Evangéliumi rend

Sok fiatalember azzal a reménnyel lép be a hadseregbe, hogy így majd megszabadul a szülői szabályozástól. Azonban igen hamar ráébrednek arra, hogy a szabályokat nem lehet kikerülni. Szabály, szabály, szabály – az élet tele van szabályokkal!

Mindazoknak, akiknek alkalmuk volt belekóstolni a katonaságba, tudják, hogy egyvalamit nagyon hamar meg kell tanulni: mégpedig hogy van egy „parancs-láncolat”, amit részletekbe menő pontosságig kell kivitelezni. A csúcson az ezredes van, mint az őrnagy feje. Utána következik az őrnagy, aki feje a parancsnoknak. Aztán jön a parancsnok, aki feje az őrmesternek. Végül pedig az őrmester feje a közlegénynek, stb.

Ha egy hadsereg sikeres akar lenni, elengedhetetlen a rend. Tudtad-e, hogy Isten seregében, az Ő egyházában is szükség van rendre – evangéliumi rendre? Pál apostol világosan meghatározza, mi az evangéliumi rend. A korinthusi gyülekezetnek ezt írja:

„Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus; az asszonynak feje pedig a férfiú; a Krisztusnak feje pedig az Isten.” (I.Kor.11:3)

A férfinak Krisztust kell elismernie Urának és Mesterének, az asszonytól pedig – miközben elismeri Krisztusnak, mint mindenek felett álló Úrnak a felségjogát –, megköveteltetik, hogy ismerje el: a hétköznapi életben a férfi irányítása és védelme alá lett helyezve. Krisztust úgy mutatja be az Ige, mint aki Istent ismeri el fejeként. Vizsgáljuk meg ezt a rendet kicsit közelebbről.

„Minden férfiúnak feje a Krisztus”

A Biblia világosan megmagyarázza, miért kell engednie az embernek, hogy az isteni természettel bíró Isten Fia legyen a feje. Először is a Biblia azt tanítja, hogy Isten az Ő Fia által teremtette ezt a világot, beleértve az embert is. Pál ezt írta Istenről:

„Ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, A kit tett mindennek örökösévé, a ki által a világot is teremtette.” (Zsid.1:1-2)

A teremtmény mindig is imádattal és hűséggel tartozik teremtője felé. Ezért Krisztus már önmagában Teremtő voltára való tekintettel is a fejünk.

Másodszor pedig Jézus azért a fejünk, mivel Ő a mi Megváltónk! A bűneset után Sátán jogot formált az emberiségre, mint alattvalóira. Isten azonban visszavásárolta teremtményeit, azáltal, hogy elküldte isteni Fiát, hogy meghaljon az emberért, és megváltsa az embert az ördög kezéből:

„Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, a ki asszonytól lett, a ki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.” (Gal.4:4-5)

Az ember érdekében, szeretetből hozott áldozatára való tekintettel Isten kijelentette:

„Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil.2:10-11)

Az igazi evangéliumi rendben minden szolgálat és engedelmesség teljes mértékben önkéntes alapon működik. Krisztus egyetlen embert sem kényszerít arra, hogy engedelmeskedjen Neki, egyszerűen csak ennyit mond: „Kövess engem.” Ésaiás ezt írta Krisztusról:

„Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti.” (Ésa.40:11)

„Az asszonynak feje pedig a férfiú”

Mielőtt bejött volna a bűn, Ádám és Éva kapcsolatát a tökéletes szeretet vezérelte. A bűn azonban tönkretette ezt a tökéletes édeni rendet, és eluralkodott a zűrzavar. Isten látta annak szükségességét, hogy mind az ember, mind az asszony érdekében jobb, ha a férfi vezeti az asszonyt. Isten ezért ezt mondta Évának: „… epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad”. (I.Móz.3:16)

„A teremtésben Isten Ádámmal egyenrangúvá tette őt [Évát]. Ha megmaradtak volna Isten iránt való engedelmességükben, – összhangban az Ő csodálatos szeretet-törvényével –, akkor mindörökre összhangban maradhattak volna egymással is. A bűn azonban viszályt hozott kettejük közé, s egységüket és összhangjukat így már csak úgy tudták megőrizni és fenntartani, ha az egyik fél aláveti magát a másiknak. Éva volt az első, aki vétkezett; és éppen azáltal esett kísértésbe, hogy – megszegve az isteni rendelést – eltávolodott társától. Ádám az ő kedvére vétkezett, ezért lett ő most férjének alárendelve. (Pátriárkák és próféták, 58. old.)

Pál ezt írta:

„A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben.” (I.Tim.2:12)

„Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek. De miképen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjöknek mindenben.” (Eféz.5:22-24)

Vegyük észre, hogy ez a függőség a legkisebb mértékben sem jelent bármilyen fajta lefokozást. Még az egyenrangúak között is van fej. Ha azonos rangú személyek alakítanak is bizottságot, akkor is választanak maguknak egy elnököt. A 21. versben ezt írja Pál: „Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében.” A férjnek és a feleségnek csapatként kell együttműködniük, és a családi élet kérdéseit érintő döntéseket közösen kell meghozniuk. Azonban, ha még az isteni bölcsességért mondott őszinte imádkozás után sem tudnak egyezségre jutni, akkor a feleségnek alá kell rendelnie magát a férj döntésének. És ezt örömmel fogja tenni, ha a férje úgy szereti őt, „miképen a Krisztus is szerette az egyházat”. (25. vers) A feleségnek nem fog nehezére esni, hogy tiszteletben tartsa férje döntéseit, amennyiben a férj is megbecsüli feleségét, mint Istentől rendelt társát, és nem úgy kezeli őt, mint valami lábtörlőt.

Isten nem azt mondja a férjeknek, hogy parancsolgassanak feleségeiknek. Sőt, arra utasítja őket, hogy „szeressétek a ti feleségeteket”. (25. vers) „Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségöket, mint az ő tulajdon testöket.” (28. vers)

A férjeknek nagyon fontos megérteniük azt a képi hasonlatot, ami az egyházat, mint Krisztus menyasszonyát mutatja be. Krisztus szerette az egyházat, és Önmagát adta érte. Jézus méltó az egyház szeretetére és odaadására. Csak amennyiben a férj úgy szereti a feleségét, ahogyan Jézus az egyházat, és amennyiben ő maga is engedelmes az evangéliumnak, annyiban tudja a felesége is önként alárendelni magát neki.

Ha mind az apa, mind az anya az evangéliumi rend szerint viszonyulnak egymáshoz, Krisztushoz és Istenhez, akkor rá fognak ébredni, mennyivel könnyebb a gyermekeiket is az evangéliumi rendre nevelni, mert így nem fogják gyermekeiket haragra ingerelni. Ha a szülők életében működni kezd az evangéliumi rend, a gyermekek is késztetve lesznek arra, hogy tiszteljék és becsüljék őket, amint azt az ötödik parancsolat tanítja.

„A Krisztusnak feje pedig az Isten”

Első látásra különösnek tűnhet, hogy Pál azt írja, hogy a Krisztusnak feje az Isten. Az Istenségről szóló legnépszerűbb elképzelés szerint három örök, teljesen egyenlő lény van: az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szentlélek Isten. Ezt a tanítást nevezik általában Szentháromság-tannak. De ha az Atya és az Ő Fia teljesen egyenlők, akkor miért mondja, hogy Krisztus alá van rendelve az Atyának? A Biblia valóban a Szentháromságot tanítja, miszerint az egy Isten három személy?

Nézzünk meg néhány nagyon világos kijelentést a Szentírásból.

„Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa.” (I.Kor.8:6)

Pál itt azt mondja, hogy „egy Isten” van, aki azonban nem Atya, Fiú, Szentlélek, hanem „az Atya”. Azt mondja, hogy „egy Urunk” van, „a Jézus Krisztus”. Pál máshol határozottan kijelenti:

„Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus.” (I.Tim.2:5)

Jézust itt nem az „egy Istennek” nevezi, hanem annak, aki a „közbenjáró Isten és emberek között”.

A zűrzavar részben annak a bibliátlan elképzelésnek tudható be, miszerint Jézus csak betlehemi testtélétele által lett Isten Fia. Ezt a tanítást sehol sem találjuk a Bibliában. Példabeszédek könyve nyolcadik fejezete – bölcsességként jelképezve őt – Krisztusról beszél, és világosan tanítja, hogy az örökkévalóság kezdetén Isten előhozta az Ő isteni Fiát. (Lásd: 22-30. vers) Maga Jézus pedig ezt mondta:

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján.3:16)

Ha pedig az Ige azt mondja, hogy Isten elküldte az Ő Fiát a világba, akkor kellett hogy legyen egy Fia, akit el tudott küldeni.

Az tehát, hogy a földi gyermekek tiszteljék szüleiket, azon az evangéliumi renden alapul, ami a mennyei Atya és az Ő Fia között áll fenn. Jézus az Ő Istenének ismerte el Atyját:

„Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.” (Ján.20:17)

„Kilencz óra körül pedig nagy fenszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?” (Mát.27:46)

Pál az Atyáról úgy beszélt, mint aki „az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja”. (Eféz.1:3) De hogy bemutassa Krisztus felmagasztalt pozícióját, Pál a Zsidókhoz írt levélben Zsolt.45:6,7-et idézi:

„Ámde a Fiúról így [szól]: A te királyi széked óh Isten örökkön örökké. Igazságnak pálczája a te országodnak pálczája. Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett.” (Zsid.1:8, 9)

Jézus „különb nevet örökölt” tehát, Isten nevét. (Zsid 1:4, 8) Azonban látjuk, hogy míg az Írás az Atyát Jézus Krisztus Istenének nevezi, Jézust soha nem nevezi az Atya Istenének!

És bár Krisztus felmagasztaltatott, hogy a világegyetem trónján üljön, mint aki az Atyával egyenlő, a Fiú mégis önként alárendeli magát Atyjának. Amikor véget ér a nagy küzdelem, és minden bűn megsemmisül, a Fiú minden át fog adni az Atyának.

„Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt. Mert addig kell néki [Krisztusnak] uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti [az Atya]. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. Mert [az Atya] mindent az ő [Krisztus] lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, a ki neki mindent alávetett. Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak [az Atyának], a ki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben.” (I.Kor.15:24-28)

Jézus megmondta nekünk, milyen fontos tisztában lennünk azzal az evangéliumi renddel, ami az Őközte és Atyja között fennálló kapcsolatot vezérli:

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Ján.17:3)

Nagyon veszélyes olyan nézetet elfogadni, amely meghamisítja az Atya és a Fiú között fennálló evangéliumi rendet. Ezért írta János:

„Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút.” (I.Ján.2:22)

Kedves Testvérek, akár tetszik, akár nem, mindnyájan szabályokat követünk. Választhatunk: vagy Isten szabályait követjük, és a mennyei rend szerint élünk, vagy Sátán szabályait követjük, és a pokol rendetlensége szerint élünk.

Allen Stump