A megigazulás néhány alapelve

Mi az evangélium?

1. Az az evangélium, hogy az egész világ megáldatik egyetlen emberben (Gal.3:18; Ján.3:16).

2. Az az örömhír, hogy egyvalaki teljesíti az üdvösség minden feltételét mindenkiért, úgy, hogy nem nekünk kell cselekednünk! Nekünk mindezt csak el kell fogadnunk hit által. Milyen csodálatos: amire csak szükségünk van, mindent megkapunk, és mindennek csak annyi a feltétele, hogy elhiggyük, hogy igaz!

3. Az üdvösséget kapjuk, nem pedig kimunkáljuk. Csomagban vehetjük át, e csomag neve pedig Krisztus Jézus. Minden, amire csak szükségünk van, már benne van ebben a csomagban, és csak arra vár, hogy hit által megtapasztaljuk. Amikor megnyerjük Krisztust, akkor már mindenünk megvan (I.Kor.3:21-23).

Mi az ember problémája?

4. Minden ember kárhozatra születik (Róm.5:18; Ján.3:3). Az ember születésétől fogva elveszett állapotban van.

5. Ádám bűne az egész emberi nemzetséget halálra ítélte, nem azért, mert mindnyájan vétkesek lettek volna, hanem azért, mert alkalmatlanokká váltak az életre (Róm.5:12, 19).

6. Ádám bűnének következménye volt, hogy mi is bűnös természetet öröklünk, azaz meggyengült testet és lezüllött, megromlott elmét (Róm.7:14-18). Az elménk bűnös, megromlott természete az, ami miatt csak a halálra vagyunk alkalmasak (Róm.8:7-8).

7. Nem a bűnös testünk jelenti a legfőbb problémánkat. A baj a „test gondolatával” van, azzal a testies gondolkodással, amivel a világra jövünk (Mk.7:21-23). Ez az, ami kárhoztat, és természet szerint a bűnösök közé sorol be minket. Jézus a mi meggyengült testünkkel született, de nem a mi testies gondolkodásunkkal.

8. Ez a testies, bűnös elme szüntelen csak gonosz cselekedeteket szül (Róm.8:7). A bűnös cselekedetek valójában eredményei annak, hogy természetszerűleg bűnösök vagyunk (azaz hogy természet szerint testies a gondolkodásunk), nem maguk a cselekedetek tesznek bűnösökké.

9. Az ember legnagyobb szüksége ezért nem a cselekedeteinek a megváltozása, hanem a természetéé (Ezék.36:26, 27). Nyilvánvaló azonban, hogy ha a természet megváltozik, a cselekedetek is aszerint fognak alakulni.

Mi a bűn?

10. A bűn pedig a törvénytelenség (I.Ján.3:4).

11. A Biblia úgy is szól azonban a bűnről, mint ami több puszta cselekedetnél. Beszél róla úgy is, mint egy, a testi emberben munkálkodó, ellenállhatatlan erőről (Ján.8:34; Róm.7:17, 20), ill. mint egy létformáról, ugyanis a testi embernek már a puszta léte is ellentétes Istennel és az Ő törvényével.

12. Minden bűnös cselekedet gyökere és forrása az Istentől való elszakadás (Ján.15:15). Minden ilyesfajta elszakadás forrása abban lelhető fel, hogy az ember nem adja át az önmaga feletti uralmat Istennek, hanem megtartja magának.

Mi az igazságosság/megigazulás?

13. Az igazságosság egy olyan állapot, ill. olyan természeti minőség, amely eredetileg egyedül Istenben van meg (Mt.19:17; Jel.15:4; Róm.3:22).

14. Alapjába véve, az igazságosság nem azonos azzal, amit egy illető cselekszik. Nem pusztán cselekedet, vagy cselekedetek összessége (Ésa.64:6; Róm.3:20).

15. Az igaz cselekedetek minden igaz ember életében megmutatkoznak (I.Ján.3:9). Nem ezek teszik az embert igazzá, csupán megmutatják, hogy már igaz (Gal.5:22, 23), mivel az, Aki igaz (Krisztus), benne él (Róm.8:10, 11).

16. Minden igaz cselekedet kizárólagosan Isten munkája (Ján.15:5; Róm.7:18; I.Thess.5:23, 24).

17. Isten nem azért jó, mert jót cselekszik. Ellenkezőleg: azért cselekszik jót, mert Ő maga jó. Ugyanez igaz azokra is, akik Krisztusban vannak.

Hogyan igazulhatunk meg?

18. A megigazulás Isten ajándéka, ami minden emberre kiterjed a Krisztus Jézusban (Róm.3:22; II.Kor.5:21).

19. Ezt az ajándékot csakis hit által nyerhetjük el (Róm.4:16; Eféz.2:8).

20. Minden, amire csak szüksége van az embernek, akár megbocsátás, megigazítás, megszentelődés, stb., mindezt már az egész emberiség megkapta Krisztusban (Eféz.1:3, 7, 11; Kol.2:9, 10). Ezekhez a dolgokhoz minden embernek joga van, de csak akkor tud vele élni, ha a Krisztusba vetett személyes hit által elfogadja és átveszi az ajándékot (II.Kor.5:19; Róm.5:10).

21. Az igazságosság, mint teljes körű ajándék, nem csak a megigazítást, hanem a megszentelődést is magában foglalja (I.Kor.6:11).

22. Az ember cselekedetei semmiben nem járulnak hozzá sem a megigazításhoz, sem a megszentelődéshez. Mindkettő teljes mértékben Isten ajándéka, a Krisztusban. Azonban a Krisztusban való növekedés (gyakran ezt nevezik megszentelődésnek), valóban olyan folyamat, amelyet Isten az ember állandó együttműködése révén visz végbe. Ez a folyamat az egész keresztény életben tart, akár két évet él az illető, akár 969et.

23. Amikor valaki bibliai hittel fogadja be Krisztust, ez azt jelenti, hogy ő maga részesévé válik Krisztus tulajdon életének és létének, lelke pedig Krisztus lelkével egyesül (I.Kor.6:17; Gal.3:26, 29; Róm.8:9; Eféz.5:30).

24. Ez a Krisztussal való egyesülés a kulcsa mindennek a kereszténységben. Azáltal, hogy egyesülünk Krisztussal, és az Ő létének részévé válunk, minden, ami Ő, azok vagyunk, és ami az Övé, az a miénk. „Ama Szerelmesben” találunk elfogadásra (I.Kor.3:21-23; Eféz.1:6).

25. Ez nem csupán elmélet, hanem tényszerű valóság, ami abban a pillanatban, hogy tényleg elhisszük, valódi tapasztalatunkká válik. Ez azt jelenti, hogy Isten minden áldása (beleértve a szent lélek ajándékát is) azonnal elérhetővé válik számunkra. Mindez pedig nem kemény, izzadtságos erőfeszítések árán, hanem egyszerűen hit által (Gal.3:2, 5). Sőt, már most elérhető ez mind számunkra, mivel ezek mind Krisztus tulajdonát képezik. Lehetetlen dolog nem megkapnunk ezeket, ha részeseivé lettünk a Krisztusnak (Róm.8:32).

26. Ez a Krisztussal való egyesülés az, aminek eredményeképpen tökéletes összhangban kerülünk a törvénnyel. Mindez tehát nem a mi izzadtságos erőfeszítéseink miatt történik, hanem mert Krisztus az, aki bennünk él, és Krisztus nem a bűnnek szolgája (Gal.2:17; Róm.8:2-4).

Önmegadás

27. Az ember dolga az egész tervben csak annyi, hogy behódoljon, ill. megadja magát Krisztusnak. Úgy kell döntenie, hogy Krisztus éljen önmaga helyett (Róm.6:1-18; Luk.14:26-27). Ez az önmegadás, amelyet a Biblia olykor halálhoz hasonlít, a Krisztusban való hit eredménye. A valódi hit felismeri, hogy Krisztus az egyetlen, aki alkalmas és méltó az életre, és ezt a logikát követve feltétel nélkül és teljes mértékben aláveti magát neki.

Emberi erőfeszítés?

28. Mindez arra a következtetésre vezet, hogy a mi erőfeszítéseink arra kell irányuljanak, hogy hitre jussunk, és fenntartsuk a Krisztusba vetett hitünket (I.Tim.6:12). Amikor Krisztus bennünk él, Ő legyőzi a bennünk lakozó bűnt (Róm.8:3). Amikor küzdenünk kell a bűnnel, az azért van, mert még mindig mi élünk, és nem Krisztusé az irányítás (Róm.6:7).

Azonnali megigazulás?

29. Ez az elgondolás úgy tekint a keresztény életre, mint ami egy teljes mértékű, azonnali változás (II.Kor.5:17; I.Ján.3:19), nem pedig egy folyamatos változás, amely kemény küzdelmek által valósul meg. Ez azt feltételezi, hogy valójában arra van szükségünk, hogy egyszer őszintén elkötelezzük magunkat, és úgy döntsünk, hogy Krisztus éljen és ne én (Róm.6:6; Luk.14:33). A Krisztusban való életem pedig ennek az állapotnak a megőrzése és fenntartása (Gal.5:16; Kol.2:6). Ez jelenti az önmagunknak való meghalást. Ha meghoztam azt a döntést, hogy Krisztus éljen helyettem, akkor lemondtam arról a lehetőségről is, hogy saját magam hozzak döntéseket. Így az iga „könnyűvé” válik, mert Krisztusnak nem okoz nehézséget a bűn legyőzése.

30. Krisztusban a természetünk azonnal jóvá válik. Krisztus az, aki él, nem én (Gal.2:20). Azonban a Krisztusban lévő egyén csak a számára rendelkezésre álló ismeret erejéig képes Krisztus életét élni. Krisztus nem tör be jogtalanul az egyén akaratába, és természetfeletti eszközt sem alkalmaz, hogy tökéletes ismeretet adjon. Továbbra is Isten igéje az, ami oktat bennünket. Ezért bár lehet valakinek tökéletes a természete (elméje – Krisztus elméje), lehet mégis kisded olyan értelemben, hogy még sokat kell tanulnia Isten akaratát illetően (I.Pét.2:2). Ennek eredményeként lehetséges, hogy valaki például még mindig vasárnap ünnepel, számára ez mégsem számít bűnnek Isten előtt (Ján.9:41). A természete ugyanis tökéletes összhangban van Isten természetével, noha ő maga nem kapott tökéletes nevelést.

31. Még jobban megérthetjük ezt az elgondolást, ha figyelembe vesszük, hogy amikor Jézus négy éves gyermek volt csupán, az Ő Isten iránti engedelmessége akkor is tökéletes volt, de mindez csak olyan mértékben nyilvánulhatott meg, amennyire ismerte Isten akaratát (Luk.2:52). A természete egyedül csak engedelmeskedni akart, azonban csak a számára rendelkezésre álló világosság erejéig tudott engedelmeskedni. Amikor húsz éves volt, cselekedetei és életmódja még teljesebb mértékben tükrözték vissza Isten jellemét, mint amikor négy éves volt, azonban mivel a természete tökéletes volt, Ő maga is tökéletes volt minden lépcsőfokon.

Forrás: Open Face, 2007. január

David Clayton