Nincs erő a szüléshez

„És mondának néki: Ezt mondja Ezékiás: E nap nyomorúságnak, szidalmazásnak és káromlásnak napja; mert a fiak a szülésre jutottak, de nincs erő a szüléshez.” (2Kir 19:3)

Ez a vers az utóbbi időben erősen foglalkoztatott. Ezékiás különös szavai akkor hangzottak el, amikor Asszíria Izraelt fenyegette. A pogány uralkodó istenkáromló levelet küldött neki, amelyben megüzente, semmi értelme Jahve segítségében bízni, hiszen a többi nép istenei sem voltak képesek kimenteni őket Asszíria kezéből, s ezt a zsidók Istene sem tudja megtenni.

Ezékiás tudta, hogy Jahve kész a szabadításra, és senki nem állhat ellene hatalmának. A válságban azonban átérezte saját hitetlenségét és az akadályok nagyságát, amelyek a folytonos megalkuvás és hitehagyás következtében falként magasodtak Isten és népe között. Szorultságában küldte e rejtélyes üzenetet Ézsaiásnak. Eljött az idő, hogy valami történjen (a gyerekek megszülessenek). Elérkezett az idő, hogy Isten kinyilatkoztassa hatalmát és megszabadítsa népét. Mi volna magától értetődőbb, minthogy az Úr a nyomorúság idején népe védelmére kel és megszabadítja őket? Ezékiás kijelentésének második része szerint azonban valami gátolta Isten művét. Hiányzott a szüléshez szükséges erő!

A király szokatlan módon öntötte szavakba a valós helyzetet. De még így is egyértelmű, mit szeretett volna ezzel a különös felkiáltással kifejezésre juttatni: „Uram, mi tudjuk, mire vagy képes, tudjuk, mit akarsz tenni, de hiányzik belőlünk a bizalom irántad, nem vagyunk olyan mély kapcsolatban veled, hogy nagy nyomorúságunk idején megragadjuk erődet!” Elküldött tehát Ézsaiás prófétához, akinek volt elegendő hite, s így a nép nevében kapcsolatba léphetett Istennel.

Isten szava szilárd talapzat

Miközben az elmúlt évek eseményein elmélkedtem, ez az ige idéződött fel előttem. Őszinte keresztények nem vetik el Isten szavát. Ha Ő kinyilatkoztatja igazságát és akaratát, elfogadjuk és elhatározzuk, hogy a szerint élünk, függetlenül a következményektől. Ez a fajta odaszánás pedig oda vezetett, hogy sokunkat kizártak a gyülekezetekből, közösségekből; rossz hírűvé váltunk, s egykori testvéreink nem fogadnak bennünket szívesen. Ez azonban nem tántoríthatott el minket, hiszen az igazsághoz való hűség életünk legfontosabb kötelessége, és abbéli elhatározásunkban, hogy minden áron hűek maradunk Istenhez, még a halált is készek lennénk vállalni.

Amikor Isten kinyilatkoztatta nekünk az istenségéről szóló tényeket, átadtuk magunkat az igazságnak és elhatároztuk, hogy mindezt hisszük és tanítjuk, s elfogadjuk a következményeket. Amikor Isten kinyilatkoztatta számunkra, mi az Ő igazi egyháza, ismét elhatároztuk, hogy gyakorlatban is megéljük ezt. Mindig ez történt Isten népe körében és így is kell lennie. Ha Isten szól, nem tehetünk mást, mint hogy elfogadjuk szavát és életünket hozzá igazítjuk.

Szükség a válságban

Ezért foglalkoztat annyira Ezékiás kijelentése. Teljesen nyilvánvaló, hogy a történelem egyik rendkívül fontos fordulópontjához érkeztünk. Minden valószínűség szerint a küzdelem borzalmas időszakába jutottunk, és átéljük a legnagyobb nyomorúságot, amit az emberiség valaha is látott. Mire van leginkább szüksége Isten népének ebben az időben? Az Úr minden őszinte gyermeke tudja a választ. Az ige ezt mondja:

„Mert íme, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik.”(Ésa 60:2)

Legnagyobb szükségletünk Isten ezen növekvő dicsőségének megtapasztalása. Másképp fogalmazva szükségünk van a Szent Lélek pünkösdinél is nagyobb mértékű kiáradására, mégpedig ma. A Biblia tele van erre vonatkozó ígéretekkel. Sőt, nemcsak ígéreteket látunk, hanem a valóságot is, mert az egyház már megkapta ezt az ajándékot, és Isten Lelke a vég idejéig népével marad. Ez tény; ez Isten igéje.

Mentegetőzések

Ha a Lélek ajándékairól van szó, megfigyelhető, hogy némely keresztények ezer okot felsorolnak, miért nem kaphatjuk meg ma is ezeket. Mentegetőzéseikkel és akadályhegyeikkel azt próbálják bizonygatni, hogy Istennek ma nem áll szándékában ugyanúgy megnyilatkozni, ahogyan pünkösdkor és utána tette. A gond ezzel csupán annyi, hogy senki nem tudja e kijelentéseket a Bibliából alátámasztani. Annak indoklása és mentegetése, miért nem nyerhetjük el ma is pünkösdi mértékben a Lélek ajándékait és erejét, ugyanolyan értelmetlen és nem biblikus, mint azok mentegetőzései és érvei, akik a Szentháromság-tant akarják a Bibliával igazolni. Olyan mesterkéltek és gyengék az érvek az igazság bizonyítékainak hatalmas felhőjéhez képest, hogy csak arra tudunk gondolni, vagy valami különös vakság lepte meg azokat, akik ezt a tévedést vallják, vagy tudatosan és hazug módon megtagadják az igazságot.

Mit mond a Biblia a Lélek keresztségéről és ajándékairól? Melyik őszinte bibliakutató állíthatja, hogy Isten mostani népének már nem kíván adni ezekből? Ha kizárólag a Szentírás vezetésére hagyatkoznánk Isten és az Ő akaratának megismerésében, akkor a Lélek keresztségére és a hozzákapcsolódó ajándékokra vágyakoznánk a legjobban ezen a világon.

Válsághelyzet

Csakhogy van itt egy lényeges tényező. Valamennyi igazság, amire eddig igent mondtunk, alapvetően értelemmel felfogható igazság. Elméleteket fogadtunk el és elismertük, hogy a bizonyítékok ezeket támasztják alá. Eddig nem volt szükségünk arra, hogy látható, érzékelhető módon érintkezzünk a természetfelettivel – legalábbis nem úgy, hogy ezt kézzelfogható bizonyítékok is igazolják. Lehetséges, hogy válaszunk pusztán egy közönséges emberi reakció volt, csak mert tetszetős gondolatokat hallottunk! Ezért foglalkoztat oly nagyon Ezékiás kiáltása. Most itt a válsághelyzet, amikor az elmélet valósággá lehet! Végre egy olyan bibliai igazsághoz érkeztünk, amiben van valami, amit nem tudunk mímelni, vagy saját eszközeinkkel, szemináriumainkkal, görög és héber tanulmányainkkal, érvekkel és vitákkal létrehozni. Végre eljutunk egy olyan tiszta bibliai valósághoz, amely kizárólag az Istennel való igazi kapcsolat révén élhető meg. Most „a fiak a szülésre jutottak”. De mit tapasztalunk életünkben? Azt, hogy „nincs erő a szüléshez”.

Éreztem a félelmet, a tartózkodást és az ellenségességet e bibliai tanítással szemben. Néhányan kiszaladnának a világból, és Isten szavát addig csűrnék-csavarnák, míg más jelentést nem nyer, mint amit valójában – egészen nyilvánvalóan – kifejez. Ez egy tragédia, és szomorúsággal tölt el, amikor olyan keresztényeket látok, akik így viszonyulnak Isten szavához. Ha felismerjük, hogy nélkülözzük az Úr dicsőségét, akkor először gyakoroljunk szigorú önvizsgálatot, ne pedig az Úr szavát forgassuk ki! Kedves Testvérek, nézzünk szembe a valósággal: Az igazi probléma, hogy hiányzik a szüléshez szükséges erő. Az idő elérkezett, Isten kész, az ígéretek világosak és bizonyosak. Mi vagyunk azok, akiknek nehézséget jelent elhinni Isten szavát. Ez az igazi probléma. Ugyanakkor ez a nehézség korántsem váratlan, és leküzdéséhez Isten kész segítséget adni; de ehhez fel kell ismernünk az akadály mibenlétét, és fel kell hagynunk Isten szavának kiforgatásával, amivel csak saját erőtlenségünket és gyengeségünket mentegettük.

Képesek vagyunk hinni?

„Bizony, bizony mondom néktek: ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! És szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki, amit mondott. Azért mondom néktek: Amit könyörgésetekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.” (Mk 11:23-24)

Ez elképesztő! Vajon Jézus komolyan gondolta e szavakat? Merhetünk hinni ebben az ígéretben? Természetesen Jézus komolyan beszélt. Istent mindig készségesen tiszteljük ajkunkkal, de az az igazság, hogy azt a hatalmat és erőt, amelyet Jézus oly egyértelműen megígért, egyáltalán nem ismerjük. Ehelyett ezzel mentegetjük és rejtegetjük hiányosságunkat: „Ma Isten nem akar ilyen módon megnyilvánulni.”

Howard Williams testvérünk szokott mesélni arról az asszonyról, aki elhatározta, hogy próbára teszi Jézusnak ezt az ígéretét. A háza egy nagy hegyre nézett, amely a nap legnagyobb részében elzárta előle a fényt. Egyik este a hegyre mutatott és a következő szavakat mondta: „Hegy, parancsolom neked, hogy menj onnan!” Azután lefeküdt, várva a reggelt. Másnap korán kiment a ház elé és rápillantott a hegyre, amely még mindig ugyanott állt. Erre így szólt: „Tudtam, hogy úgyse történik meg!” Bár mosolygunk a történet hallatán és valamennyi jogos indokot elsoroljuk, amelyek miatt Isten nem teljesíthet egy effajta kérést, de az asszony hozzáállása és reakciója jellemzően ugyanaz, mint a miénk, ha Isten Lelkének népe általi megnyilvánulásáról van szó. Mindig készek vagyunk saját alkalmatlanságunk miatt Istent hibáztatni.

Ismerjük el, nehézséget jelent számunkra tökéletes hitet gyakorolni. Valljuk be, oly sokáig éltünk laodíceai közönyben és langyosságban, hogy nehezünkre esik másfajta tapasztalatra szert tenni. Lássuk be, éppen ebben rejlik a kihívás! Az őszinteség és egyenesség számára mindig van remény. Isten megáldja az őszinteséget, de azzal a vaksággal nem tud mit kezdeni, amely a valósággal való szembesülés elől abba a kényelmes öncsalásba menekül, hogy részünkről minden rendben van, és biztosan Isten az, aki a menny legnagyobb erőforrását megtagadja tőlünk.

Félelmetes zűrzavar

Az egész adventizmus tragikus állapotban leledzik. A peremre szorult, kizárt vagy kivált csoportok hitehagyással vádolják az „anyaegyházat”. Elesett állapotának bizonyítékaként mutatnak rá arra, hogy nem hajlandó elfogadni az igazságot, illetve közeledik az elbukott egyházakhoz és azok tanaihoz. Természetesen e vádak között rengeteg a fanatikus túlkapás és a tévtanítás is.

Néhányan megszállott rabjai annak az elképzelésnek, hogy Isten, illetve Jézus személyes nevét úgy kell kiejtenünk, ahogyan ők: Jahuwah, Jahweh, Jehashua, Jeshua stb. Mások azt hiszik, hogy a régi zsidó ünnepkör még mindig érvényben van és a meghatározott időpontokban nekünk is meg kell tartanunk őket. Megint mások ahhoz az elképzeléshez ragaszkodnak, hogy a korunknak szóló igazság az, miszerint Isten nem öl és sohasem volt aktív részese egyetlen ember halálának sem. Egy másik csoport szerint az igazi üzenet nem más, mint hogy a hetednapi szombat a hold állásától függően minden hónapban más napra esik.

A mi csoportunk pedig azt vallja, veszedelmes tévtanítás Istent a Szentháromsággal azonosítani, és azt feltételezni, hogy Ő három személyből áll. Hisszük, hogy ennek a tannak káros hatásai vannak személyes keresztény tapasztalatunkra, és a megváltási terv értelmezésére. Hitünk szerint Jézus Krisztus Isten valóságos, Egyszülött Fia, a Szent Lélek pedig az Atya Isten tulajdon élete, jelenléte és ereje, nem pedig egy önálló, harmadik személy. Úgy, gondolom, nem túlzás azt mondani, hogy mi és mindazok, akik ezt az elképzelést vallják, ugyancsak belekeveredtünk ebbe a zűrzavaros csetepatéba.

Ráadásul vannak még alternatív szervezetek, mint a Hetednapi Adventista Reformmozgalom két ága, és a Dávidiánusok (Pásztorbot), összes szakadár csoportjukkal együtt, akik mind azt állítják magukról, hogy ők Isten egyetlen, legitim és igaz egyháza a bolygón, mivel az anyaegyház elbukott és Isten elvetette őket.

Az egyetlen megoldás

Mindennek fényében hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy megmaradjunk a hetednapi adventizmus áramában. Igazság szerint csupán egyetlen úton lehet e zűrzavarból kitalálni; Urunk már nagyon rég megmondta, hogyan:

„De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és megjelenti néktek.” (Jn 16:13)

A Lélek ajándékainak újbóli megnyilvánulása a keresztények között az egyetlen valós reménység arra nézve, hogy e zűrzavar valaha is feloldódjon közöttünk. Némelyeket ez a zavar olyannyira kiábrándított, hogy egyetlen lehetséges megoldásnak az anyaegyházban maradást tekintik, minden megalkuvás és visszaesés ellenére, és bíznak abban, hogy a szervezet egy napon valamiképp megvilágosodik majd, még ha most minden jel ellenkező irányba mutat is. Jézus azonban igazat mondott. Ha mindannyian egyenként a Lélek birtokában vagyunk, akkor Ő elvezet minket minden igazságra.

Az egész kereszténység körében, de leginkább az adventizmuson belül tapasztalható zűrzavar kizárólagos oka, hogy sokkal jobban bízunk képzettségünkben, intellektusunkban, a görög és héber konkordanciákban, tehetséges szónokainkban, mint a szívünkben élő, valóságos Krisztus jelenlétében. Egyedül a Lélek az, amely elvezet minket minden igazságra, de megelégszünk azzal, hogy nélküle haladunk előre, vagy megcsaljuk magunkat, és úgy gondoljuk, birtokoljuk a lelki ajándékokat, miközben az életünkben ennek legcsekélyebb bizonyítéka sem látszik. Isten igéje szerint a Lélek ajándékai azzal a nyomós indokkal adattak a gyülekezetnek, hogy egységre vezessenek minket. Hiába reménykedünk tehát, hogy valaha, másfajta alapon igazi, tartós egység létrejöhet!

„A ki leszállott, ugyanaz, a ki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön. És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Ef 4:10-13)

Némelyek megpróbálták a kereszténységet emberi szervezetek vagy intézmények segítségével egyesíteni. Mások egyes szónokok vagy bizonyos tanok köré gyűltek. De ezek nem Isten eszközei! Amire Isten őszinte gyermekeinek valóban szüksége van, az a Lélek keresztsége!

Ma, amikor bizonyítékok tömkelege utal arra, hogy minden dolgok vége elérkezett, Isten őszinte gyermekeinek szíve ég a vágytól, hogy az Úr népe egyesüljön, és Isten dicsősége soha nem látott mértékben felragyogjon rajtuk és betöltse az egész Földet. Lássuk be, ez csak akkor válhat valóra, ha mindnyájan teljes szívünkből vágyakozunk a Lélek keresztségére. Ezért meg kell értenünk Istennek a Lélek ajándékaira vonatkozó ígéreteit, le kell tennünk félelmeinket mindazzal kapcsolatban, ami elvárásainktól eltér, és meg kell elégednünk azzal, hogy tökéletesen alávetjük magunkat Isten akaratának, bármilyen különösek vagy váratlanok is legyenek útjai. Egyetlen kérdésünk ez legyen csupán: „Valóban ezt tanítja a Biblia?”

Isten segítsen, hogy engedjük magunkat Igéje által, ne pedig emberi hagyományok és téveszmék által vezetni!

David Clayton