Sok keresztény, amikor először hallja Krisztus igazságosságának üzenetét, örömmel és lelkesen fogadja, mint hűsítő záport az elepedt föld. A szívben szeretet ébred Isten iránt, és a lélek vágyakozik Őt szolgálni. De bármennyire is gyönyörködik valaki ebben a csodálatos üzenetben, az idő múlásával szembesül saját elégtelenségével és azzal, hogy valamiért nem úgy „működik” az életében a Lélek, ahogyan azt a „használati útmutatóban” olvassa. Ilyenkor könnyen megkérdőjelezi az ember saját hitét, őszinteségét, vagy akár a Biblia igazságait is; rosszabb esetben pedig képmutató vallásosságba menekül. Pedig a Biblia minden igéje igaz, és hamarabb olvadnak el a hegyek, minthogy Jézus szavai akár egy hajszálnyit is veszítsenek lélek-átformáló hatalmukból. Na de akkor hol van a hiba? A következő idézet így beszél e jelenség okáról és a megoldásról:
„Sokan kérdezik: ‘Hogyan adhatom át magamat teljesen Istennek?’ Szeretnéd átadni magad; de erkölcsi erőd gyenge, a kételkedés rabságban tart, és bűnös életed szokásai uralnak. Ígéreteid és elhatározásaid olyanok, mint a homokkötelek. Képtelen vagy uralni gondolataidat, gerjedelmeidet és érzéseidet. Megszegett ígéreteid és be nem tartott fogadalmaid tudata elbizonytalanít saját őszinteségedet illetően is; és már úgy érzed, Isten nem fogadhat el téged. De nem kell kétségbe esned. Amit meg kell értened, az az akarat tényleges ereje. Ez ugyanis az uralkodó erő az emberi természetben: a döntés, a választás hatalma. Minden az akarat helyes használatán múlik. Isten az embernek adta a választás hatalmát; rajtunk áll, hogyan élünk vele. Bár szívedet nem változtathatod meg, és magadtól nem tudod alávetni érzelmeidet Istennek, mégis dönthetsz úgy, hogy Őt szolgálod. Átadhatod Neki akaratodat; és akkor Ő fogja benned munkálni mind az akarást, mind a munkálást az Ő jó kedvéből. Természeted így egészen Krisztus Lelkének uralma alá vettetik; érzelmeid Őrá összpontosulnak; gondolataid összhangba kerülnek Vele.” (E.G. White: Jézushoz vezető út, Odaadás c. fejezet)
Milyen bátorító gondolatok! Nem kell elcsüggednünk: csak átadjuk az akaratunkat Istennek, és minden működik! Igen ám, de mit jelent ez a gyakorlatban? Mert ha ezek csak illatos teológiai szóvirágok lesznek az életünkben, akkor ez a hétköznapjainkra semmilyen hatással nem lesz. Meg kell értenünk, mit jelent az akarat tényleges ereje, és hogyan tudjuk ezt hathatósan gyakorolni.
Látszólagos ellentmondás
Ha komolyan elgondolkodunk a fenti idézeten, felfedezhetünk egy ellentmondást. Kudarcainkat sorolva azt írja, ígéreteink és elhatározásaink olyanok, mint a homokkötelek, fogadalmainkat nem tudjuk betartani. A bekezdés második felében viszont az akarat tényleges erejéről és a választás hatalmáról beszél, mint ami megoldást jelenthet erre a nyomorult helyzetre. De hát az elhatározások és a fogadalmak nem ugyanúgy az akarat megnyilvánulásai? Vagy amikor azt mondom: „Átadom az akaratomat Istennek” – nem éppen egy határozatot hozok és egy fogadalmat teszek? Hogyan lehet a választás hatalma a megoldás kulcsa, ha éppen ezen a területen tapasztaljuk a legtöbb kudarcot? Hogyan lehet az akarat tényleges erejéről beszélni, mikor hétköznapjainkban éppenséggel akaratunk erőtlenségét látjuk? Mit lehet kezdeni ezzel a kettősséggel?
Nem véletlenül írja Ellen White, hogy az akarat tényleges hatalmát illetően valamit meg kell értenünk. Meg kell tanulnunk akaratunkat helyesen használni. Lehet ugyanis az akaratunkat helytelenül is használni, és ez nem azt jelenti, hogy a rossz dolgot akarjuk. Dehogy akarjuk a rosszat, mi a jót akarjuk! Pont úgy, mint Pál:
„Mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.” (Róm 7:18b-19)
Pál apostol a Rómabeliekhez írt levél 7. fejezetében ugyanerről a tapasztalatról beszél: akarom a jót, de képtelen vagyok megcselekedni, sőt, helyette inkább a gonoszt cselekszem, amit viszont egyáltalán nem akarok. Ez az akarat helytelen használata: amikor az akaratom a jó cselekvésére irányul. Ez soha nem működött, és nem is fog működni a bűnös emberi természet miatt. Ha például a feleségem egy nem várt pillanatban „igazságtalanul” belém szúr egy megjegyzéssel, mert valami nem tetszik neki, nem helyes ingerülten visszavágnom, de mégis ez jön ki belőlem a konkrét helyzetben. Utána pedig marad a szégyen, a bűntudat és a keserűség, hogy megint cserben hagytam Krisztust. Ezért mondja az Úr: „A lélek kész, de a test erőtelen.” Lehet egyáltalán helyesen használni az akaratot, ha az ilyen gyenge a test miatt – és ha igen, hogyan?
Az akarat helyes használata
Az ige arra int bennünket, hogy szánjuk oda magunkat Istennek (Róm 6:13). Ennek gyakorlati megvalósítása azonban sokszor nehézséget jelent számunkra, mert nem veszünk számításba egy fontos tényezőt:
„Annakokáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9:16)
Ez az ige egy elemi igazságot tár fel velünk kapcsolatban. Rámutat akaratunk és erőfeszítéseink erőtlenségére. Valójában akaraterőnk annyira gyenge, hogy még Istennek sem vagyunk képesek odaszánni magunkat. Valaki mondhatja erre: „Nem, ez nem lehet; ez igazságtalan lenne Isten részéről! Akkor hogyan várhatja el tőlünk, hogy odaszánjuk magunkat, ha képtelenek vagyunk ezt megtenni?!” Ezen a ponton meg kell állnunk. Van ugyanis egy másik tényező is ebben az igében, ami egyben a győzelmes élet kulcsa: „a könyörülő Isten”.
Amíg odaszánásunkat saját akaratunkra és elhatározásunkra alapozzuk, garantáltan vereséget fogunk szenvedni. Lehet, hogy szánkkal „igent” mondunk, de a tagjainkban „nem” lesz belőle. Ahhoz, hogy az igenünk igen legyen, szükségünk van Isten kegyelmére. Egyedül az Ő ereje képes fogadalmainkat megerősíteni, ez az erő pedig Isten igéjében áll rendelkezésünkre.
„E mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint az elkeseredéskor.” (Zsid 3:15)
Ebben az igében olvashatunk az akarat helyes használatáról. Hiába csiholunk ki ugyanis magunkból szent elhatározásokat, azok erőtlenek lesznek a test miatt. Ám amikor Isten igéje szól – ma, ha az Ő szavát halljuk –, szavában teremtő erő árad felénk, ami képessé teszi akaratunkat arra, hogy átadjuk magunkat Istennek. Ezért olyan fontos, hogy amikor Isten szavát halljuk, és érintését érezzük szívünkben, nyissuk meg szívünket, és szánjuk oda magunkat Istennek, mert amikor nem érezzük ezt az érintést, nem leszünk rá képesek.
Akaratunk tényleges ereje tehát Isten igéjéből fakad. Az Ő szava tesz képessé bennünket, hogy nap mint nap alárendeljük akaratunkat Istennek. Amikor igéje szívemhez szól, bátran mondhatom: „Köszönöm, Uram, hogy szólsz hozzám, és hogy szavaid megcselekszik bennem, amit kimondasz. A Tiéd vagyok, alávetem magam a Te akaratodnak, legyen nékem a Te beszéded szerint!”
Jézus: az Igen-ember
Jézus Krisztus élete a bizonyíték arra, hogy lehetséges az Istennek való teljes önátadás. Az Ő életében nem voltak megszegett ígéretek; amit kimondott, az úgy volt:
„Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.” (Mt 5:37)
„Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, a kit köztetek mi hirdettünk, én és Silvánus és Timótheus, nem volt igen és nem, hanem az igen lett ő benne.” (2Kor 1:19)
Jézus teljesen alárendelte akaratát Istennek, s ezért beszédét isteni erő hatotta át. Szavaival betegeket gyógyított, ördögöket űzött, halottakat támasztott fel, viharokat csendesített le, fügefát szárasztott ki. De ami ennél is nagyszerűbb, hogy ugyanaz az isteni erő, ami az Ő szavai által hatalmas csodákat tett, képes a mi erőtlen akaratunkat is megerősíteni, hogy igenünk igen, nemünk nem legyen!
A mi igenünk
„Hát ezt akarva, vajjon könnyelműen cselekedtem-é? vagy a mit akarok, test szerint akarom-é, hogy nálam az igen igen, és a nem nem legyen? De hű az Isten, hogy a mi beszédünk hozzátok nem volt igen és nem… Mert Istennek valamennyi igérete ő benne [Krisztusban] lett igenné és ő benne lett Ámenné az Isten dicsőségére mi általunk.” (2Kor 1:17,18,20)
Döbbenetes az, amit itt Pál kijelent: ugyanaz a hatalom, ami Jézus Krisztus szavai által munkálkodott, a mi beszédünk által is ugyanúgy munkálkodik! Amikor szólunk, mintegy Isten beszédeit szóljuk (vö. 1Pt 4:11), és a teremtő erő – ami benne foglaltatik Isten szavában – megvalósítja, amit kimondunk. Ezért mondja Jelenések könyve az utolsó nagy küzdelem győzteseiről, és győzelmük titkáról:
„És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételöknek beszédéért…” (Jel 12:11a)
Ígéreteink és elhatározásaink többé már nem erőtelenek. Hittel kimondott szavaink beteljesülnek, mert Krisztus mindenható ereje hitelesíti őket. Nem kell többé kudarcaink miatt csüggedeznünk! És amikor a feleségem beleszánt az önérzetembe, Jézus szeretetével tudok úgy válaszolni neki, hogy „Drága feleségem, igazad van, és köszönöm, hogy szeretsz!”
Megerősített fogadalmak
E csodálatos igazság hétköznapi alkalmazását az ószövetségi fogadalom-törvény is segít megérteni, melyről 4Móz 30-ban olvashatunk.
„Ha valamely férfi fogadást fogad az Úrnak, vagy esküt tesz, hogy lekötelezze magát valami kötésre: meg ne szegje az ő szavát; a mint az ő szájából kijött, egészen úgy cselekedjék.” (4Móz 30:2)
A férfi Krisztus, az Igen-ember. Az Ő ígéretei mindenkor megállnak, a körülményektől függetlenül. Ehhez képest az asszony fogadalom-törvénye állandó függőségünkről tanúskodik:
„Ha pedig férjhez megy, és így terhelik őt az ő fogadásai vagy ajkán kiszalasztott szava, a melylyel lekötelezte magát; és hallja az ő férje, és nem szól néki azon a napon, a melyen hallotta azt: akkor megállanak az ő fogadásai, és az ő kötelezései is, a melyekkel lekötelezte magát, megálljanak. Ha pedig azon a napon, a melyen hallja a férje, megtiltja azt: akkor erőtlenné teszi annak fogadását, a melyet magára vett, és az ő ajakinak kiszalasztott szavát, a melylyel lekötelezte magát; és az Úr is megbocsát néki.” (4Móz 30:6-8)
Ez a törvény a mi akaratunk működéséről szól. A Rómabeliekhez írt levél 7. fejezetében Pál egy példát hoz elénk, melyben az asszony a mi akaratunkat jelképezi, az első férj a testi természetünk, az új férj pedig Krisztus. A fogadalmak törvényéből pedig azt érthetjük meg, hogy amíg a testi természet (a férj) uralkodik akaratunkon (az asszonyon), addig hiába hozunk nagy elhatározásokat Istenért, a testi természetünk (a férj) erőtlenné teszi fogadalmunkat, és kudarcot vallunk. Ugyanakkor ha akaratunkat átadjuk Krisztusnak (az új férjnek), Ő megerősíti fogadalmunkat, és így kimondott szavaink megállnak.
Az üdvösség napja
Isten kegyelmi meghívása szól hozzánk minden nap az Ő igéjéből. Jézus Krisztus felkínálja nekünk az Ő igaz életét, és önmagával együtt Isten házának minden javait. A mi hatalmunkban áll, hogy elfogadjuk ezt a meghívást, hittel belekapaszkodjunk Krisztus ígéretébe, és így megtapasztaljuk az Ő szavának hatalmát. Amikor állást foglalunk Krisztus mellett, tagjaink – melyek korábban erőtelenek voltak a jó véghezvitelére – felszabadulnak Isten akaratának cselekvésére. Ez az az alkalom, amikor Isten erejével cselekedhetünk:
„Mint együttmunkálkodók intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét. Mert ő mondja: Kellemetes időben meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja.” (2Kor 6:1-2)
Amikor alávetjük magunkat Krisztusnak, az Ő Lelke birtokba veszi lényünket, és képessé tesz arra, hogy együttműködjünk Vele. Ez a kellemetes idő, hogy teljesítsük mindazt, amit Jézus kér tőlünk – vagyis amit Ő bennünk, velünk együttműködve akar tenni rajunk keresztül.
Például az Ő szava ezt mondja nekem: „Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt.” (Ef 4:31) Én pedig így felelek erre: „Uram, alávetem magam a Te igéd hatalmának; Jézus nevében kivetek most az életemből minden mérgességet, fölgerjedést, haragot, lármát, káromlást; és odaszánom tagjaimat a Te használatodra, hogy a Te szereteted és békességed áradhasson belőlem, akkor is, amikor bántások érnek. Köszönöm, hogy Te megcselekszed bennem, ami számomra lehetetlen.”
Nem kell félnünk a kudarctól, Ő kezeskedik a sikerről: gondolatainkat Ő vonja fennhatósága alá, tetteinket Ő hatja át szeretetével, szavainknak Ő kölcsönöz mennyei erőt. És amikor jön a kritikus helyzet – próba, bántás stb. –, Jézus szeretete nyilvánul meg viselkedésünkben. Amikor együttműködünk Krisztussal, mi is Igen-emberek vagyunk Őbenne!
Isten azt szeretné, hogy életünkből ne csak egy-egy nap legyen ilyen üdvösség-nap, hanem minden egyes napon ebben a kegyelemben éljünk. Minden reggel hajtsd oda füleidet az Ő igéjének meghallására, és szánd oda magad Neki az engedelmességre! Hivatkozz az Ő igéjére: „Tied vagyok!” – és bízzál megtartó hatalmában! Ahogy egyre jobban megértjük a választás hatalmát, lelki izmaink megerősödnek a hit gyakorlásában. Az Úr segítsen, hogy minél hamarabb megtanuljuk ezt a leckét, és mindennap elmondhassuk:
„Az Úr Istennek nagy tetteivel járok; csak a te igazságodról emlékezem!” (Zsolt 71:16)
Sánta János