikus okoskodásokra is hallgassanak, s ugyanakkor elevenen tartsák elméjükben az élő Isten szavát.

Sokat veszítettek életükből orvosaink azzal, hogy bár látták a szemük előtt lezajlódó kétes ügyleteket, hallották a helytelen szavakat, tapasztalták az igazságtalan elvek működését, mégsem feddték meg azokat, mert féltek a kudarctól.

Mindenkihez szólok, aki csak kapcsolatban volt ezekkel a megkötöző befolyásokkal, hogy törjék össze az igát, aminek már oly hosszú ideje alávetették magukat, és legyenek szabad emberek Krisztusban. Csak határozott döntésekkel lehet megtörni az őket megigéző varázst.

Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen; mert sokan elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén. Most ezen veszély alfája áll előttünk. Az omega a legmegdöbbentőbb természetű lesz.

Tanulmányoznunk kell Krisztus szavait, amelyeket vallatása és keresztrefeszítése előtt imájában mondott. “Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged; a miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust. Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt. És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele előtt. Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották.” (Jn 17:1-6)

Isten igazsága abszolút. Minden művét, minden törvényét ez az igazságosság jellemzi. Isten népének hozzá kell igazodnia. Krisztus életének kell megnyilatkoznia követői életében. Ő minden nyilvános és személyes megnyilvánulásával, minden szavával és cselekedetével a gyakorlati kegyességet mutatta be; és ennek a kegyességnek kell megmutatkoznia tanítványai életében is.

Akik engednek a nekik adott világosságnak, azok átültetik Krisztus jellemének erényeit a hétköznapi életbe is. Krisztus nem vétkezett, mert nem volt Őbenne bűn. Isten megmutatta nekem, hogy a hívők életének tükröznie kell a gyakorlati kegyességet.

Nem szólt-e Isten Igéjében a közelgő ünnepélyes eseményekről? Ahogy ezeket olvassátok, elhiszitek, amit mond? Vagy a megtévesztő eszmefuttatásokat hallgatva már fel is adtátok Istenbe vetett hiteteket? Van-e oly hatalom, ami megóvhatna titeket a rátok zúduló büntetéstől, ha nem alázzátok meg szíveteket Isten előtt, bűnvallást téve? Hogy álltok ti, orvosi missziómunkával foglalkozó atyámfiai? Vajon nem szól-e hozzátok az élő Isten Igéjén keresztül, s nem figyelmeztet-e titeket az igében előre megjósolt események bekövetkeztére? Olyan életetek volt-e vajon, hogy ha megmérettettek a szentély serpenyőiben, nem fogtok híjával találtatni? Vagy annyira elapadt és beszűkült már a hitetek, hogy hitetlenségbe csapott át? Az emberek iránti engedelmességetek nem csapott-e át Isten elleni lázadásba? “Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-é? magatokat próbáljátok meg.” (2Kor 13:5)

9. fejezet – Legyetek résen!

Washington, D. C., 1904. augusztus 7.

Drága Testvérem!

Üzenetet kell továbbítsak számodra, és a többi orvos számára is, akik csak kapcsolatban vagytok az Orvosi Misszióstársasággal. El kell szakadnotok az “Élő templom” c. könyv befolyásától, mert téves eszméket tartalmaz. Vannak benne olyan kijelentések is, amelyek teljesen igazak, azonban ezek tévedéssel vannak keverve. A téves elméletek szövegkörnyezetükből kiragadott szentírási igékkel vannak alátámasztva.

A könyvben rejlő tévedések gondolata nagy aggodalommal töltött el, és a megrázkódtatás, amit az ügy kapcsán el kellett szenvednem, majdnem az életemet követelte.

Az “Élő templomot” állítólag revideálták. Az Úr azonban megmutatta nekem, hogy az írója semmit sem változott, és addig szó sem lehet egységről közte és az evangélium szolgái között, amíg továbbra is jelen nézeteit vallja. Parancsot kaptam, hogy határozott szóval figyelmeztessem népünket: “Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg.”

A “Bizonyságtételek” VII. és VIII. kötete elérhető volt számotokra. Ezek a “Bizonyságtételek” előre jelezték a veszélyt. De hiába, mert bár azok az elmék, amelyeket még nem fertőzött meg a megtévesztő elméletek befolyása, világosan és tisztán felismerték benne az igazságot, mások elsiklottak felette. Míg orvosaink e könyv félrevezető elméleteihez ragaszkodnak, nem lehet egység közöttük és az evangéliumot hirdető prédikátorok között. De nem is lehet szó egységről, amíg nem áll be változás.

Ha az egészségügyi munkások összhangba hozzák gyakorlatukat és példaadásukat a névvel, amit viselnek, ha majd felismerik, milyen nagy szükség lenne szoros egységbe kerülni az evangélium munkásaival, akkor megvalósulhat az együttműködés. De addig határozottan el kell utasítanunk minden olyan befolyást, ami el akar minket vonni az örök igazság alapzatáról, ami 1844 óta kiállt minden próbát.

Nyílt beszédre kaptam utasítást. “Ütközz meg vele” – ezt mondta nekem a hang. “Ütközz meg vele határozottan, késedelem nélkül.” De nem úgy kell megütközni vele, hogy kivonjuk erőinket a többi munkaterületről, hogy megvizsgálhassuk ezen tanokat és a különbségeket. Nem szükséges ilyen vizsgálódásokat folytatnunk. Az “Élő templom” című könyvben található a halálos eretnekségek alfája. Az omega el fog jönni, és mindazok el fogják fogadni, akik nem hajlandóak engedni az isteni figyelmeztetésnek.

Orvosainknak világos lelki látásra van szükségük, hiszen komoly felelősségeket hordoznak. Szüntelenül résen kell lenniük. Hamarosan olyan veszélyek törnek majd ránk, amelyeket most még nem láthatunk előre, ezért leginkább arra vágyom, bárcsak megmenekülnének a csalásoktól. Teljes szívemből azt kívánom, hogy láthassam őket szabadon állni az Úrban. Imádkozom, hogy legyen erejük szilárdan megállni az igazságban, amint az Jézusban van, megtartva a kezdeti reménységet mindvégig.

10. fejezet – Hitünk alapjai

Az Úr megújítja műve életerejét, ha emberi eszközei parancsának engedelmeskedve mennek előre az igazságot hirdetni. Aki bizonyságot tett, hogy igazsága örökké fényleni fog, ezt az igazságot is hirdetni fogja hűséges követei által, akik határozott hanggal fújják majd a kürtöt. Az igazságot kritika, gúny és megvetés veszi majd körül, de minél alaposabb vizsgálatnak és próbának lesz kitéve, annál fényesebben fog tündökölni.

Népünknek szilárdan kell állni az örökkévaló igazság alapzatán, mely kiállta az idők próbáját. Ragaszkodnunk kell hitünk biztos alappilléreihez. Egyetlen igazi alapzatunk: az Isten által kinyilatkoztatott igazság alapelvei. Ezek tettek minket azzá, amik vagyunk. Az idő múlásával semmit sem veszítettek értékükből. Az ellenség szüntelenül arra törekszik, hogy elmozdítsa ezeket az igazságokat eredeti helyükről, és hamis elméleteket állítson helyükre. Mindent be fog vetni, ami csak hatalmában áll, hogy véghezvigye megtévesztő terveit. De az Úr is elhív majd olyan embereket, akik viszont átlátják a helyzetet, és megadják azt a helyet ezen igazságoknak, amely Isten tervében megilleti őket.

A mennyei követ figyelmeztetett, hogy az “Élő templom” c. könyvben szereplő érvelés egy része nem egészséges, és könnyen félrevezetheti azok elméjét, akik nincsenek szilárdan megalapozódva a jelenvaló igazság alapelveiben. A könyvben sok az Isten személyiségéről és jelenlétéről szóló gyümölcstelen spekuláció. Senki emberfiának nincs joga erről a kérdésről okoskodni. Minél szenzációsabb elméletekkel foglalkoznak az emberek, annál kevesebbet fognak tudni Istenről, és a lelkeket megszentelő igazságról.

Egyik testvér a másik után jön hozzám, és mind arra kérnek, magyarázzam meg nekik, milyen álláspontot képvisel az “Élő templom.” Erre ez a válaszolom: “Képtelenség megmagyarázni.” A benne foglalt nézetek nem adnak helyes képet Istenről. A könyvben ugyan mindenhol találhatók bibliai idézetek, de ezek olyan módon vannak tálalva, hogy a tévedést igazságként tüntetik fel. A téves elméleteket olyan megnyerő módon mutatja be a könyv, hogy ha valaki nem vigyáz, könnyen eltévelyedhet.

Nincs szükség a könyv miszticizmusára. Mindazok, akik elfogadják ezeket az okoskodásokat hamarosan az ellenség területén találják majd magukat, ahol az ő hangjára hallgatva eltávolodnak Istentől. Láttam, hogy a könyv írója rossz ösvényen jár. Már nem látja maga előtt a korunknak szóló lényeges igazságokat. Nem tudja, merre viszik lépései. Az igazság ösvénye és a tévelygés ösvénye közel van egymáshoz, annyira, hogy a kettő egészen egynek tűnik az olyan elmék számára, amelyekben nem munkálkodik a Szent Lélek. Az ilyen emberek nem egykönnyen ismerik fel az igazság és a tévelygés közötti különbséget.

Az “Élő templom” kiadásának idején éjszakai látomásokban láttam, hogy valamilyen veszély közeleg, amire úgy kell felkészüljek, hogy leírom mindazt, amit Isten hitünk alapjaival kapcsolatban tárt fel előttem.

Mikor nekem is küldtek egy másolatot az “Élő templomból,” egy ideig olvasatlanul porosodott a könyvtáramban. Az Úrtól kapott világosság fényében tudtam, hogy a könyv által hirdetett nézetek közül nem mind bírja Isten jóváhagyását, sőt, ezeket az ellenség eszelte ki, hogy hálóként használhassa az utolsó időkben. Azt gondoltam, ezt bizonyára mindenki észre fogja venni, s így nem lesz szükség arra, hogy bármit is mondjak ezzel kapcsolatban.

De ahogy egyre nagyobb méreteket öltött a vita a testvérek között a könyv tanításait illetően, azok, akik szerették volna szélesebb körben terjeszteni a könyvet, ezt kezdték mondani: “De hiszen White testvérnő is azokat az eszméket tanítja, mint amik a könyvben szerepelnek.” Ez az állítás mélyen szíven ütött. Lelkileg megtörtem; tudtam, hogy ez az állítás nem lehet igaz.

Fiam végül ezt mondta: “Anya, legalább néhány részt el kellene olvasnod a könyvből, hogy magad is meglásd, tényleg nincsenek-e összhangban azzal a világossággal, amit Istentől kaptál.” Ekkor leült mellém, és elolvastuk együtt a bevezetőt, és az első fejezet nagy részét, továbbá még néhány bekezdést más fejezetekből. Ahogy olvastuk, ugyanazokat az állításokat fedeztem fel benne, mint amelyek ellen nyilvános munkálkodásom kezdetén is fel kellett szólalnom. Mikor először hagytam el Maine államot, Vermonton és Massachusettsen kellett keresztülmennem, ahol ugyanilyen nézetek ellen kellett bizonyságot tennem. Az “Élő templom” tartalmazza ezen elméletek alfáját. Tudtam, hogy az omega hamarosan következni fog; és reszkettem népünkért. Tudtam, hogy figyelmeztetnem kell testvéreinket, hogy ne kezdjenek vitatkozni Isten jelenléte és személyisége felől. Az “Élő templom” ezzel kapcsolatos állításai tévesek. Az abban szereplő tanok igei megalapozása példa az Ige helytelen alkalmazására.

Kénytelen vagyok ellene mondani annak az állításnak, hogy az “Élő templom” tanításai alátámaszthatóak lennének az írásaimból vett idézetekkel. Szerepelhetnek ugyan a könyvben olyan kifejezések és nézetek, amelyek összhangban vannak az írásaimmal. Sőt, az én írásaimban is lehet találni olyan kijelentéseket, amelyek, szövegkörnyezetükből kiragadva, és az “Élő templom” írójának szájíze szerint értelmezve, látszólag alátámasztják e könyv tanításait. Ez azt a látszatot keltheti, hogy az “Élő templom” állításai összhangban vannak írásaimmal. De Isten őrizzen, hogy elterjedjen ez az elgondolás.

Csak kevesen képesek látják előre, mit eredményez, ha szóba állunk ezekkel az újonnan felmerült álokoskodásokkal. De az Úr fellebbentette a fátylat, és megmutatta nekem, mi következik mindebből. Az Isten személyiségével kapcsolatos spiritualista elméletek felforgatják az egész keresztény üdvrendet, ha logikus következményeik szerint végigvezetjük őket. Semmibe veszik azt a világosságot, amelyet a mennyből alászálló Krisztus adott népének Jánoson keresztül. Azt tanítják, hogy az orrunk előtt lezajló események nem is bírnak olyan fontossággal, hogy különös figyelmet kellene szentelnünk nekik. A mennyei eredetű igazságot hatástalanná teszik, Isten népét megrabolják múltbéli tapasztalataitól, és helyébe hamis tudományt állítanak.

Egy éjszakai látomásban világosan láttam, hogy egyesek úgy tekintenek ezekre az elméletekre, mint a jelen kornak szóló legnagyobb igazságokra, melyeket hirdetni és terjeszteni kell. Láttam egy emelvényt, melyet szilárd gerendák támasztottak meg – Isten Igéjének igazságai. Egy nagy felelősséggel bíró egészségügyi munkás sorra utasítgatta az embereket, hogy lazítsák meg az emelvényt hordozó gerendákat. Ekkor megszólalt egy hang: “Hol vannak az őrök, akiknek Sion falain kellene állniuk? Alszanak talán? Ezt az alapzatot a Mester Munkás építette, ezért minden zivatart és vihart ki fog állni. Hogy engedhetik meg ennek az embernek, hogy olyan tanokat terjesszen, amelyek megtagadják Isten népének múltbéli tapasztalatait? A határozott tettek ideje elérkezett.

A lelkek ellensége azt a vélekedést próbálja behozni közénk, hogy a hetednapi adventisták soraiban egy nagy reformációnak kell lezajlania, és hogy ez a reformáció a hitünk oszlopait képező tanok feladásából kellene álljon, ami egy újjászervezési folyamattal párosulna. Ha végbe menne ez a reformáció, mi lenne az eredmény? Elvetnék az igazság alapelveit, melyeket Isten az Ő bölcsességéből a maradék egyháznak adott. Vallásunk megváltozna. Az elmúlt ötven év munkáját fenntartó sarkalatos elveket hibaként tartanák számon. Új szervezet alakulna. Új rend könyvei kerülnének megírásra. Bölcselkedő filozófiai rendszert vezetnének be. E rend alapítói elmennének a városokba, ahol csodálatos munkát végeznének. Természetesen a szombatot könnyelműen vennék, ahogy az azt megalkotó Istent is. Semmi sem állhatna az új mozgalom útjába. A vezetők, bár azt tanítanák, hogy az erkölcs jobb a bűnnél, de minekutána Istent eltávolították, bizalmukat emberi erőre alapoznák, ami Isten nélkül értéktelen. Alapzatuk homokra épülne, és a szél és a vihar elsodornák az építményt.

Kinek van hatalma egy ilyen mozgalom elindítására? Van Bibliánk. Tapasztalatainkat a Szent Lélek csodálatos munkája hitelesíti. Az általunk képviselt igazság nem ismer megalkuvást. Vajon nem kell-e elvetnünk mindent, ami nincs összhangban ezzel az igazsággal?!

Idáig tétováztam és késlekedtem kiküldeni mindazt, amire az Úr Lelke ösztökélt, hogy leírjam. Nem akartam arra kényszerülni, hogy fel kelljen tárnom e ravasz álokoskodások félrevezető természetét. De Isten gondviselésében bízva most mégis meg kell ütközni a beszüremlő tévedésekkel.

Nem sokkal azelőtt, hogy kiküldtem a bizonyságtételeket, melyek figyelmeztetnek az ellenség hitünk alapzatát aláásó munkájára, olvastam egy hajóról, amely a ködben belefutott egy jéghegybe. Éjszakák teltek el úgy, hogy alig aludtam. Olyan lehettem, mint egy kévékkel agyonterhelt szekér. Egyik éjszaka aztán világos jelenet tárult elém. Sűrű ködben egy hajó úszott a vízen. Az őr hirtelen felkiáltott: “Jéghegy előttünk!” Láttam a hajó előtt tornyosuló hatalmas jéghegyet. Ekkor egy parancsoló szózatot hallottam: “Ütközz meg vele!” Egy pillanatig sem lehetett tétovázni. Elérkezett az azonnali cselekvés ideje. A gépész teljes gőzre kapcsolt, és a kormánynál lévő férfi egyenesen a jéghegynek vezérelte a hajót. Nagy robajjal ütközött a jégbe, majd egy ijesztő rázkódás után a jéghegy sok-sok darabra esett szét, és viharként záporozott a fedélzetre. Az utasokat vadul megrázta az ütközés ereje, de egyetlen élet sem veszett oda. A hajó megsérült, de nem megjavíthatatlanul. Visszapattant az ütközéstől, és orrától a faráig rázkódott, mint egy élőlény. Azután továbbhaladt útján.

Azonnal tudtam a képek jelentését. Megkaptam a parancsot. Hallottam a szavakat, mint Kapitányunk hangját: “Ütközz meg vele!” Tudtam, mi a feladatom, és hogy egy pillanatot sem veszíthetek. A határozott tettek ideje elérkezett. Haladéktalanul engedelmeskednem kell a parancsnak: “Ütközz meg vele!”

Azon az éjszakán már egy órakor fenn voltam, és olyan gyorsan írtam, ahogy csak a kezem bírta. A következő néhány nap éjt nappallá téve dolgoztam, hogy továbbítsam népünknek a beszüremlő tévedésekkel kapcsolatos utasításokat.

Reménykedtem, hogy alapos megújulásnak lehetek majd tanúja, és hogy népünk továbbra is kitart majd azon elvek mellett, amelyekért a kezdeti napokban küzdöttünk, és amelyek mellett a Szent Lélek ereje is bizonyságot tett.

Soraink között sokan vannak, akik nem értékelik kellőképpen, hitünk milyen szilárd alapokra lett helyezve. Férjem, Bates vén, Pierce apó, [Hiram] Edson vén, és más értelmes, nemes és igaz emberek, akik közöttünk voltak, az 1844-es idő elmúltával rejtett kincsként keresték az igazságot. Találkoztunk a testvérekkel, és buzgó imádsággal kutattuk az Írásokat. Sokszor késő éjszakáig együtt maradtunk, sőt, olykor egész éjszaka világosságért imádkoztunk, és az Igét kutattuk. Ezek a testvérek újra és újra összeültek a Biblia tanulmányozására, hogy megértsék a jelentését, és felkészüljenek, hogy hatalommal taníthassák azt. Amikor eljutottak a tanulmányozásban arra a pontra, hogy ezt mondták: ‘Nem tehetünk többet,’ olyankor Isten Lelke szállt reám. Elragadtattam látomásban, és az éppen tanulmányozott igeszakaszokról világos magyarázatot kaptam, továbbá arra vonatkozó utasításokat is, hogyan munkálkodjunk és tanítsunk hatékonyan. Így nyertünk világosságot, mely segített a Krisztusra, küldetésére és papságára vonatkozó írások megértésében. Az igazság láncolata nyilatkozott meg előttem attól az időtől fogva egészen addig, míg belépünk Isten városába, én pedig másokkal is megosztottam az Úrtól kapott tanítást.

Mindeközben én semmit sem értettem a testvérek érveléséből. Elmém zárva volt, és képtelen voltam megérteni azoknak az írásoknak a jelentését, amelyeket tanulmányoztunk. Ez volt életem egyik legnagyobb szomorúsága. Ilyen elmeállapotban voltam egészen addig, amíg Isten Igéjével összhangra jutva hitünk fő alapelvei világossá nem váltak számunkra. A testvérek tudták, hogy ha nem voltam látomásban, akkor képtelen voltam felfogni ezeket a kérdéseket, ezért a kapott kijelentéseket közvetlen mennyei világosságként fogadták el.

Két-három évig elmém még továbbra is zárva maradt a Szentírás megértése előtt. Munkánk során meglátogattuk férjemmel Andrews apót, aki rendkívül szenvedett gyulladásos reumája miatt. Imádkoztunk érte, én pedig kezeimet fejére téve így szóltam: “Andrews apó, az Úr Jézus meggyógyít téged.” Azonnal meggyógyult. Felkelt, és Istent dicsérve fel és alá járkált a szobában, s mindeközben ezt mondogatta: “Még sosem láttam ezt így működni. Isten angyalai itt vannak a szobában.” Akkor megnyilatkozott az Úr dicsősége. Az egész házat beragyogta a fény, és egy angyal a fejemre tette kezét. Attól fogva mind a mai napig értem Isten Igéjét.

Miféle befolyás az, amely történelmünknek ezen szakaszában arra vezet embereket, hogy alattomosan és erélyesen törekedjenek hitünk alapzatának lerontására? Ezt az alapzatot munkánk kezdetén imádságos igekutatás és mennyei kijelentés által fektettünk le. Ezen építkeztünk az elmúlt ötven évben. Csodálkoztok azon, hogy felemelem a szavam, ha egy olyan munka kezdetét látom, ami hitünk oszlopainak lerombolására törekszik? Engedelmeskednem kell a kapott parancsnak: “Ütközz meg vele!”

A Dr. Kellogg iránti érzéseim a lehető leggyöngédebbek. Évek óta próbálok szorosan ragaszkodni hozzá. Isten üzenete számomra mindig is ez volt vele kapcsolatban: “Segíthetsz neki.” Éjszakánként olykor felébredek, és a szobában járva-kelve így imádkozom: “Ó, Uram, tartsd meg Dr. Kelloggot hatalmas kézzel. Ne engedd el őt. Állasd meg erősen. Kend meg szemét mennyei gyógyírral, hogy tisztán láthassa a dolgokat.” Éjszakákat virrasztottam át így, azt kutatva, hogyan segíthetnék neki. Gyakorta imádkoztam érte őszinte hittel, hogy az Úr ne engedje őt elfordulni a megszentelő igazságtól. Ez a teher egészen lesújt engem: arra vágyom, bárcsak megőrizné őt az Úr attól, hogy tévedéseivel erőszakot tegyen saját lelkén, és kárt okozzon a jelenvaló igazság ügyének. Egy ideje azonban cselekedetei azt mutatják, hogy idegen lélek irányítja őt. Az Úr a maga kezébe fogja venni az ügyet. Az én feladatom, hogy kézbesítsem Isten figyelmeztető üzeneteit, és bízzam az Úrra az eredményt. Most teljes valóságában kell feltárnom az ügyet; nem hagyhatom, hogy Isten népét megrabolják.

Mi Isten parancsolatainak megőrzői vagyunk. Az elmúlt ötven évben az eretnekségek minden formájával meggyötörtek már minket, hogy elködösítsék elménkben az ige tanítását, – különösen Krisztus mennyei szentélyszolgálatával, és a Jelenések könyve tizennegyedik fejezetében olvasható hármas angyali üzenettel kapcsolatban, amely az utolsó napokra szóló mennyei üzenet. Mindenféle üzenetet próbáltak ráerőltetni a hetednapi adventistákra, hogy azok elfoglalják az igazság helyét, melyet pontról pontra fektettünk le imádságos kutatás által, s melyet az Úr csodatévő ereje is hitelesített. Nekünk azonban meg kell őriznünk ezeket az útjelzőket, amelyek azzá tettek minket, amik vagyunk, és ezek meg is fognak állni, mivel Isten ezt előre kijelentette Igéje és Szent Lelkének bizonyságtétele által. Arra szólít minket, hogy ragaszkodjunk biztosan, erős hittel az alapelvekhez, amelyek megkérdőjelezhetetlen tekintélyen alapulnak.

Ellen G. White