Minél alaposabban tanulmányozzuk Krisztus igazságának témakörét, annál nyilvánvalóbb, hogy meg kell értenünk, mi volt Isten szándéka a törvényadással, illetve jelenleg milyen szerepet játszik a keresztény ember életében? Sokan ezt tragikus módon félreértették, s ez odáig vezette őket, hogy Krisztus rejtve maradt előttük. Így kereszténységük keserű vallásossággá és kemény rabszolgamunkává fajult.
Tanulmányunkat szeretnénk ezért ismét a törvény témájának szentelni, mégpedig a Galatákhoz írt levél harmadik fejezetére összpontosítva, amelyben Pál a Krisztusban megvalósult megváltás fényében egy más szemléletet tár elénk. De először olvassuk el az I.Móz.17:7-et, ahol Isten így szól:
„És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.” (I.Móz.17:7)
Noha Isten Ábrahámnak adta ezt ígéretet, vajon csak Ábrahámra vonatkozott? Nem, hanem az ő magvára is. Az ígéret így hangzott: „…hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.” Miért adta Isten ezt az ígéretet Ábrahámnak? Isten időről időre megerősítette az ígéretét, de az igazi indokot az I.Móz.15:5-6-ban találjuk:
„És kivivé őt és monda: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; – és monda nékie: Így lészen a te magod. És hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki igazságul.”
Mit tett Ábrahám saját megigazulása érdekében? Hitt Istennek. Isten így szólt hozzá: „Úgy megszaporítom a te magodat, mint égen a csillag.” Ez az ígéret nem függött Ábrahám azon erőfeszítéseitől, hogy ezt a magot vagy az ég csillagait előhívja, mert erre képtelen volt. Az ő része mindössze annyi volt, hogy elhiggye, amit Isten mondott. És mivel pontosan ezt tette, ez igazságul tulajdoníttatott neki.
Az I.Móz.22:18-ban Isten újból megismétli az ígéretet, hogy Ábrahám magvában megáld valamennyi nemzetet:
„És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.”
Tennie kellett valamit Ábrahámnak az ígéret teljesedése érdekében? Az I.Móz.22:16-17-ben azt olvassuk, hogy Isten megáldotta Ábrahámot, mert kész volt a fiát, Izsákot feláldozni. De ahogyan olvastuk, Isten az ígéretet kizárólag Ábrahám hite alapján adta. Az áldozat semmit nem változtatott az ígéret feltételén, sokkal inkább nyilvánvalóvá tette és megerősítette Ábrahám hitét. „Teljessé tette” hitét, ahogyan erről Jak.2:22-ben olvashatunk. Isten azonban az ígéretet kizárólag a hite alapján adta Ábrahámnak.
Kétszeresen biztos
Figyeljük meg, milyen nagy fontosságot tulajdonít Isten ennek az ígéretnek. Az I.Móz.22:16-17-ben így olvassuk:
„És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját.”
Ha mármost tudjuk, hogy Isten nem hazudik, akkor feltétlenül bízhatunk kimondott szavában. Erre a kijelentésére azonban különösen nagy hangsúlyt helyezett. Nem egyszerűen csak mondja, hogy megtesz majd valamit, hanem esküvel erősíti meg ígéretét. Az emberek gyakran esküdöznek, hogy kijelentéseiknek nagyobb súlyt adjanak. Az emberek gyakran hazudnak, de ha már valaki esküszik, annak többnyire adhatunk a szavára. Itt azonban azt látjuk, hogy Isten, aki soha nem hazudik, esküvel megerősített ígéretet tesz (vö. Zsid.6:14-18). Így kétszeresen biztosítva vagyunk, hogy a világ valóban megáldatik Ábrahám magvában. Pál erről beszél Gal.3:15-ben:
„Atyámfiai! Ember szerint szólok. Lám az embernek megerősített testámentomát senki erőtelenné nem teszi, sem ahhoz hozzá nem ád.”
Pál itt arra az eljárásra hivatkozik, ahogyan az emberek a végrendeleteket kezelik. Ha valaki írásban rögzíti végakaratát (testamentumát), amelyet halála később megerősít, akkor többé nem lehet sem megváltoztatni, sem pedig bármit hozzátenni. Ha egy milliomos egész vagyonát a macskájára hagyja, bosszankodhatnak ugyan a testvérei, mégsem tudják a végrendeletet megváltoztatni. Ha meg van erősítve, akkor abból sem elvenni, sem hozzátenni nem lehet.
A Mag
A 16. versben tovább magyarázza:
„Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről: És a te magodnak, a ki a Krisztus.” (Gal.3:16)
Pál tehát azt mondja, hogy Isten megígért valamit „Ábrahámnak és az ő magvának”, de hozzáfűz egy rendkívül fontos dolgot. Azt hangsúlyozza, hogy Isten nem magokról, vagyis utódokról beszél, nem többes számot használ, hanem egyes számban egyetlen magot említ. Egyetlen magra hivatkozik tehát, mint ahogy I.Móz.3:15-ben is csak Egyetlenről van szó: az asszony magváról, aki a kígyó fejére tapos. Ki ez az egyetlen mag? Jézus Krisztus. Ez az ígéret tehát Krisztusra vonatkozott.
Nincs kiegészítés
A Gal.3:17-ben Pál így folytatja magyarázatát:
„Ezt mondom pedig, hogy a kötést, melyet Isten megerősített a Krisztusra nézve, a négyszázharminc esztendő mulván keletkezett törvény nem teszi erőtelenné, hogy megsemmisítse az ígéretet.”
Isten először az ígéretet adta Ábrahámnak, a törvényt majd csak négyszázharminc esztendő múlva adta. Hozzátett még valamit a törvény az ígérethez? A válasz egyértelmű: nem. A törvény hatálytalanította volna az ígéretet? Egyáltalán nem. Miután Isten a törvényt adta, a helyzet nem változott abban az értelemben, hogy az emberek ezután mind a mag, mind a törvény által áldatnak majd meg.
Az ígéretnek megfelelően minden ember Ábrahám magvában áldatik meg. Az ígéret továbbra is áll, hogy „a te magodban megáldatnak a föld minden nemzetségei”. Ezt nem lehet megváltoztatni. Éppen ezt a pontot igyekszik Pál megvilágítani és elmondja, hogy a törvény semmit sem tett az ígérethez, amely négyszázharminc évvel korábban megerősítést nyert.
Természetesen felvetődik a kérdés: Miért adta akkor Isten a törvényt? Mielőtt azonban erre válaszolnánk, olvassuk el Gal.3:8-at:
„Előre látván pedig az Írás, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette Ábrahámnak, hogy Te benned fognak megáldatni minden népek.”
Nemrégiben áldást nyertem, amikor ezt a verset elolvastam. Hosszú évekig töprengtem azon, hogyan is lehetne az evangéliumot pár szóban kifejezni. Mindenki tudja, hogy az evangéliumnak köze van Krisztushoz, de pontosan hogyan lehet ezt megragadni? Néhányan úgy vélik, hogy az evangélium mindent magában foglal, aminek köze van Krisztushoz. Ez az imént olvasott vers azonban néhány egyszerű szóban összefoglalja mindezt. Ebben az egyetlen mondatban Ábrahám hallhatta az evangéliumot. És mi az evangélium? Az egész világ egyetlen személyben áldatik meg, ez az igazi jó hír! A világ nem az ő tettei, illetve rendkívüli erőfeszítései által nyer áldást. Az áldás egyetlen személyben testesül meg – ez az evangélium! Pontosan ezt a kinyilatkoztatást kapta Ábrahám négyszázharminc évvel a törvényadás előtt, s ugyanez ma is mindazok számára elérhető, akik ezt az egyszerű tényt megértik és elhiszik.
A törvény nem képes megváltoztatni az evangéliumot. Az Ábrahám magvában nyert megváltás evangéliumát eskü erősítette meg. Így tehát bolondság a megváltást a törvény útján keresni. Pál ezt nyomatékosan hangsúlyozza a 10. versben:
Átok alatt
„Mert a kik a törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak: minthogy meg van írva: Átkozott minden, a ki meg nem marad mindazokban, a mik megirattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.” (Gal.3:10)
Azt írja, hogy mindazok, akik a törvény megtartása útján keresik a megváltást, átkozottak. Nem elég, hogy a törvény révén nem találják meg azt, amit keresnek, de ráadásul még átkozottak is! Ez elképesztő. Itt olyan emberekről van szó, akik igazság és megváltás után kutatnak, ehelyett mégis átkot nyernek. Hogyan lehetséges ez? Nos úgy, hogy rossz úton keresik a megoldást. Ugyanez történt a zsidókkal, akikről Pál a Róm.9:30-32-ben beszél.
A törvénykönyv szerint átkozott az ember, ha nem tesz meg mindent, amit a törvény előír. Ha a törvény által akarsz megmenekülni, lám, próbáld meg! És ha a törvény által akarsz igaz életre szert tenni, hát rajta; azonban tisztában kell lenned azzal, hogy a törvény legkisebb részletét is meg kell tartanod. Mert ha nem teljesíted a törvény valamennyi előírását, akkor ugyanezen törvény szerint átkozott vagy. Jézus maga mondta, hogy már aki haragszik a testvérére, az is gyilkosnak minősül.
Ha tehát valaki elhatározza, hogy a törvény által akar megigazulni, biztosnak kell lennie abban, hogy tökéletesen meg tudja tartani! Isten tökéletes, ezért az abszolút tökéletességen kívül semmi nem állhat meg előtte. Jakab írja, hogy ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egész törvény megrontásában bűnös (Jak.2:10). Ezért teljesen lényegtelen, hogy valaki soha nem lopott, ölt vagy kívánta meg felebarátja házát, ha ugyanakkor például szombaton önző szavak hagyták el a száját, mert ezáltal a törvény tolvajként, gyilkosként, házasságtörőként és hazugként kárhoztatja. Saját törekvései ellenére mindezen bűnök az egyén számlájára írhatók, csak azért, mert vétett a törvény egyetlen pontocskája ellen.
Ha viszont az ember az egész törvény ellen vétett, akkor mennyire távolodott el Istentől? Amennyire távol van egymástól bűn és igazság, halál és élet, ég és pokol – egy örökkévalóságnyira! Ha tehát az ember a törvény által akar igazzá válni vagy Istentől áldást nyerni, átkozottá lesz, mert ezen az úton olyannyira eltávolodik Istentől, amilyen messze kelet van nyugattól – ennél nagyobb átok pedig nem is létezik.
Krisztus hordozta az átkot
„Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, a ki fán függ.” (Gal.3:13)
Mit jelent az, hogy Krisztus átokká lett értünk? Átkozott, aki a törvény megtartása révén akar igazzá válni. Ahogy láttuk, ez az átok az Istentől való elszakadást jelenti. Ez a vers azt mondja, hogy Krisztus átokká lett értünk. Vagyis miattunk – értünk elszakadt Istentől. Bűneink, amelyek az Istentől való elszakadást jelentik, ránehezedtek Krisztusra. Ez történik minden bűnössel, és ez történt Krisztussal. Ellen White írja, hogy „érezte azt a szörnyű szakadást, amit a bűn okozott Isten és az ember között”. (Krisztushoz vezető lépések, 6.o.)
Mire való akkor a törvény?
Mivel a törvény sem megigazulást, sem pedig megváltást nem nyújthat, de még csak hozzá sem tehet a Krisztusban nyert megváltáshoz, felmerül a kérdés, hogy milyen célból adatott akkor? Pál tudta, hogy feltennénk majd ezt a kérdést, ezért még előttünk megfogalmazta a 19. versben:
„Micsoda tehát a törvény? A bűnök okáért adatott, a míg eljő a Mag, a kinek tétetett az ígéret; rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében.” (Gal.3:19)
Értjük, mit mond? Isten megígért valamit, és ebben az ígéretben van a mi megváltásunk. Ha tehát nekünk a megváltásra van szükségünk, ezt viszont a Magról szóló ígéretben már megkaptunk, akkor minek is a törvény?
Pál úgy válaszolja meg a kérdést, hogy a bűn miatt van rá szükség. Nézzük meg pontosabban ezt az igeverset! Találunk benne ugyanis utalást arra nézve, hogy a törvény hatálya egy bizonyos időre korlátozódott csupán. Más szavakkal, Istennek nem az volt a szándéka, hogy a törvény uralma örökre fennálljon. Ezért van úgy írva, hogy amíg… Ha valami egy bizonyos időpontig érvényes, akkor nyilvánvaló, hogy ezen időpont után már hatályát veszti.
Ha a konyhában eltörik a csővezeték, akkor ideiglenesen egy darab fával is eltömhetjük a támadt rést, amíg a vezetéket szakszerűen meg nem javítják. Bár a fadarab bizonyos mértékig akadályozza a szivárgást, mégsem hagyhatjuk így a dolgot. Ez csupán egy szükségmegoldás a végleges javításig.
A Biblia azt tanítja, hogy Istennek éppen ez volt a szándéka a törvényadással. Felállított egy rendszert, amely az embereket arra kötelezte, hogy bizonyos szabályok szerint éljenek és cselekedjenek, vagyis nevelő célzatú intézkedésről volt szó. Kezdettől fogva tudta, hogy ez a rendszer képtelen az embert megmenteni. Azt is tudta, hogy az emberek képtelenek a törvény megtartására, ezért a rendszert sem örökérvényűen állította fel. Azonban Krisztus eljöveteléig mégis volt néhány lényeges feladata, amit be kellett töltenie.
Természetesen a törvény jó és tökéletes. Ezért örök időkre tökéletes mérce marad a jó és a rossz megítélése tekintetében. De mégsem kielégítő az a kormányzati rendszer, amelyben az embert a törvény irányítja, mert a törvény pusztán előírja, hogyan viselkedjék, de nem képesíti rá, hogy követelményeit betartsa.
Ahogyan a gyermekeket irányítjuk
Egy tízéves gyermeknek szüksége van szülei nevelési szabályaira. Tizennyolc évesen a szülei már lényegesen kevesebb szabályt állítanak elé, harminc évesen pedig – rendes körülmények között – már régen felszabadult alóluk. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy életét ettől fogva rendetlenség uralja. Ha a szabályok gyermekkorában betöltötték szerepüket, akkor most felnőttként helyes fogalmai vannak a jóról és a rosszról, és bár felszabadult a törvények alól, most mégis tökéletesebb összhangban él velük, mint annak idején, amikor még hatályuk alatt élt.
Ez egyértelművé teszi számunkra, miért adta Isten a törvényt a zsidóknak. Szellemileg gyermekcipőben jártak, és ezért képtelenek voltak Isten elveit megérteni. Négyszáz évig rabszolgák voltak és csak a korbácsot és a szidalmat ismerték. Nem tudtak önállóan önmagukra vonatkozó döntéseket hozni, ezért Istennek a törvény alá kellett helyeznie őket, hogy fegyelem alatt maradjanak egészen addig, amíg képesek lesznek felismerni az evangéliumot.
Természetesen mindig voltak izraeliták, akik felismerték az evangéliumot. Mindaz, aki megmenekült, rendelkezett bizonyos, az evangéliumra vonatkozó alapvető tudással, mert a törvény révén még soha senki nem menekült meg, mindig csakis az evangélium által. Tragikus tény azonban, hogy a legtöbben közülük soha nem találták meg az evangéliumot. Ezért Isten megpróbálta rávezetni őket, hogy mindnyájan megértsék az evangéliumot és aszerint tudjanak élni.
Amikor Krisztus eljött, elérkezett az idő, amelyben a törvény, mint rendszer betöltötte szerepét. Isten népe felnőtt és kész volt a valóság elfogadására.
Láthatjuk tehát, mit jelent a törvény alatt lenni. Azt jelenti, hogy szabályok uralma alatt élünk. Felszabadulni a törvény alól azt jelenti, hogy a továbbiakban nem szabályok uralkodnak felettünk. A helyes viselkedés alapja többé nem a szabályok listája, amely korábban az életet szabályozta és befolyásolta, hanem sokkal inkább egy teljesen új természet.
Ezért olvassuk így Gal.3:24-25-ben:
„Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt.”
Ábrahám Magva
Befejezésül nézzük meg a Gal.3:26-29-et:
„Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert a kik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő: mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.”
Vegyük alaposan szemügyre, mit mond a 29. vers. Az áll benne, hogy ha az ember Krisztushoz tartozik, akkor Ábrahám magva. Egy vagy több magról beszél? Egyetlen magról beszél. Ki az Ábrahám magva? Ez a mag Jézus Krisztus.
A 15. versben Pál hangsúlyozza az egyes számot. Kijelenti, hogy Isten nem sok magról beszél, hanem csak egyről, azaz egyetlen személyről. Ugyanebben a fejezetben ezt mondja Pál: „Ha Krisztusé vagy, Ábrahám magva vagy.” Mit akar ezzel mondani?
Pál érvelése szerint, hogyha Isten „sok magról” beszélt volna, a zsidókat értette volna alatta. De Isten egyes számot használt, amikor „magról” beszélt, és ezzel Ábrahám egyetlen magvára utalt, aki a Krisztus. Ki vagy te akkor, ha Krisztushoz tartozol? Ábrahám magva, vagyis Krisztus! Más szavakkal: Pál Krisztussal azonosít minket.
Tudom, hogy sokan félnek ezt kijelenteni, mert istenkáromlásnak tűnhet, ha félreértjük Pál szavait. Természetesen csupán egyetlen Krisztus létezik, de azt akarja kifejezni, hogy olyan szorosan egyesülünk vele, hogy Krisztus részévé válunk. Az Efézusi levél 5:30-ban ezt így fejezi ki: „Mert az ő testének tagjai vagyunk, az ő testéből és az ő csonjaiból valók.” Megkísérli sokszor nehézkes értelmünk számára felfoghatóvá tenni azt, hogy Isten saját Fia részévé tett minket.
Isten a szeretet és Ő telve van kegyelemmel. Jellemzője, hogy a legrosszabból a legjobbat hozza ki – ez a kegyelem természete. Isten végtelenül magasra emelt minket, saját Fia életének részévé tett bennünket – ez a mi identitásunk! Mindezt csak el kell hinnünk, hogy megélhessük.
Ha tehát mostantól fogva munkába indulsz, többé nem te vagy, hanem Krisztus. És ha hazatérsz a feleségedhez vagy a férjedhez, akkor ők Krisztust üdvözlik, amikor megérkezel. És ha Sátán kísérteni próbál, Krisztus az, akivel szembeszáll. Tudni, hogy kik vagyunk, hatalmat jelentő valóság, mert az az igazság, hogy Isten Fia életének részesei vagyunk. Ha a Biblia nem tanítaná ezt világosan, én sem mernék ilyesmit állítani, mivel azonban Isten szava félreérthetetlenül állítja, nemcsak hiszem, hanem hirdetem is.
Imádkozom, hogy te is elhidd!
Forrás: Open Face, 2007. január
David Clayton