Ez alkalommal az evolúció kérdéséről szeretnék szólni. Szeretném, ha nagyon figyelnél, hogy megállapíthasd, vajon evolucionista vagy-e, vagy sem. Mindenekelőtt azt fogom idézni, mi is az evolúció; és aztán ahogy haladunk előre, mindenki meg fogja tudni állapítani, vajon evolucionista-e. Az alábbi kijelentések mind egy olyan értekezésből vannak kimásolva, amelyet az evolúció tanának egyik fő képviselője írt az evolúcióról; ezért feltehetjük, hogy a definíció erejéig mind megállják a helyüket:

„Az evolúció elmélete úgy mutatja be a világban zajló folyamatokat, mint egy fokozatos átalakulást a határozatlantól a meghatározott felé, az egyetemestől a változatos felé, és mindezt azon alapfeltételezés mellett teszi, hogy ezen folyamatok kiváltó oka természetszerűleg benne foglaltatik abban a világban, amelyet egyben át is alakít.”

„Az evolúció tehát majdhogynem szinonim az előrehaladás fogalmával. Az alacsonyabb rendűtől a magasabb rendű felé, és a rosszabbtól a jobb felé való átalakulást jelenti. Az előrehaladás tehát egy megemelkedett életminőség felé mutat, amint azt érzéseink alapján megítélhetjük.”

Vegyünk itt észre néhány kulcsgondolatot ebben a három mondatban: az evolúció úgy mutatja be a világban zajló folyamatokat, mint egy fokozatos átalakulást az alacsonyabb rendűtől a magasabb rendű felé, a rosszabbtól a jobb felé; és azt feltételezi, hogy ez a folyamat természetszerűleg benne foglaltatik abban a világban, amelyet egyben át is alakít. Ez azt jelenti, hogy a dolgok maguktól növekednek; de a növekedés kiváltó oka is maga a dolog. Továbbá ez a folyamat egy „megnövekedett életminőség felé mutat, amint azt érzéseink alapján megítélhetjük.” Vagyis tudod, hogy jobb vagy, mivel jobbnak érzed magad. Tudod, hogy előrehaladtál, mert érzed. Az érzéseid szabályozzák a hogylétedet. És az érzéseid tudata szabályozza a rosszabbtól a jobb felé való előrehaladásodat.

Nézzük akkor ezt a rosszabbtól a jobb felé való előrehaladás kérdését – van-e köze az érzéseidnek ehhez? Ha igen, akkor hova kell soroljad magad? Mindenki, aki az előrehaladását és tapasztalatainak értékét érzései alapján méricskéli, evolucionista. Lehet valaki akár negyven éve is hetedik napot ünneplő adventista, ettől még ugyanúgy evolucionista. És így az egész kereszténysége, az egész vallása csak egy üres hitvallás tények nélkül, csak egy formaság erő nélkül.

Most más megfogalmazásban fogom idézni, mi is az evolúció, hogy világossá váljon, hogy ez valójában nem más, mint hitetlenség. Úgyhogy ha arra a következtetésre jutsz, hogy evolucionista vagy, akkor azt is megtudhatod egyúttal, hogy hitetlen is vagy:

„Az evolúció elméleti rendszere jó néhány olyan kérdés megválaszolását célozza meg, amelyek kapcsolatban állnak a dolgok kezdetével, illetve eredetével… Segít helyreállítani az ősi viszonyulást a természethez, mint szülőnkhöz és életünk forrásához.”

Ennek a fajta tudománynak az egyik ága, ami egyébként a legnagyobb lépéseket is tette az evolúció tanának megalapozása felé, a geológia új tudománya. Ez vezette be azt az elgondolást, hogy földgolyónk történelmének mérhetetlen hosszú és elképzelhetetlenül régi korszakai voltak a múltban. Ezek a mérhetetlen és elképzelhetetlenül hosszú korszakok pedig – amint egy másik fő szakértő, sőt, maga a tudományág megalapítója mondja – „elengedhetetlen alapját képezik az ember eredetének megértéséhez” az evolúció folyamatában. Tehát az előrehaladás megszámlálhatatlan korszakok termékeként állt elő. Ez az előrehaladás azonban kezdettől fogva egészen jelenlegi állapotáig nem volt egyenletes és egyenes irányú. Sokszor járt meg magaslatokat és mélységeket . Sokszor volt olyan korszak, amely csodálatos szépségben és arányosságban tündökölt; de aztán jött egy nagy világkatasztrófa, vagy egy vulkánkitörés, és minden darabjaira hullott, mintha soha nem is lett volna. És akkor a folyamat újra elkezdődött a dolgok akkori állapotából kiindulva, hogy ismét felépítsen valamit. Ez a folyamat rengetegszer megismétlődött, és ezt hívjuk az evolúció folyamatának – az átalakulást az alacsonyabb rendűtől a magasabb rendű felé és a rosszabbtól a jobb felé.

No de vajon a te előrehaladásod folyamata hogyan alakult a rosszabbtól a jobb felé? Sok „magaslaton és mélységen” kellett átmennie? Vajon a jó – az Istentől való jó cselekedetek – cselekvésére való erő elnyerése egy hosszú folyamat eredménye volt az életedben, ami kereszténységed első megvallásától fogva mostanáig sok magaslaton és mélységen át vezetett? Tűnt-e úgy számodra olykor, hogy most felismerhetően nagy előrelépést tettél, rendben mennek a dolgaid, minden szép és jó; és aztán hirtelen minden előzetes figyelmeztetés nélkül egyszer csak becsapódik valami nagy világkatasztrófa vagy vulkánkitörés, és minden összeomlik? Mindezek ellenére azonban, nem gondolva a magaslatokkal és a mélységekkel, újabb erőfeszítésbe kezdesz: és így, ezen hosszas folyamat által jutottál el oda, ahol most vagy, és amint „visszatekintesz” az egészre, azt gondolod, hogy igen, valóban volt előrehaladás az életedben, legalábbis érzéseid szerint – vajon ezt tapasztalod? Vajon ez jellemzi az előrehaladásodat?

Vagy más szóval: evolucionista vagy? Ne térj ki a kérdés elől; valld be őszintén az igazságot, mert még ma ki szeretnélek gyógyítani az evolúció-hitből. Mert igenis van kiút belőle, és mindenki, aki ma evolucionistaként fogott az olvasásba, keresztényként fejezheti be. Úgyhogy amikor az evolúció-hívőt ilyen nyíltan jellemzem, és te egyértelműen magadra ismersz, csak mondd ki, ismerd el, hogy ez vagy te, és aztán kövesd azokat a lépéseket, amelyeket Isten mutat neked, és amelyek által kiment téged ebből az egészből. De hadd mondjak neked valamit nyíltan: ha az a jellemzés, amit az imént vázoltam, egyezik a személyes tapasztalatoddal, és ha ilyen az az előrehaladás, amelyet a keresztény életedben tettél, akkor evolucionista vagy, akár beismered, akár nem. A legjobb tehát, ha beismered, elhagyod, és kereszténnyé leszel.

De vegyünk egy másik szempontot: „Az evolúció lényegileg az anyagot öröknek tartja.” És ezzel a „feltételezéssel”, „a teremtés eszméje teljesen kiiktatódik a lét azon területeiről, amelyekre azt egyébként alkalmazzák”. Nos tehát, ha magadban keresed azt a működési elvet, amely biztosítja számodra a szükséges lelki előrehaladást, hogy elérd az Isten országát; ha azt gondolod, hogy mindez benned rejlik, és ha igazán jól tudod működtetni, és megfelelően tudod irányítani, ha már egyszer működésbe lépett, úgy minden rendben lesz; ha tehát így számítottad, figyelted és mérted az előrehaladásodat, akkor evolucionista vagy. Mert tovább idézem, mi is az evolúció:

„Világos, hogy az evolúció teljességgel összeegyeztethetetlen a teremtéssel… Az evolúció gondolata, ha a világ egészének kialakulására alkalmazzuk, ellentétben áll a közvetlen és szándékolt teremtési aktus eszméjével.”

Azaz, az evolúció tana megalapítóinak definíciói szerint azt tanítja, hogy a világ, és minden, amit magában foglal, önmagától származik, és hogy az a működési elv, amely jelenlegi állapotához vezette, önmagában keresendő, és elégséges minden létező létrehozásához. Ennek hátterén természetszerűleg következik, hogy „az evolúció teljességgel összeegyeztethetetlen a teremtéssel”.

Nézzük akkor a világot, és mindazt, amit magában foglal. Te ugyan nem hiszed, hogy mindez magától jött volna létre. Tudod, hogy ebben a tekintetben nem vagy evolucionista, mert hiszed, hogy Isten teremtett mindeneket. Valószínűleg mindnyájan azt mondanánk, hogy mi hisszük, hogy Isten teremtett mindeneket – a világot, és mindent, ami a világban van. Az evolúció ezt nem ismeri el; nincs helye benne a teremtésnek.

Van azonban az evolúciónak egy másfajta szemlélete is, amely állítása szerint nem teljes mértékben összeegyeztethetetlen a teremtéssel. A fent idézett evolúciós elképzelések szerzői nem állították magukról, hogy ne lennének hitetlenek – azaz olyan emberek, akiknek nincs hitük – ugyanis a hitetlen egyszerűen csak olyan ember, akinek nincs hite. Mert bizonygatja ugyan valaki, hogy hite van – ha nincs hite, akkor hitetlen. Bár el kell ismerni, a „hitetlen” szót manapság ettől sokkal szűkebb értelemben használjuk. A fent idézett evolúciós elképzelések szerzői azonban ehhez a csoporthoz tartoztak, viszont amikor elkezdték terjeszteni tanaikat, számos olyan emberrel találkoztak, akik magukat keresztényeknek vallották, és azt állították magukról, hogy ők a hit emberei, és hisznek Isten szavában, ami a teremtést tanítja. Ezek az emberek azonban, akik nem ismerték Isten igéjét személyesen, és nem ismerték el, mint Isten szavát, és akiknek a hite csak a hitnek látszata volt, annak ereje nélkül – ezek az emberek ráharaptak erre a hirtelen felbukkant újdonságra, és mivel népszerűek kívántak lenni az új tudományban is, de ugyanakkor vonakodtak teljesen elhagyni az Isten igéjét és a hit útjait is, nem voltak még készek arra, hogy kimondják, Isten nélkül is elboldogulnak, és nem kell nekik a teremtés; és így egy olyan evolúciós elméletet alkottak meg, amelyben van helye a Teremtőnek. Ezt a szemléletet nevezik teista evolúciónak; ami azt jelenti, hogy Isten indította el a dolgokat, nem tudjuk, mikor, de azóta minden csak magától működik. Ő elindította, de utána már a világ is képes volt magától létrehozni mindazt, amivé lett. Ez azonban nem más, mint egy szükségmegoldás, egy látszatot fenntartani kívánó kitalálás, amelyről az igazi evolucionisták nyíltan kimondják, hogy ez a szemlélet „a teremtéstől az evolúció elmélete felé vezető átmenet egyik fázisa” csupán. Végeredményben tehát ez sem más, mint evolúció, hiszen nincs középút a teremtés és az evolúció között.

Hogy ki melyik csoporthoz tartozik, azt mindenki maga tudja eldönteni, de tény, hogy sokan vannak még a hetedik napot ünneplő adventisták között is – bár már nem olyan sokan, mint régen, hála az Úrnak! – akik abban a hitben élnek, hogy előbb Istennek meg kell bocsájtania a bűneinket, és el kell indítania minket a jó úton, de ezután nekünk kell véghezvinnünk a saját üdvösségüket – félelemmel és rettegéssel. És ezen a háttéren félnek is és rettegnek is szüntelen, azonban mégsem visznek véghez semmilyen üdvösséget, mert Isten nincs szüntelen velük, hogy „munkálja bennük mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből”. (Fil.2:12-13).

Zsid.11:3-ban azt olvassuk, hogy hit által értjük meg, hogy „a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő”. A Föld, amin élünk, nem sziklákból lett; az ember nem a majomtól és „a hiányzó láncszemtől” származott; és a majmok és az emberszabásúak és a „hiányzó láncszem” sem az ebihalból lett; és az ebihal sem a protoplazmából alakult ki eredetileg, ott a kezdet kezdetén. Nem! „A világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő.”

Most akkor hogy is van ez, hogy a látható a láthatatlanból állott elő, nem pedig a már láthatóból? Egész egyszerűen azért, mert azok a dolgok, amikből a látható áll, maguk sem voltak láthatóak. Mégpedig azért nem voltak láthatóak, mert nem is léteztek. A világ Isten beszéde által teremtetett, és Isten beszéde olyan minőséggel, olyan tulajdonsággal bír, hogy amint kimondják, nem egyszerűen csak okozójává válik egy dolog létének, hanem maga hozza létre azt az anyagot is, amiből az adott dolog összeáll és felépül.

Ismerjük ezt az igét is: „Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregök… Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott.” (Zsolt.33:6-9). Hadd tegyek fel egy kérdést ezzel kapcsolatban: Mennyi idő telt el aközött, hogy szólt, és a dolgok meglettek? [Valaki: „Semennyi.”] Nem kellett egy hét? Nem. Nem kellett hat hosszú korszak? Nem. Mert az evolúció, még ha el is ismer valamiféle Teremtőt, azt tartja, hogy mérhetetlenül hosszú korszakok, vagy „hat meghatározhatatlanul hosszú korszak” kellett elteljen, hogy a látható dolgok kialakuljanak, miután ő szólt. De ez ugyanúgy evolúció, nem teremtés, mert az evolúció gondolkodik hosszú folyamatokban. A teremtés a kimondott szó által történik.

De térjünk vissza a világ teremtéséhez! Amikor Isten kimondta például azt, hogy „Legyen világosság”, vajon mennyi idő telt el a szavak kimondása után, hogy valóban világosság gyúlt? Szeretném, ha igazán megértenénk ezt a kérdést, mert ebből tényleg kiderül, vajon az evolúcióban vagy a teremtésben hiszel-e. Újrafogalmazom tehát a kérdést. Nem telt el tehát hat hosszú korszak a szó kimondása és a tények megvalósulása között? Azt mondod: Nem. Egy hét sem? Nem. Egy nap sem? Nem. Egy óra sem? Nem. Egy perc sem? Nem. Még egy másodperc sem? Nem, még annyi sem. Még egy másodperc sem telt el, hogy Isten kimondta: „Legyen világosság” – és valóban létrejött a világosság. [Valaki: „Amint kimondta a szót, azonnal világosság gyúlt.”] Úgy van, így történt. Azért beszéljük át ezt ilyen alaposan, mert szeretném, ha mélyen rögzülne a tudatunkban, nehogy a következő kérdésnél megfeledkezzünk róla. Akkor tehát megegyezhetünk abban, hogy amikor Isten kimondta: „Legyen világosság” – egy másodpercnyi idő sem telt a szó kimondása, és a világosság felragyogása között? [Valaki: „Igen.”] Rendben. Akkor viszont ha valaki azt mondja, hogy valami kevés időnek mégiscsak el kellett telnie, hogy Isten szavának kimondása után a dolog megvalósuljon, akkor ez az illető evolucionista. Ráadásul, ha ezt még mérhetetlenül hosszú korszakoknak is tekinti, azzal csak még inkább azt bizonyítja, hogy jobban benne van az evolúció-hitben, mint az, aki szerint elég volt egy nap is – lényegileg nincs különbség, de mértékét tekintve mégis jobban benne van.

Ezek után Isten így szólt: „Legyen mennyezet.” No, és mi történt? Úgy lett. Akkor amikor Isten kimondta, hogy „Legyen mennyezet…, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől”, mennyi idő telt el, míg a mennyezet oda került? Vajon azonnal megtörtént ez? Igen. Akkor eszerint ha valaki úgy gondolkodik, hogy egy beláthatatlan, nagyon hosszú korszaknak kellett eltelnie a szó kimondása, és a dolgok megvalósulása között, akkor milyen ember az ilyen? Evolucionista. Ha akár csak egy napot, vagy egy órát vagy egy percet is megenged, hogy annyinak azért el kellett telnie a szó kimondása, és magának a dolognak a megvalósulása között, akkor ez az illető nem ismeri el a teremtést.

Amikor az Úr azt mondta: „Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz” és „hajtson a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet, gyümölcsfát… úgy lőn.” Ezután Isten két nagy világítótestet helyezett az égre, és megalkotta a csillagokat is, és amint kimondta a szót, „úgy lőn”. Azt mondta: „Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén” – és úgy lőn. És amikor Isten azt mondta: „Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint” – úgy lőn. Amint szólt valamit, azonnal úgy lőn. Ez a teremtés.

Látható tehát, hogy teljesen logikus és ésszerű az evolucionisták részéről, hogy félretegyék Isten igéjét, és ne higgyenek benne, mert az evolúció alapból összeegyeztethetetlen a teremtéssel. Ha viszont az evolúció összeegyeztethetetlen a teremtéssel, és a teremtés Isten igéje által valósul meg, akkor következésképp az evolúció Isten igéjével sem egyeztethető össze. Természetes tehát, hogy a hiteles, őszinte és épelméjű evolucionisták számára nem volt hely ennek az igének, de ugyanígy azon félszívű evolucionisták számára sem, akiknek csak arra kellett a teremtés és Isten szava, hogy elkezdjék a dolgokat. De aztán ez az evolúciós folyamat mégis olyan hosszú időt vesz igénybe náluk, és olyan mérhetetlenül és meghatározhatatlanul hosszú korszakokig tart, míg valami történik, hogy összességében ez a nézet is teljesen semmibe veszi a teremtést.

A hiteles evolucionista megérti, hogy a teremtésnek azonnalinak kell lennie, de mivel nem hisz az azonnali történésekben, nem hisz a teremtésben sem. Ne felejtsük el, hogy a teremtés azonnali, különben nem teremtés. Ha ugyanis nem azonnali, akkor evolúció. De térjünk vissza a kezdetekhez és a teremtéshez. Amikor Isten szól, szavában teremtő erő van, amely létrehozza azt a dolgot, amit a szó kimond. Ezt jelenti a teremtés, Isten igéje ugyanakkor tegnap és ma és mindörökké ugyanaz; és mindörökre megmarad; örök élet van benne. Isten igéje élő. Az élet, ami benne rejlik, Isten élete – örök élet. Ezért ez az ige az örök életnek igéje, amint az Úr Jézus is mondta nekünk, és ezért természetszerűleg megáll és megmarad mindörökké. Mindörökre Isten igéje marad; és mindörökre teremtő erővel bír.

Így amikor Jézus itt volt, azt mondta: „A beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.” A beszédek, amelyeket Jézus szólt, Isten beszédei voltak. És ezért Isten élete hatotta át őket. Örök életet jelentenek, és mindörökké megállnak, és önmagukban bírnak azzal a teremtő erővel, amely létrehozza a kimondott dolgokat.

Ezt a tényt sok példa igazolja Krisztus életében, melyekről az Újszövetség számol be. Nem szükséges mindet felidéznem, azonban utalni fogok egyre vagy kettőre, hogy meg tudjuk ragadni az alapelveket. Emlékszünk arra, hogy amikor Jézus lejött a hegyről a hegyi beszéd után, akkor egy százados odament hozzá, és ezt mondta: „Uram, az én szolgám otthon gutaütötten fekszik, és nagy kínokat szenved. És monda néki Jézus: Elmegyek és meggyógyítom őt. És felelvén a százados, monda: Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jőjj; hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám.” Ekkor Jézus megfordult, és ezt mondta a körülötte állóknak: „Még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet.”

Izráelnek ott volt a kezében a Biblia; ismerték Isten igéjét. Azzal büszkélkedtek, hogy ők a Könyv népe, Isten népe. Rendszeresen olvasták és hirdették zsinagógáikban: „Az én beszédem… megcselekszi, a mit akarok.” De amikor elolvasták ezt az igét, ezt mondták rá: Ez így igaz, a dolognak meg kell lennie. Látjuk a szükségét, és meg is cselekesszük. Mi megtesszük, amit mond. És neki is fogtak teljes erejükkel, hogy véghezvigyék. Ez azonban elég sokáig tartott nekik – olyan sokáig, hogy soha nem értek a végére. Az ige igazi megcselekvése olyan távol állt tőlük, hogy legnagyobb nagyjaiknak is el kellett ismerniük: „Ha csak egyvalaki is lenne, aki akár csak egyetlen nap erejéig is képes lenne megtartani az egész törvényt, és ne vétene egyetlen pontja ellen sem – sőt, ha egyvalaki is akadna, aki képes lenne megtartani a törvénynek csak azt az egy pontját, ami a szombat méltó megünneplését írja elő – akkor Izráel nehézségei véget érnének, és a Messiás végre eljöhetne.” Lám, elkezdték ugyan megcselekedni, amit az ige mondott, mégis olyan sokáig tartott nekik, hogy soha nem értek a végére. Minek nevezhetjük akkor őket?

Ott volt tehát Isten igéje, ami ezt mondta: „Megcselekszi, a mit akarok.” Ez a kijelentés a teremtő hatalomra vonatkozott. De ők hiába vallották, hogy elismerik Isten szavának teremtő erejét, saját életükben mégis teljesen kizárták azt, és ezt mondták: Mi megtesszük. Saját magukra tekintettek, és magukban keresték azt a működési elvet, ami majd eljuttatja őket az igével való összhangra. Minek nevezhetjük akkor őket? Talán félsz kimondani, mert rettegsz, hogy esetleg te is ezen az úton jártál? Ne félj kimondani, hogy evolucionisták voltak, mert bizony azok voltak, és a jelen olvasók közül is sokan azok. Életútjuk összeegyeztethetetlen a teremtéssel; a teremtésnek semmi helye nincs benne. Nem lettek új teremtményekké; nem formálódott bennük új élet; Isten ereje nem végezte el bennük a feladatát; az egész csak róluk szólt; és olyan messzire kerültek a teremtésben való hittől, hogy végül elvetették a Teremtőt, és keresztre feszítve űzték ki a világból. Az evolúció ugyanis mindig ezt teszi, mert ne felejtsük, hogy „az evolúció teljességgel összeegyeztethetetlen a teremtéssel”.

Nos, tehát ezek voltak azok az emberek, akikre rátekintve Jézus a korábban idézett kijelentést tette az Izráelben található hitről. Itt volt egy római ember, aki olyan zsidók között nőtt fel, akik hiábavalóvá tették magukban Jézus tanításait. Ez a százados azonban ott volt, amerre Jézus járt és látta őt beszélni; hallotta szavait, és megfigyelte a hatást. Végül pedig ő maga is erre jutott: Amit ez az ember kimond, az úgy van; amint kimond valamit, megtörténik. Én élni akarok ezzel a lehetőséggel. Odament tehát Jézushoz azokkal a szavakkal, amik le is vannak jegyezve. Jézus pedig tökéleteseten tudta, hogy ennek az embernek a gondolatai az Ő szavában rejlő erő körül forognak, és ezért így felelt: Rendben van, elmegyek, és meggyógyítom a te szolgádat. Mire ő: Ne fáradj, Uram, nem kell eljönnöd. Itt azt vehetjük észre, hogy ez az ember azt szerette volna leginkább kikutatni, vajon tényleg van-e hatalom az Ő szavában. Ezért ezt mondta: „Csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám.” Jézus pedig így felelt erre: „Legyen néked a te hited szerint. És meggyógyult annak szolgája.” Amikor elhangzott a szó, mennyi idő telt el a beteg meggyógyulásáig? Húsz év? Nem. Nem kellett sok magaslaton és mélységen átmennie, mielőtt tényleg meggyógyult volna? Vagy mégis? Nem, nem! Amint elhangzott a szó, a szó megcselekedte a kimondott dolgot, mégpedig azonnal.

Egy másik napon Jézus éppen járt valamerre, amikor egy leprás távolról meglátta Őt és felismerte Őt. Ő is befogadta már azt az áldott igazságot, hogy Isten igéjében valódi teremtő erő van, és ezt mondta Jézusnak: „Ha akarod, megtisztíthatsz engem.” Jézus pedig megállt, és azt mondta: „Akarom, tisztulj meg. És a mint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle a poklosság és megtisztula.” (Mk.1:41, 42). Egyetlen időpillanatot sem szabad megengednünk a szó kimondása és a tény megvalósulása között: a lepra „azonnal” eltávozott.

Láthatod tehát, hogy Isten igéje a teremtés kezdetén teremtő hatalommal bírt, hogy létrehozza mindazt, amit csak kimondott a szó. Azt is láthatod, hogy amikor Jézus a világra jött, hogy megmutassa az embereknek az élet ösvényét, és megmentse őket bűneikből, újra és újra, mindenhol, minden kor minden emberének azt igyekezett bemutatni, hogy Isten szava még most is ugyanazzal a teremtő erővel bír; úgyannyira, hogy amint kimondják, a teremtő erő azonnal ott van, hogy létrehozza, amit kell.

De akkor térjünk rá a fő kérdésre: Te miben hiszel? Az evolúcióban, vagy a teremtésben? Az ige szól hozzád. Olvastad, és azt mondod, hogy elhiszed, amit mond. Ha evolucionistákkal kerülsz szembe, akkor hiszel ugyan a teremtésben, de ha most magaddal kerülsz szembe, akkor vajon fel mered-e vállalni a teremtésben való hitet? Rálépsz-e ma arra az biztos alapzatra, amelyen állva semmi sem kerülhet többé közéd, és az ige teremtő ereje közé – semmilyen időintervallum?

Jézus ezt mondta egyszer valakinek: „Megbocsáttattak a te vétkeid.” Mennyi idő telt el, míg ez megtörtént? Egyáltalán semmi idő telt el a „megbocsáttattak” szó kimondása és a tény megtörténte között. Most ugyanez az ige szól tehozzád is: „Megbocsáttattak a te vétkeid.” Miért engedsz teret annak a gondolatnak, hogy időnek kell eltelnie a szó kimondása, és a dolog megvalósulása között? Nem sokkal ezelőtt megegyeztünk, hogy ha valaki akár csak egy percet vagy egy másodpercet is megenged Isten szavának kimondása és a dolog létrejötte között, az evolucionista. Nagyon helyes, így is van, ragaszkodjunk is ehhez a kitételhez. De akkor hadd kérdezzem meg: Vajon amikor Ő bűnbocsánatot hirdet neked, miért hagyod, hogy napok teljenek el, mielőtt a megbocsátás eljutna hozzád – mielőtt igazán valósággá válna számodra? Te azt mondod, az a másik ember az evolúcióban hisz. De akkor miben hiszel te, ezt szeretném tudni? Felhagysz-e végre az evolúcióval, hogy a teremtésben higgy?

Ez a pillanat most sok olvasó számára bír különleges jelentőséggel, hiszen ez az a pillanat, amikor sokakban eldől, melyik oldalra is állnak. Ha az olvasás végén evolucionistaként állsz fel, akkor nagy veszélyben vagy. Élet-halál kérdés ez most számodra. Megegyeztünk, hogy az evolúció hitetlenség, és úgy is van; ha tehát evolucionistaként állsz fel ma, akkor mi is a sorsod? Mit is választottál? És ha úgy mégy ma tovább, hogy nem nyertél bocsánatot a bűneidre, akkor evolucionista vagy, mert megengeded, hogy idő teljen el a szó kimondása és a tény megvalósulása között.

Mindabból, amit idéztem, láthatod, hogy ha valaki akár csak egy kevés időt is szükségesnek tart a szó kimondása után a dolog megvalósulásához, akkor az evolucionista. Isten szava így szól ma hozzád: Ember, „megbocsáttattak a te vétkeid”. Asszony, „megbocsáttattak a te vétkeid”. [Corliss vén: „Nem azt mondja: Meg lesznek bocsátva a te vétkeid?”] Nem, kérem szépen. „Megbocsáttattak a te vétkeid.” – jelen időben, határozott hangsúllyal. „Megbocsáttattak a te vétkeid.” És hálát adok Istennek, hogy ez valóban így van, mert a „megbocsáttattak” szóban ott van a teremtő erő, amely képes arra, hogy elvegyen minden bűnt, és az embert újjá teremtse. Én a teremtésben hiszek. És te? Te hiszel abban a teremtő erőben, ami a „megbocsáttattak” szóban rejlik – ami most éppen hozzád szól? Vagy evolucionista vagy inkább, és azt mondod: Nem látom, mindez hogyan lehetne valóság, hiszen olyan rossz vagyok? Próbáltam cselekedni a jót, de rengeteg kudarc ért. Sok magaslatot és mélységet éltem meg – és jóval több volt a mélység, mint a magasság. Ha így beszélsz, akkor te az evolúcióban hiszel, mert ez evolúció.

Sok ember kívánva kívánkozik a tiszta szív után. Azt mondják: „Hiszek a bűnbocsánatban, és ebben az egészben, és szívesen élnék is vele, ha biztos lehetnék benne, hogy ki tudok tartani mellette, de olyan sok gonoszt látok a szívemben, és olyan sok mindent kellene legyőznöm magamban, hogy egyszerűen nem tudok bízni.” Azonban az ige ott áll: „Tiszta szívet teremts bennem.” Tiszta szívet csakis teremtés által nyerhetünk, sehogy máshogy; a teremtés viszont Isten igéje által megy végbe. Mert Ő ezt mondja: „Adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek.” Na, hiszel már a teremtésben, vagy még mindig evolucionista vagy? Vajon gonosz szívvel állsz fel majd innen, vagy egy olyan új szívvel, amelyet Isten igéje teremtett benned – az az ige, amely magában hordozza az új szív létrehozására alkalmas teremtő erőt? Új szívet szól neked. Mindnyájunkhoz így szól, de ha csak egyetlen pillanatot is szükségesnek tartasz a szó kimondása és az új szív megvalósulása között, akkor evolucionista vagy. Ha szerinted időnek kell eltelnie a szó kimondása után, hogy a te tapasztalatodban is megvalósuljon az adott dolog, akkor evolucionista vagy.

Akadnak néhányan, akik azt mondták minderre: Igen, én akarom. Meg kell, hogy kapjam. Hiszem, hogy az ige véghez is fogja vinni – de mégis megnyújtották az időt a következő összejövetelig, és aztán megint a következőig, éveken át, és végül ők is ugyanolyan evolucionisták maradtak. „Bár oly sokan lebegtetik a hit és a kegyesség titkának kérdését magukban, rég megoldhatták volna már a problémájukat azáltal, ha megvallották [erről beszéltek, ezt hirdették] volna: ‘Tudom, hogy Jézus Krisztus az én örökségem mindörökké.’” Az az erő, ami ennek a megvalósításához szükséges, Isten igéjében rejlik, és ha ezt elfogadjuk, akkor a teremtő erő működésbe lép, és létrehozza azt, ami ki lett mondva. Tehát a hit és a kegyesség titkának egész kérdését egyszerűen lezárhatod azzal, ha megvallod, hogy Krisztus a te örökséged mindörökké.

Titok az is, hogyan jelenhet meg Isten egy olyan bűnös testben, mint a tiéd. De – meg ne haragudj – a kérdés most nem ezt a titkot feszegeti; a kérdés a következő: Lehet-e egyáltalán teremtésről beszélni? Létezik-e egyáltalán egy Teremtő, aki új szívet teremthetne benned? Van ez az egész csak evolúció? Most jelenleg, különösképpen pedig a hetedik napot ünneplő adventisták között a kérdés a mai naptól fogva egész a világ végéig ez kell legyen: Hiszel-e a Teremtőben? És ha hiszel a Teremtőben, akkor mit hiszel, hogyan teremt? Természetesen erre mindenki azt mondja, hogy Isten igéje által. Nagyszerű. És számodra is képes dolgokat teremteni a szavával? Vajon az evolucionisták előtt teremtés-hívő vagy, a teremtés-hívők előtt meg evolucionista? Hogy is van ez?

Még valami. Ezt mondja az ige: „Legyetek tiszták.” Még a kezdet kezdetén ezt mondta: „Legyen világosság; és lőn világosság.” Aztán azt mondta a leprásnak: „Tisztulj meg”, és az „azonnal” megtisztult. Most hozzád is így szól: „Tisztulj meg.” No de akkor most mi van? Mind mondasz erre? [Valaki: „Úgy van.”] Akkor meg ha meg akarod menteni a lelkedet, állj rá erre a teremtő igére. Ismerd fel a teremtő erőt Isten igéjében, amely a Bibliából feléd sugárzik, mert az az isteni ige, ami a Bibliában le van írva, ma is ugyanaz, mint ami akkor volt, amikor az űrben elhangozva világokat hívott elő, amikor fényt gyújtott a sötétségben, vagy amikor megtisztította a leprást. Ez az ige ma tehozzád is szól, és ha befogadod, újjáteremt téged a Krisztus Jézusban. Ez az ige ma a te szíved sötét pusztaságában, és kietlen űrjében is megszólal, és ha befogadod, Isten világosságát hozza benned létre; és ez az ige, ami ma neked, a bűn leprájában szenvedő nyomorultnak is szól, ha befogadod, azonnal megtisztít téged. Csak engedd. Csak engedd.

Hogyan leszek tisztává? Ennek az igenek a teremtő ereje által: „Tisztulj meg.” Ezért van megírva: „Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, a melyet szóltam néktek.” (Ján.15:3). És te? Hiszel mostantól fogva a teremtésben? Vagy továbbra is evolucionista leszel?

Nézd, milyen áldott dolog ez az egész! Ahogy olvasod az igét, befogadod az igét, elmélkedsz az igén, mi jelent ez számodra mindvégig? Ó, hát teremtést! Teremtő erőt, hogy létrehozza benned mindazt, amit az ige mond – úgyhogy te magának a teremtő hatalomnak a jelenlétében élhetsz. A teremtés folyamatos az életedben. Isten igazságot teremt benned, szentséget, valóságot, hűséget – minden jó és kedves dolgot.

És ha ez valóban így lesz, akkor tényleg fog érni valamit a szombat-ünneplésed is, mert a szombat a teremtés emlékünnepe – annak jele, hogy ha valaki megünnepli, akkor ismeri a Teremtőt, és be van avatva a teremtés folyamatába. De amennyiben evolucionista vagy, úgy a szombat-ünneplésed is csak szélhámosság.

Hacsak nap mint nap el nem ismered Isten igéjének teremtő erejét életedben, a szombat-ünneplésed csak szélhámosság marad, mert a szombat a teremtés emlékünnepe. Mert a szombatok rendeltetése, hogy „legyenek jegyül én köztem és tiköztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek”, a mindenség Teremtője.

Eféz.2:8-10 versekben ezt olvassuk: „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.”

Magadtól semmi jó cselekedetet sem kell elvárnod. Próbálkoztál már eleget. Az evolucionista próbálkozik, és mindig csak próbálkozik, de a célt sosem éri el. Miért próbálkozol tenni még a jót, ha tudod, hogy úgysem sikerül? Hallgass ide. Nem lesz benned soha semmilyen jó dolog – nem, semmiféle –, sem most, sem amíg a világ fennáll, hacsak maga a Teremtő nem teremti meg benned az Ő igéje által, amely viszont teremtő erőt hordoz magában. Ezt soha ne felejtsd el. Ha felállsz innen, szeretnél jó cselekedetekben járni? Ez csak akkor lehetséges, ha Jézus Krisztusban újjá lettél teremtve azokra a jó cselekedetekre. Hagyj fel a próbálkozással. Tekints a Teremtőre és fogadd be az Ő teremtő szavát. „A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon”, és akkor a jó cselekedetek is meg fognak jelenni – akkor igazán keresztény leszel. És akkor, mivel a Teremtővel élsz, és mivel a teremtő erő jelenlétében vagy, édes, csendes béke vesz majd körül, és valódi erő és megépülés lesz a részed – mert ezek csak egy kereszténynek adatnak meg.

Amikor Ő ezt mondja neked, hogy „az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk”, akkor ismerd fel a Teremtőt, és csak azokra a jó cselekedetekre figyelmezzél, amelyeket Ő teremtett benned, és ne vegyél számításba semmi mást magadban, ami nem teremtés által jött létre, mert nincs semmi jó sem, csak az, amit az Úr teremt.

Tehát újjá lettél teremtve a Krisztus Jézusban. Ezt mondja. Köszönd meg Neki, hogy így van. Micsoda! Vajon ennél az igeversnél evolucionista lennél? Merthogy jelen időben mondja: „Mi az Ő alkotása vagyunk.” Krisztus Jézusban jó cselekedetekre lettünk teremtve. Hogy érint ez téged? Az ige ki van mondva – a teremtő ige. Mennyi időt hagysz Isten igéjének elhangzása és az újjáteremtetésed között? A kezdeti teremtésről megegyeztünk, hogy ha valaki akár csak egy percet is szükségesnek ítél a szó kimondása és megvalósulása között, az evolucionista. No, és te mi vagy Isten ezen igéje előtt, amely jó cselekedetekre teremti újjá az embereket a Krisztus Jézusban? Itt már te is inkább evolucionista vagy? Na, gyere már, higgyünk inkább a teremtésben!

Nem látod, hogy így nincs szükség semmilyen hosszú, fáradságos és kimerítő folyamatra ahhoz, hogy készek legyünk találkozni az Úrral az Ő dicsőségében? Olyan sokan vannak, akik önmagukra tekintenek. Tudják, hogy a dolgok természetéből fakadóan rendkívül hosszú időbe telne nekik, hogy teljesen felkészüljenek a Vele való találkozásra. De ha mindez teremtés által megy végbe, akkor nemcsak hogy hamar, de biztosan végbemegy. Azt bizonyságtételt, amire az előbb hivatkoztam, most mindenki magára veheti: „Bár oly sokan lebegtetik a hit és a kegyesség titkának kérdését magukban, rég megoldhatták volna már a problémájukat azáltal, ha megvallották [erről beszéltek, ezt hirdették] volna: ‘Tudom, hogy Jézus Krisztus az én örökségem mindörökké.’”

Látod már, mennyire mélyen bennünk gyökerezett az evolúcióban való hit? Nem kellene elhagynunk végre? Gyerünk, legyünk végre teremtés-hívők, és maradjunk is meg benne. Legyünk végre igazi szombat-ünneplők. Higgyünk végre az Úrban. Ő bűnbocsánatot hirdet. Ő tiszta szívet szól. Ő kimondja: szentség, és ott terem. Hadd teremtsen benned is! Ne légy többé evolucionista, hanem engedd, hogy a teremtő ige munkálkodjon benned, teremtő erejével, és megvalósulhasson benned mindaz, amit az ige kijelent, úgy, hogy ha majd továbbmégy innen, Isten elkészíthessen téged a Vele való találkozásra. Valójában pedig már találkoztál is Vele ezen az úton. Ha pedig találkoztál már Vele, és találkozol is minden nap, akkor miért is ne lennél készen a Vele való találkozásra? Hiszed ezt? Hiszed bár, hogy Ő világokat alkotott szavával, hogy világosság gyúlt, amikor Ő kimondta igéjét, és hogy a leprás „azonnal” megtisztult, amint szólt, de amikor rólad van szó, akkor azt gondolod, hogy jelentős időnek kell eltelnie az ige megszólalása és a tények megvalósulása között? Ó, miért lennél még evolucionista? Teremtés, teremtés – ez itt a kulcs.

Neked és nekem feladatunk van: az embereket hívnunk kell a vacsorára, mégpedig ezekkel a szavakkal: „Jertek el, mert immár minden kész!” De hogyan hirdethetem egy embernek azt, hogy immár minden kész, ha én magam sem vagyok még kész? Ez már alapból hazugság. A szavaim nem jutnak el a másikhoz. Csak üres beszédnek fognak hatni. De ó, ha annak az igének a teremtő ereje hatja át beszédünket, amely minket is elkészített, amely megtisztított a bűntől, jó cselekedetekre teremtve minket, és amely úgy tart minket, mint ahogy a nap is megmarad azon a pályán, amelyet Isten jelölt ki neki – ha így megyünk előre, hogy hirdessük a bűnben vergődő világnak: „Jertek el, mert immár minden kész”, akkor meg fogják hallani. Akkor a hívásban a Jó Pásztor hangját ismerik majd fel, és örvendezve jönnek majd Ahhoz, Aki őket is teremtő erővel láthatja el, hogy új teremtmények legyenek, és elkészülhessenek arra a vacsorára, amelyre hivatalosak.

Itt tartunk tehát e világ történelmében. Isten pecsétjét most helyezik rá az emberekre. De ne feledjük, Ő soha nem fogja ráhelyezni a pecsétjét olyasvalakire, aki nem tisztult meg minden tisztátalanságtól. Isten nem helyezi rá az Ő pecsétjét olyasvalamire, ami nem igazi, ami nem jó. Te kérnéd Őt, hogy olyan igaz életre helyezze rá az Ő pecsétjét, ami valójában egyáltalán nem igaz élet? Ehhez nem lenne bátorságod. Hiszen tudod, hogy Ő túl igaz, hogy ilyet tegyen. Előbb tehát meg kell tisztítania, hogy ráhelyezhesse az Ő pecsétjét a saját munkájára. A te munkádra nem helyezheti rá az Ő pecsétjét. Az Ő pecsétje csak olyan írásra kerülhet, amit Ő Maga is jóváhagyott. Hadd írja hát rá a szívedre az Ő saját jellemét, és akkor azt már le tudja pecsételni. Csak akkor helyezheti rá a szívedre az Ő jóváhagyásának pecsétjét, ha az Ő teremtő igéje már elérte célját a szívedben.

Most láthatod, kinek a Jelenlétében vagyunk; és bizonyos mértékig azt is megláthattad, mennyire kimeríthetetlen ez a téma. De, kedves Testvérem, ha megállunk, akkor a teremtés jelenlétében álljunk meg. Ne legyünk többé evolucionisták. Ne engedjünk meg egy pillanatot se, hogy annyinak még el kell telni Isten kimondott szava, és a benned való megvalósulása között. Így ha a teremtés jelenlétében élünk, a Teremtővel együtt járunk, a teremtő hatalom által tartatunk fenn, a teremtő erő által vagyunk indíttatva – nos, egy ilyen nép által Isten hamarosan megrendítheti a földet.

Ha kezdetben azt gondoltad, hogy ez egy elég bizarr téma egy ilyen alkalomra [eredetileg ez az igehirdetés egy imahét zárszavaként hangzott el], most már láthatod, hogy mindez valójában nem más, mint szigorú értelemben vett jelenvaló igazság. Csak két út van, nincs középút. A világ minden férfija és nője vagy a teremtésben, vagy az evolúcióban hisz. Az evolúció hitetlenség és halál. A teremtés kereszténység és élet. Válaszd a teremtést, a kereszténységet és az életet, hogy élhess. Legyünk teremtés-hívők mindörökké. És minden ember mondja rá: Ámen.

Forrás: Review & Herald, 1899. február 21.

A. T. Jones