13. Szolgák vagy szabadok?

A hit győzelemre segítő erejét más bibliai igékkel is alátámaszthatjuk, melyek szintén igen gyakorlatiak. Mindenekelőtt azt kell látnunk, hogy a bűnös ember szolga. Krisztus ezt mondta: “aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek” (Ján 8:34). Pál is ezt írta, amikor az újjá nem született ember helyére tette magát: “Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve” (Róm 7:14). Az az ember, akit eladtak, rabszolga; az az ember, akit eladtak a bűnnek, a bűn rabszolgája. Péter ugyanezt a törvényszerűséget mutatja be, amikor a romlott és hamis tanítókról szólva ezt mondja: “Szabadságot ígérvén azoknak, holott ők maguk a romlottság szolgái, mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett” (2Pét 2:19).

A szolga jellemzője, hogy nem teheti azt, amit akar, hanem – bármilyen bosszantó – arra van kötelezve, hogy mások akaratát cselekedje. Ezt az igazságot ismeri el Pál is, amikor azt mondja, hogy mint testi ember, a bűn szolgája volt. “Mert amit cselekszem, nem ismerem: mert nem azt mívelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekszem”. “Most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn. Mert tudom, hogy nem lakik énbennem, azaz az én testemben jó, mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok, hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok” (Róm 7:15, 17-19).

Az a tény, hogy a bűn uralkodik, mutatja, hogy az ember szolga, és mindenki, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. Ez a szolgaság különösen elviselhetetlenné válik akkor, amikor az ember megízleli a szabadságot; vágyik utána, de nem tudja letörni a bűn láncait. Azt a tényt, hogy a bűnös ember számára lehetetlen jót cselekedni – még, ha akarná is -, már láttuk a Róm 8:7-8 és Gal 5:17 tanulmányozásánál.

Hány ember van, aki tapasztalatból ismeri ezeknek az igéknek az igazságát. Hányan próbálták már lerendezni, majd újra lerendezni bűneiket, s tapasztalták azt, hogy minduntalan erőt vett rajtuk a kísértés. Nem volt erejük, nem tudták, hogy mit tegyenek, tekintetüket mégsem Istenre, hanem önmagukra irányították. Állandóan küzdöttek a bűn ellen, mégis állandóan vereséget szenvedtek.

Nevezhetjük ezt igazi keresztény életnek? Egyesek azt hiszik, hogy igen. De akkor miért kiált fel így az apostol: “Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből” (Róm 7:24)? Igazi keresztény tapasztalat az, hogy testünk a halálnak teste, s lelkünk állandóan arra kényszerül, hogy tőle való szabadulásért kiáltson? Nem, soha!

Ki az, aki – válaszul erre a kétségbeesett kiáltásra – kijelenti magát, mint szabadító? Az apostol ezt mondja: “Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róma 7: 25). Máshol ezt mondja Krisztusról:

“Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának” (Zsid 2: 14-15).

Krisztus szintén így jelenti be saját küldetését: “Az Úr Isten Lelke van énrajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást” (Ésa 61:1).

Hogy mi ez a fogság és megkötözöttség, azt már láthattuk. Ez a bűn fogsága, az a szolgaság, hogy akaratunk ellenére is vétkezzünk, örökölt és szerzett bűnös hajlamaink és szokásaink miatt. Megakadályozza Krisztus azt, hogy igazi keresztények legyünk? Nem, soha! Tehát a bűn fogsága, amit az apostol a Római levél hetedik fejezetében vázol, nem Isten gyermekeinek, hanem a bűn szolgáinak tapasztalata. Krisztus pontosan azért jött, hogy megszabadítsa az embert ebből a fogságból. Nem azért, hogy megszabadítson a küzdelemtől – ez egész életünket végigkíséri -, hanem azért, hogy megszabadítson a vereségektől, hogy erősek lehessünk az Úrban, és az ő hatalmas erejében, s így hálát adhassunk az Atyának “aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és átalvitt az ő szerelmes Fiának országába”.

Hogy valósul meg ez a szabadítás? Isten Fia által. “Monda azért Jézus a benne hívó zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok, és megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket… Azért, ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek” (Ján 8:31-32, 36). Ezt a szabadságot elnyerheti mindenki, aki hisz, mert akik hisznek Krisztus nevében, azoknak Ő hatalmat ad ahhoz, hogy Isten fiaivá legyenek. A kárhoztatástól való szabadulás azok osztályrésze, akik Krisztus Jézusban vannak (Róm 8:1), és mi hit által öltjük magunkra Krisztust (Gal 3:26-27). Krisztus hit által lakik szívünkben.