J. N. Loughborough: 1832-1924

Kérdések Loughborough testvérhez

WHITE TESTVÉR: A következő kérdésekre, szeretném, ha Loughborough testvértől kérnénk magyarázatot. W. W. Giles. Toledo, Ohio.

1. KÉRDÉS. Milyen komoly ellenvetésünk van a Szentháromság tanával szemben?

VÁLASZ: Sok ellenvetést felhozhatnánk most, de a korlátozott helyre való tekintettel leszűkítjük ezeket a következő háromra: 1. Teljesen ellenkezik a józan ésszel. 2. Ellentmond a Szentírásnak. 3. Eredete pogány és meseszerű.

Ezeket az állításokat rendre kifejtjük röviden. 1. Nem igazán egyeztethető össze a józan ésszel, ha azt mondjuk, hogy három egy, egy pedig három. Vagy más megfogalmazás szerint az Isten “a három-egy Isten.” Ha az Atya, a Fiú és a Szent Szellem is Isten, akkor az már három Isten; mert háromszor egy az nem egy, hanem három. Egy bizonyos értelemben valóban egyek, de nem személyükben, ahogy azt a Szentháromság-hívők állítják.

2. Ellenkezik a Szentírással. Bárhol nyitjuk is meg az Újszövetséget, azok a részek, amelyek az Atyáról és a Fiúról szólnak, két különálló személyként mutatják be őket. János tizenhetedik fejezete önmagában is elégséges a Szentháromság tanának megcáfolására. Csak ebben a fejezetben Krisztus legalább negyvenszer szól Atyjáról úgy, mint aki tőle különálló személy. Az ő Atyja a mennyben volt, ő pedig a földön. Az Atya küldte el őt. Ő adta neki azokat, akik hittek. Ezután el kellett mennie Atyjához. És rögtön ebben a bizonyságtételben meg is mutatja, hogy miben áll az Atya és a Fiú közötti egység. Ez ugyanaz az egység, mint ami Krisztus egyházának tagjai között fennáll. “Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem. És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk.” (Jn 17:21-22). Egyek szívben és értelemben. Egyek céljaikban az ember megváltásának tervét illetően. Olvasd el János tizenhetedik fejezetét és lásd meg, hogy nem borítja-e fel egészen a Szentháromság tanát!

Ha a Szentírást úgy olvassuk, hogy közben elhisszük ezt a tant, akkor el kell hinnünk azt is, hogy Isten magát küldte el a világra, ő halt meg, hogy megbékítse magával a világot, saját magát támasztotta fel a halálból, magához ment fel a mennybe, önmaga előtt esedezik a mennyben, hogy megbékítse magával a világot, valamint ő az egyetlen közvetítő az ember és önmaga között. Krisztus emberi természete ugyanis nem képes betölteni a Közbenjáró szerepét (a Szentháromság-hívők szerint); mivel Clarke is ezt mondja: “Az emberi vér semmivel sem engesztelheti ki jobban Istent, mint a disznóvér.” (Kommentár 2Sám 21:10-hez). Továbbá azt is el kell hinnünk, hogy Isten a kertben önmagához imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez a pohár, és ezernyi más képtelenséget is.

Olvasd el figyelmesen az alábbi szövegeket, és vesd össze őket annak a gondolatával, hogy Krisztus a Mindenható, Mindenhol Jelenlévő, a Felséges, és önmagában is létezni képes Isten: Jn 14:28; 17:3; 3:16; 5:19, 26; 11:15; 20:19; 8:50; 6:38; Mk 8:32; Lk 6:12; 22:69; 24:29; Mt 3:17; 27:46; Gal 3:20; 1Jn 2:1; Jel 5:7; ApCsel 17:31. Lásd még: Mt 11:25,27; Lk 1:32; 22:42; Jn 3:35,36; 5:19,21,22,23,25,26; 6:40; 8:35, 36; 14:13; 1Kor 15:28 stb.

Maga a Szentháromság szó sehol sem szerepel a Szentírásban. A fő szöveg, ami vélhetően ezt tanítja, az 1Jn 5:7, ami nyilvánvaló betoldás. Clarke ezt mondja: “Száztizenhárom kézirat közül ez a szöveg száztizenkettőből hiányzik. Egyetlen tizedik századinál korábbi kéziratban sem szerepel. Az első, görög szövegben való előfordulása az i.sz. 1215-ben megtartott lateráni zsinat határozatainak görög fordítása.” (Kommentár 1Jn 5-höz, valamint megjegyzések a fejezet végén).

3. Eredete pogány és meseszerű. Ahelyett, hogy a Szentírásra mutatnának a Szentháromság bizonyításához, a perzsák háromágú villájára irányítják figyelmünket, azt állítván, hogy “ezzel a Szentháromság gondolatát kívánták kifejezésre juttatni, és ha ismerték a Szentháromság-tant, akkor azt bizonyára Isten népétől vették át hagyományként.” De mindez csupán feltételezés, mivel bizonyos, hogy a zsidó egyház semmi ehhez hasonló tant nem tartott. Mr. Summerbell ezt mondta: “Egy barátom, aki elment egy new york-i zsinagógába, megkérdezte a rabbit az ‘Elohim’ szó jelentéséről. Egy Szentháromság-hívő anglikán lelkész éppen ott állt, és rögtön válaszolt is: ‘Nos, természetesen ez a Szentháromság három személyére utal,’ mire egy zsidó előrelépett, és azt mondta, hogy ne ejtse ki többet ezt a szót a száján, különben kényszeríteniük kell, hogy hagyja el a házat; mivel tilos volt bármilyen idegen isten nevét említeni a zsinagógában.” (Beszélgetések Summerbell és Flood között a Szentháromságról, 38. old.) Milman szerint a háromágú villa története meseszerű. (A kereszténység történelme, 34. old.)

A Szentháromság tanát abban az időben vezették be az egyházba, amikor a képimádatot, és a nap napjának megtartását is, és ez nem is más, mint egy átalakított perzsa tan. Bevezetése után körülbelül három évszázadot vett igénybe, hogy ezt a tant mai formájára hozzák. Először i.sz. 325-ben hirdették ki, és 681-ig nem is alakult még ki teljesen. Lásd Milman: Gibbon Rómája, 4. köt. 422. old. Spanyolországban 589-ben, Angliában 596-ban, Afrikában 534-ben fogadták el – Gib. 4. köt., 114, 345. old.; Milner, 1. köt., 519. old. (Folytatás következik.)¹

Lábjegyzetek

1. Loughborough, J. N., 1861. november 5., Review & Herald, 18. köt., 184. old., 1-11. bek.