Bejegyzések dicsőség címkével

Fedetlen arccal

A bűn egyik legrettenetesebb következménye, hogy az Istenről alkotott képünk eltorzult. Ez az emberi történelem tragédiája, és a megváltás tervének nagy célja az Isten-kép helyreállítása az egész teremtett világegyetemben. E félelmetes romlás tényét könnyen tetten érhetjük ős-szüleink viselkedésében is, miután engedetlenek voltak az Úr iránt: „És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak. És meghallák az … Tovább Fedetlen arccal »

„A kiváltképpen való út”

Pál apostol azt tanítja, hogy valamennyi parancsolat egyetlen egyben foglalható össze: „És ha valamely más parancsolat van, ebben az ígében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat.” (Róm 13:9) Felfogóképességünk korlátoltsága miatt némely esetben szükség van a dolgok részletezésére, ezért Isten a fenti parancsolatot alpontokra bontotta számunkra. Valójában azonban mindegyik benne foglaltatik egyetlen egyben, s ezt próbálta meg Jézus is elmagyarázni: „Szeressed azért az Urat, a … Tovább „A kiváltképpen való út” »