J. N. Andrews: 1829 – 1883

A Szentháromság tanát 325-ben, a niceai zsinaton fektette le az egyház. Ez a tan eltorzítja Isten és az ő Fia, Jézus Krisztus, a mi Urunk személyiségét. Pusztán a gyalázatos intézkedésekre való tekintettel, amelyekkel az egyházra kényszerítették, és amelyek az egyháztörténelem lapjaiból kiolvashatók, szégyenkeznie kellene e tan minden követőjének.¹

Melkisédek

E kiváló személyiségről szerzett ismeretünket egyedül 1Móz 14, Zsolt 110, és Pál Zsidókhoz írt levelének róla szóló részeiből vezethetjük le. Sok rá vonatkozó dolgot tudatosan rejtett el a Szent Lélek, és ezért számunkra is gyümölcstelen próbálkozás lenne ezeket világosságra hozni. Ő Sálem királya, a magasságos Isten papja volt; hivatásánál fogva felette állt Ábrahámnak is; Krisztus az ő rendje szerinti pap. Egyszer találkozott Ábrahámmal, tizedet vett tőle, és megáldotta őt. Lényegében ennyit tudunk Melkisédekről. Ha felmerül a kérdés, vajon ő nem azonos-e korának egyik vagy másik kiválóságával; vagy ha azt kérdezik, melyik rasszhoz tartozik, kik voltak a szülei, meddig élt, mikor halt meg: A válasz az kell legyen, hogy nem tudjuk, mivel nem lett kinyilatkoztatva számunkra. Azonban a most idézendő páli kifejezések sok különös elméletet vetettek fel vele kapcsolatban. Pál azt mondja róla, hogy “Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké.” (Zsid 7:8)

Nos, ha e szavakat abszolút értelmükben vesszük, akkor egyetlen emberi lényre sem lehetnek igazak. Az emberi nemzetség tagjai közül egyedül Ádámnak nem volt sem apja, sem anyja, sem pedig nemzetsége. De Ádámnak volt napjainak kezdete és életének vége. Énók életének nem volt ugyan vége, de minden mással bírt, amivel Pál szerint Melkisédek nem. Illésről is hasonlókat mondhatunk, tetézve azzal, hogy ő még nem is létezett, csak jóval Melkisédek napjai után. Ádámot kivéve az emberi család minden tagjának volt szülője, és mindenki napjainak volt kezdete; és valóban, két kivétellel, mindenkinek véget ért az élete. Még Isten angyalainak is kivétel nélkül volt napjaiknak kezdete, úgyhogy ez a nyelvezet legalább annyira kizárja őket, mint az emberi család tagjait. És ami az Isten Fiát illeti, őt is kizárhatjuk, mivel neki Isten volt az Atyja, és az örökkévalóság valamely pontján régen, az ő napjainak is volt kezdete. Tehát ha Pál szavait abszolút értelmükben vennénk, az egész világegyetemben nem találnánk egyetlen lényt sem Istenen, az Atyán kívül, aki apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; akinek sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs. Mégis, bizonyára senkiben sem merül fel egy pillanatig sem, hogy Melkisédek az Atya Isten lett volna. 1. Ő a magasságos Isten papja volt. (Zsid 7:1). A pap szolgálata, hogy áldozatokat vigyen Isten elé. Nyilván nem saját magának vitt áldozatokat. 2. Pál embernek nevezi őt, aki nagyobb volt Ábrahámnál. 3. Zsid 7:6-ban Pál úgy beszél róla, mint akinek valójában mégiscsak volt nemzetsége, csupán nem lehet róla semmi közelebbit tudni. 4. Melkisédek 1Móz 14:20-ban a felséges Istent áldja, ami nyilvánvaló bizonyíték arra, hogy nem magát áldotta ilyen formában. Melkisédekről azt olvassuk, hogy az Isten Fiához hasonlóvá tétetett. De ebből is látszik, hogy akkor ő nem lehet az Atya Isten; mert ő nem tétetett Fiához hasonlóvá, és létezése sem vezethető le egy másik lényéből. Sőt, inkább a Fiút mondja az Atya tökéletes képmásának. (Zsid 1).

Akkor igazából mit jelentenek Pál szavai a Zsid 7:8-ban? Láthattuk, hogy nem lehet ezeket abszolút értelmükben venni; mert így ellentmondásokba és képtelenségekbe ütköznénk. De ha kolátozott értelemben vesszük őket, és ha a zsidók szokásos szavajárása szerint értelmezzük őket, akkor könnyű magyarázatot adni rájuk. A zsidók nagyon pontos nemzetségtáblázatokat vezettek. Ez különösen igaz volt papjaikra; mivel ha egy pap nem tudta visszavezetni származását Áronig, akkor nem szolgálhatott a papságban. Akik nem tudták felmutatni nevüket ezekben a táblázatokban, azokat “apa, anya és nemzetség nélkül valóknak” nevezték. Ez nem azt jelentette, hogy nem voltak őseik, hanem csak azt, hogy a róluk szóló feljegyzés nem maradt fenn. Pontosan ez a helyzet Melkisédekkel is. Ő származásának bevezetése nélkül jelenik meg 1Móz-ben, és ezt a hiányosságot a Szent Lélek tudatosan intézte így. Pál úgy utal rá, mint akinek nem volt napjainak kezdete, sem életének vége. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem volt kezdete a létezésének, ugyanis ez a világegyetemben csak egyetlen lényre igaz, egész pontosan Istenre, az Atyára. Az apostol szavainak nyilvánvaló jelentése ez: nincsen feljegyzés sem születéséről, sem haláláról a nekünk szóló, róla készült történelmi beszámolóban. Még a legelvétettebb célzást sem fedezhetjük fel eredetével kapcsolatban; és a Magasságos [Isten] papjának története véget ér bármilyen haláláról szóló feljegyzés nélkül. Ezek a dolgok tudatosan lettek kihagyva azért, hogy a lehetőségekhez képest legtökéletesebben mutathassa be Isten Fiának papságát. És így ugyanaz az ihlető Lélek, amely arra vezette Mózest, hogy tartsa vissza a Melkisédekre vonatkozó részleteket, ugyanaz vezette Pált is, hogy használja fel ezt a kihagyást Krisztus papságának szemléltetésére. Bölcsen tennénk, ha Melkisédek kérdésében nem akarnánk többet megtudni, mint amit a Szentírás kijelent nekünk.²

Lábjegyzetek

1. Andrews, J. N., 1855. március 6., Review & Herald, 6. köt., 24. szám., 185. old.

2. Andrews, J. N., 1869. szeptember 7., Review & Herald (Megtalálható még a Review & Herald 1881. január 4.-i kiadásában)