Uriah Smith: 1832-1903

1Kor 15-ben azt találom, hogy az ember természet szerint nem halhatatlan; azonban Pál biztosítja a rómabelieket, hogy a jó cselekedetben való állhatatossággal bárki elérheti a halhatatlanságot és az örök életet. A Szentháromságnak nevezett tan, amely azt állítja, hogy Istennek nincs formája és alakja; hogy az Atya, a Fiú és a Szent Szellem, ez a három egy személy, nos, ez egy újabb tévedés. Lehet-e vajon az Isten forma és alak nélkül, mikor Ő “beszéle Mózessel színről színre, a mint szokott ember szólani barátjával?” (2Móz 33:11) Vagy amikor az Úr azt mondta neki, hogy “Orczámat azonban nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén? … És mikor átmegy előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orczámat nem láthatod.” (2Móz 33:20, 22-23). Krisztus az ő Atyja “valóságának képmása.” (Zsid 1:3.)¹

A trónon ülő Atyának és a Báránynak egyszerre szól a dicséret ebben a hódoló énekben. A magyarázók egyhangúlag rávetették magukat, hogy bizonyítsák Krisztusnak az Atyával való egyenértékűségét; mert különben – mondják -, az egyedül a Teremtőnek kijáró imádat a teremtményre irányulna. De ez nem tűnik szükségszerű következtetésnek. A Szentírás sehol sem teremtett lényként mutatja be Krisztust, épp ellenkezőleg; világosan kijelenti, hogy őt az Atya szülte. (Lásd a Jel 3:14-hez fűzött megjegyzést, ahol megmutatjuk, hogy Krisztus nem teremtett lény.) És bár Fiúként nem ugyanúgy örök, mint Atyja, az Atyától való születése, létezésének kezdete jóval előbbre tehető a teremtés egész művénél; és erre való tekintettel úgy ismerjük meg őt, mint Isten társát a teremtésben. (Jn 1:3; Zsid 1:2). Az Atya vajon nem rendelhette el, hogy egy ilyen lényt vele egyenlő mértékben imádjanak, úgy, hogy ez az imádó részéről közben nem minősül bálványimádásnak? A neki adott előkelő tisztségek méltóvá teszik őt az imádatra, sőt, Isten külön el is rendelte, hogy imádni kell őt; ez viszont nem lett volna szükséges, ha Atyjával egyenlő lett volna a létezés örökkévalóságában. Krisztus maga is kijelenti, hogy “a miként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában.” (Jn 5:26). Az Atya “felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való.” (Fil 2:9). És maga az Atya is ezt mondja: “És imádják őt az Istennek minden angyalai.” (Zsid 1:6). Ezek a bizonyságtételek megmutatják, hogy az Atyával együtt Krisztus is imádat tárgya; azonban nem bizonyítják, hogy Krisztus ugyanúgy öröktől fogva létezne, mint Atyja.²

Egyedül Istennek nincs kezdete. A legkorábbi korszakban, amikor már kezdetről lehet beszélni, – egy olyan időben, ami a mi véges elménk számára lényegében egy örökkévalóságnak tűnik, – megjelent az Ige. “Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.” (Jn 1:1). Ez a teremtés nélkül előállt Ige ugyanaz a Lény, mint aki az időnek teljességében eljött és közöttünk lakozott. Az Ő kezdete nem hasonlítható az univerzum egyetlen más lényének kezdetéhez sem. A következő titokzatos kifejezések árulkodnak erről: “[Isten] egyszülött Fia” (Jn 3:16; 1Jn 4:9), “az Atya egyszülöttje” (Jn 1:14), és “én az Istentől származtam és jöttem” (Jn 8:42). Ezért úgy tűnik, hogy Isten Fiának megjelenése egy olyan isteni mozzanat vagy folyamat – de nem teremtés – eredménye, amely csak a Mindentudó előtt ismeretes, és csak a Mindenható számára lehetséges. És ekkor már a Szent Lélek (melyet helytelen fordítás szerint “Szent Szellemnek” is neveznek), Isten Lelke, Krisztus Lelke, az isteni sugallat és erő közvetítője, kettejük képviselője (Zsolt 139:7) is jelen volt.³

Amikor Krisztus elhagyta a mennyet, hogy meghaljon egy elveszett világért, egy időre letette halhatatlanságát is. De hogyan lehetett ezt félre tenni? Hogy félre lett téve, az bizonyos, mert különben nem halhatott volna meg; azonban ő teljesen meghalt, mint isteni lény, mint Isten Fia! Nem csupán a teste, úgy, hogy közben a lélek, az istenség tovább élt volna; mert akkor a világnak csak egy emberi Megváltója lenne, bűneiért csupán egy emberi áldozata; de a próféta azt mondja, hogy “önlelkét áldozatul adja.” (Ésa 53:10).⁴

1. Az Atya, a Fiú, és a Szent Szellem nevében keresztelkedünk meg. (Mt 28:19). Ezzel azt fejezzük ki, hogy hiszünk az egy igaz Isten létezésében, Fiának közbenjárásában, és a Szent Lélek befolyásában.⁵

Isten, az Atya és az Ő Fia, Jézus Krisztus

Az Atya címei

A következő hatalmi címek egyedül csak Őt illetik, aki öröktől fogva mindörökké van, aki az egyedül bölcs Isten:

• “az örökkévaló Isten” (5Móz 33:27)
• “a kinek neve Jehova, egymagad vagy” (Zsolt 83:18)
• “magasságos Isten” (Mk 5:7)
• “az öreg korú” [angolban: a napok őse] (Dn 7:13)
• “Isten egyedül” (Zsolt 86:10)
• “egyedül az Úr” (Neh 9:6)
• “az egek Istene” (Dn 2:44)
• “az egy igaz Isten” (Jn 17:8)
• “kié egyedül a halhatatlanság” (1Tim 6:16)
• “az örökkévaló király, a halhatatlan, láthatatlan” (1Tim 1:17)
• “egyedül bölcs Isten” (1Tim 1:17)
• “az Úr, a mi Istenünk, a mindenható” (Jel 19:6)
• “ama boldog és egyedül hatalmas” (1Tim 6:15)
• “rajtam kívül nincsen Isten” (Ésa 44:6)
• “Isten, az Atya” (1Kor 8:6)
• “a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja” (Ef 1:17)
• “Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette van” (Ef 4:6)
• “a mindenható Isten” (1Móz 17:1)
• “Vagyok, a ki vagyok” (2Móz 3:14)
• “az Úr, a mindenható Isten” [vagy: a mindenható Úr Isten] (Jel 4:8)

A Fiúra vonatkozó kijelentések

• Ő Isten teremtésének kezdete (Jel 3:14)
• minden teremtménynek előtte született (Kol 1:15)
• az Atya egyszülötte (Jn 1:18; 3:18)
• az élő Istennek Fia (Mt 16:16)
• a világra való eljövetele előtt már létezett (Jn 8:58; Mik 5:2; Jn 17:5,24)
• magasabbá tétetett az angyaloknál (Zsid 1:14)
• Ő alkotta a világot és mindeneket (Jn 1:1-3; Ef 3:3,9)
• Isten küldte őt a világra (Jn 3:34)
• Őbenne lakozik az Istenség egész teljessége testileg (Kol 2:9)
• Ő a feltámadás és az élet (Jn 11:25)
• néki adatott minden hatalom mennyen és földön (Mt 28:18)
• Ő mindeneknek örökösévé tétetett (Zsid 1:2)
• társai felett felkenetett az örömnek olajával (Zsid 1:9)
• Isten rendelte őt arra, hogy ítéljen eleveneket és holtakat (ApCsel 17:31)
• rajta keresztül nyilatkoztatja ki akaratát (Jel 1:1)
• Krisztusnak feje az Isten (1Kor 11:3)
• Jézusnak hatalma volt rá, hogy letegye életét és újra felvegye azt (Jn 10:18)
• az Istentől kapta ezt a parancsolatot (Jn 10:19)
• Isten támasztotta fel őt a halálból (ApCsel 2:24,34; 3:15; 4:10; 10:40; 13:30,34; 17:31; Rm 4:24; 8:11; 1Kor 8:14; 15:15; 2Kor 4:14; Gal 1:1; Ef 1:20; Kol 2:12; 1Thess 1:10; Zsid 13:20; 1Pt 1:21)
• Jézus azt mondta, hogy semmit sem tehetne önmagától, (Jn 5:19)
• hogy a benne lakozó Atya cselekedte e dolgokat, (Jn 14:10)
• hogy az Atya, aki elküldte, Ő parancsolta neki, hogy mit mondjon és mit beszéljen, (Jn 12:49)
• azért jött, hogy ne a maga akaratát cselekedje, hanem annak akaratát, aki elküldte őt, (Jn 6:38)
• ez a tanítás nem az övé volt, hanem az Atyáé, aki őt elküldte. (Jn 7:16; 8:28; 12:49; 14:10,24)

Ilyen ihletett kijelentések hátterén mondhatjuk-e azt, hogy Jézus Krisztus az önmagában-létező, független, mindentudó és egyedül igaz Isten; vagy inkább az Isten Fia, akit az ATYA szült, emelt és magasztalt fel, és dicsőített meg végül? [A kiemelés eredeti].⁶

J. W. W. felteszi a kérdést: “Úgy kell-e vajon értenünk, hogy a Szent Szellem ugyanolyan személy, mint az Atya és a Fiú? Egyesek szerint igen, mások szerint nem.”

Válasz: – A “Szent Szellem” kifejezés nyers és taszító fordítás. Minden esetben “Szent Léleknek” (hagion pneuma) kellett volna fordítani. Ez a Lélek Isten Lelke és Krisztus Lelke; de akár Istenhez, akár Krisztushoz tartozóként van róla szó, ugyanazt az egy Lelket jelenti. De ami ezt a Lelket illeti, a Biblia olyan kifejezéseket használ, amelyeket nem lehet összhangba hozni azzal a gondolattal, hogy ugyanolyan személy lenne, mint az Atya és a Fiú. Sokkal inkább úgy van elénk tárva, mint kettejük isteni befolyása, a közvetítő: amely képviseli jelenlétüket, és amely által tudomásuk van az egész világegyetemről, uralmuk van felette, még ha nincsenek is személyesen jelen. Krisztus egy személy, aki jelenleg papként tevékenykedik a mennyei szentélyben; és mégis azt mondja, hogy ha ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében, ő ott van közöttük. (Mt. 18:20). Hogyan? Nem személyesen, hanem Lelke által. Krisztus egyik beszédében (Jn 14-16) ezt a Lelket a “Vigasztalóként” személyesíti meg, és ennek megfelelő személyes és vonatkozó névmásokat alkalmaz rá: “ő,” “őt,” és “akit.” De általánosságban olyan módon van róla szó, amelyből kiderül, hogy nem lehet ugyanolyan személy, mint az Atya és a Fiú. Példának okáért gyakran olvassuk, hogy, “kiöntetik” illetve “kitöltetik.” Istenről és Krisztusról azonban sosem olvassuk, hogy kiöntetne vagy kitöltetne. Ha személy lenne, semmi különös nem lenne abban, hogy látható alakban jelenik meg; ellenben mikor valóban megjelent ilyen formában, ez az esemény különlegességként lett feljegyezve. Így mondja Lk 3:22: “És leszálla ő reá a Szent Lélek testi ábrázatban mint egy galamb.” De az alak nem mindig ugyanaz; mert például Pünkösd napján “kettős tüzes nyelvek” alakját vette fel. (ApCsel 2:3, 4). Azt is olvassuk, hogy ez “az Istennek hét Lelke, a mely elküldetett az egész földre.” (Jel 1:4; 3:1; 4:5; 5:6). Vitán felül áll, hogy ez a Szent Lélekre vonatkozik, tökéletességét és teljességét érzékeltetve ezzel. De aligha lehetne így beszélni róla, ha személy lenne. Soha nem olvasunk a hét Istenről vagy a hét Krisztusról.⁷

[Öt hónappal e cikk megjelenése után, Uriah Smith tartott egy igehirdetést a Generálkonferencia előtt. Ebben az igehirdetésben elért egy pontra, ahol szükségesnek érezte, hogy kifejtsen néhány dolgot Isten Lelkével kapcsolatban.]

Bizonyára nem visszük félre a témát, ha egy pillanatra megvizsgáljuk, hogy mi is ez a Lélek, mi a feladata, hogyan viszonyul a világhoz és az egyházhoz, és hogy az Úr mit szándékozik tenni népéért ezen keresztül. A Szent Lélek Isten Lelke; és egyúttal Krisztus Lelke is. Ez az az isteni, titokzatos kisugárzás, amelyen keresztül hatalmas és mérhetetlen munkájukat végzik. Ezt hívják ama örökkévaló Léleknek; ez egy mindentudó és mindenütt jelenvaló lélek, ez az a lélek, amely mozgott és lebegett a vizek felett a káosz uralmának korai napjaiban, melyből e világ minden szépsége és dicsősége előállott. Ez az a hatalmasság, amelyen keresztül részesedünk az életből; ez az a csatorna, amelyen keresztül Isten áldásai és kegyelme eljutnak népéhez. Ez ama Vigasztaló; az Igazság Lelke; a Remény Lelke; a Dicsőség Lelke; ez az élő kapcsolat közöttünk és a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus között; mert ahogy az apostol mondja: “A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.” Ez a lélek gyöngéd, de meg lehet sérteni, meg lehet szomorítani, ki lehet oltani. Ez az a hatalmasság, amely által részesülünk, ha ugyan valaha is részesülünk a halhatatlanságból; mert Pál azt mondja, hogy “ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által,” azaz Krisztus Lelke által. (Rm 8:11). …

[Uriah Smith úgy írta le a Szent Lelket, mint ami Isten Lelke és Krisztus Lelke. Csak ebben az egy bekezdésben tizenhat alkalommal inkább “az”-ként, mint “Ő”-ként utalt erre a Lélekre. Alig hét bekezdéssel később a következőt állítja:]

Láthatjuk, hogy a következő néhány versben az apostol bemutatja nekünk az ebben a munkában részt vevő három nagy hatalmasságot: Istent, az Atyát; Krisztust, a Fiút; és a Szent Lelket.⁸

[Ez a megállapítás azért olyan érdekes, mert bemutatja, hogy az úttörők úgy értelmezték a “három hatalmas közvetítő” kifejezést, mint ami összhangban van azzal a tanítással, hogy a Szent Lélek nem egy harmadik, különálló lény, hanem sokkal inkább az Atyának és az Ő Fiának Lelke.]

 

---

 

Lábjegyzetek

1. Smith, Uriah, 1856. július 10., Review & Herald, 8. kötet, 11. szám, 87. old., 33. bek.

2. Smith, Uriah, 1882, Dániel és Jelenések, 430. old.

3. Smith, Uriah, 1898, Tekints Jézusra, 10. old.

4. Smith, Uriah, 1898, Tekints Jézusra, 23, 24. old.

5. Smith, Uriah, 1858, Bibliatanulmányozó segédlet, 21-22. old.

6. Smith, Uriah, 1858, Bibliatanulmányozó segédlet, 42-45. old. (Megtalálható még: Review & Herald, 1860. június 12., 27. old, 3-48. bek.)

7. Smith, Uriah, 1890. október 28., Review & Herald

8. Smith, Uriah, 1891. március 14., Generálkonferenciai közlöny, 4. kötet, 146-147. old.