Nézzünk meg most néhány példát arról, hogyan szabadít meg bennünket a hit szolgaságunkból. Olvassuk el Luk 13:10-17-et: “Tanít vala pedig szombatnapon egy zsinagógában. És íme vala ott egy asszony, kiben betegségnek lelke vala tizennyolc esztendőtől fogva; és meg volt görbedve, és teljességgel nem tudott felegyenesedni. És mikor ezt látta Jézus, előszólítá, és monda néki: Asszony, feloldattál a te betegségedből! És reá veté kezeit; és azonnal felegyenesedék, és dicsőíté az Istent. Felelvén pedig a zsinagógafő, haragudva, hogy szombaton gyógyított Jézus, monda a sokaságnak: Hat nap van, amelyen munkálkodni kell, azokon jöjjetek azért, és gyógyíttassátok magatokat, és ne szombaton. Felele azért néki az Úr, és monda: Képmutató, szombatnapon nem oldja-é el mindenikőtök az ő okrét vagy szamarát a jászoltól, és nem viszi-é itatni? Hát ezt, az Ábrahám leányát, akit a Sátán megkötözött íme tizennyolc esztendeje, nem kellett-é feloldani e kötélből szombatnapon? És mikor ezeket mondta, megszégyenülének mindnyájan, kik magukat néki ellenébe vetették; és az egész nép örül vala mind azokon a dicsőséges dolgokon, melyek őáltala lettek”.

Figyelmen kívül hagyhatjuk a képmutató zsinagógafő tiltakozását, és rátérhetünk a csoda tanulmányozására. Az asszony megkötözött volt, ahogy mi is megkötözöttek vagyunk teljes életünkben a haláltól való félelem miatt. Sátán kötözte meg az asszonyt, s ő az, aki fogságba ejt bennünket is. Az asszony nem tudott felegyenesedni; bennünket is úgy lesújtanak bűneink, hogy nem tudjuk felemelni tekintetünket. Jézus azonban – szavával és érintésével – megszabadította az asszonyt tisztátalanságától; most ugyanaz a könyörülő Főpapunk van a mennyben, aki együttérzéssel érinti vétkeinket, és szavaival megszabadít bennünket bűneinktől.

Miért jegyezték fel Jézus gyógyítási történeteit. János elmondja nékünk: nemcsak azért, hogy láthassuk Jézus hatalmát a betegségek felett, hanem azért is, hogy megismerhessük a bűn feletti hatalmát is (Mát 9:2-8). János így írja le ezt:

“Sok más jelt is mívelt ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben; ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében” (Ján 20:30-31).

Láthatjuk tehát, hogy egyszerűen úgy írattak meg, mint Jézus szeretetéről, szabadító hatalmáról és készségéről szóló példabeszédek, melyek megmutatják, hogy Krisztusnak hatalma van Sátán munkái felett akár a testet, akár a lelket érinti az. Még egy csoda elegendő ebben az összefüggésben. Ez az, amit az Apostolok cselekedetei harmadik fejezetében találunk. Nem idézem a történetet, de kérem az Olvasót, hogy kövesse gondosan a Bibliában. Péter és János látott egy negyvenéves embert a templom kapujában, aki születésétől fogva sánta volt. Soha nem tudott járni. Koldult, és a Lélek arra indította Pétert, hogy aranynál és ezüstnél jobbat adjon neki. Ezt mondta: “Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj! És őt jobb kezénél fogva felemelé, és azonnal megerősödének az ő lábai és bokái. És felszökvén, megálla és jár vala és beméne ővelük a templomba, járkálva és szökdelve és dicsérve az Istent” (6-8. v.).

Ez a csoda izgalmat keltett az emberek között, s amikor Péter látta a nép álmélkodását, ezt mondta:

“Izrael férfiai, mit csodálkoztok ezen, vagy mit néztek mireánk, mintha tulajdon erőkkel vagy jámborságunkkal míveltük volna azt, hogy az járjon? Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát, Jézust, kit ti elárultatok…, az életnek fejedelmét pedig megöltétek, kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai. És az ő nevében való hit által erősítette meg az ő neve ezt, akit láttok és ismertek; és a hit, mely őáltala van, adta néki ezt az épséget mindnyájan a ti szemetek láttára” (12-16. v.).

Most alkalmazzuk ezt a történetet a gyakorlatban! Az ember sánta volt születésétől fogva, és nem tudott magán segíteni. Szívesen járt volna, de nem tudott. Mi is elmondhatjuk Dáviddal együtt: “Íme én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám” (Zsolt 51:5).

Ezért természettől fogva mi is olyan gyengék vagyunk, hogy nem tudjuk azt tenni, amit szeretnénk. Évről évre csökkent az ember képessége, hogy járjon, ahogy évről évre növekedtek kilói, miközben lábai fejletlenek maradtak. Így növekszik a bűn ereje bennünk is éveink múltával, ahogy gyakoroljuk magunkat abban. Teljes képtelenség volt, hogy ez az ember járni tudjon, de Krisztus neve, a hit által, tökéletesen helyreállította erejét és egészségét. Így mi is, ha hiszünk Őbenne, meggyógyulhatunk, és képesek lehetünk olyan dolgokat cselekedni, amire korábban képtelenek voltunk. Cselekedetek, melyek emberi erővel megvalósíthatatlanok, Istennel elérhetőek lesznek. Ő a Teremtő, aki “megsokasítja az erőtlen erejét”. A hit egyik csodája az, hogy a gyengéket erősekké teheti.

Ezekben a történetekben láthattuk, hogyan szabadítja meg Isten fogságukból azokat, akik bíznak benne. Most nézzük meg, hogyan lehet megtartani ezt a szabadságot.

Láttuk, hogy természetünknél fogva mindnyájan a bűn és Sátán szolgái vagyunk, de amint alávetjük magunkat Krisztusnak, azonnal felszabadulunk Sátán hatalma alól. Pál azt mondja: “Avagy nem tudjátok, hogy akinek odaszánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra?” (Róm 6:16). Így abban a pillanatban, amikor megszabadulunk a bűntől, Krisztus szolgái leszünk. Sőt, maga az a tény, hogy Isten – hitünkre válaszként – megszabadít bennünket a bűn fogságából a bizonysága annak, hogy elfogad bennünket, mint az Ő szolgáit. Krisztus szolgái leszünk, de aki a Krisztus szolgája, az valójában szabad ember, mert szabadságra hívattunk (Gal 5:13), és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság (2Kor 3:17).

És most kezdődik a harc újra. Sátán nem akarja könnyen elengedni szolgáit. Ezért ránktör a kísértések fegyvereivel, hogy visszahódítson bennünket az ő szolgálatába. Tapasztalatból tudjuk a szomorú igazságot, hogy Sátán erősebb, mint mi, ezért külső segítség nélkül nem tudunk ellenállni neki. De félünk erejétől, és segítségért kiáltunk. És akkor eszünkbe jut, hogy már nem vagyunk Sátán szolgái, alávetettük magunkat Istennek, ezért Ő elfogadott bennünket, mint az Ő szolgáit. Ezért azt mondhatjuk a zsoltárossal együtt: “Uram! Én bizonyára a te szolgád vagyok; szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet” (Zsolt 116:16). De az a tény, hogy Isten kioldozta köteleinket, amivel Sátán megkötözött bennünket – és ezt egészen bizonyosan megtette, ha mi hittünk benne – a bizonyíték arra, hogy Isten megvéd bennünket, mert gondja van az övéire, és bizonyosak lehetünk abban, hogy Ő, “aki elkezdte bennünk a jó dolgot, elvégzi a Krisztus Jézusnak napjáig” (Fil 1:6). És ebben a bizonyosságban erőnk van az ellenállásra.

Tehát, ha Isten szolgálatára szenteltük magunkat, akkor az Ő szolgái, igazságának eszközei vagyunk (Róm 6:13-16). Nem élettelen eszközök vagyunk, mint amilyeneket a földműves használ, hanem élő, értelmes eszközök, akik képesek dönteni foglalkozásuk felől. Mégis az “eszköz” azt jelenti, hogy másnak a kezében vagyunk. Köztünk és a szerszámok között az a különbség, hogy mi eldönthetjük, hogy ki használjon fel minket, és milyen szolgálatra. De ha már döntöttünk, és átadtuk magunkat, akkor már ugyanolyan eszközök vagyunk, mint más eszközök. Ha Istennek adtuk magunkat, kezében vagyunk, mint az agyag a fazekaséban, és azt teheti velünk, ami tetszik neki. Szabadságunk arra vonatkozik, hogy engedjük vagy nem engedjük, hogy elvégezze bennünk azt, ami jó.

Az a gondolat, hogy eszközök vagyunk Isten kezében – ha tökéletesen megértettük – nagy segítség a hitbeli győzelem elérésében. Például, az eszköz sikere teljes mértékben azon múlik, hogy ki tartja kezében. Itt van egy pénzverő: magában véve ártatlan, felhasználható jó és rossz célra is. Ha egy bűnöző kezébe kerül, akkor lehet vele hamis pénzt készíteni, s akkor egyáltalán nem jó ügyet szolgál. De lehet egy tisztességes ember kezében is, és akkor nem okoz semmi kárt. Hasonlóan, amikor Sátán szolgái voltunk, haszontalanok voltunk (Róm 6:20), de most, hogy Isten kezébe tettük le magunkat, akiről tudjuk, hogy nincs hamisság benne, tudjuk, hogy keze nem használhat bennünket semmi rosszra.

“Emberi módon szólok a ti testeteknek erőtlensége miatt. Mert amiképpen odaszántátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak szolgáiul a hamisságra: azonképpen szánjátok oda most a ti tagjaitokat szolgáiul az igazságnak a megszentelődésre” (Róm 6:19).

A győzelem első titka tehát az, hogy Isten kezébe tesszük magunkat azzal az őszinte vággyal, hogy az Ő akaratát cselekesszük; a második, hogy tudjuk, hogy Ő elfogad bennünket, mint szolgáit, s végül megtartjuk ezt az odaszánást, és kezében hagyjuk magunkat. A győzelmet gyakran csak azzal érhetjük el, hogy újra és újra elmondjuk: “Uram! Én bizonyára a te szolgád vagyok, szolgád vagyok én, a te szolgáló lányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet”. “Óh, Uram, kezedbe tettem magam, mint az igazság eszköze, legyen meg a te akaratod, és ne a test kívánsága”. Ha megértettük ezt az igét, és valóban Isten szolgájának tekintjük magunkat, akkor azonnal eszünkbe jut: “Nos, ha eszköz vagyok az Úr kezében, akkor Ő nem használhat engem rosszra, és nem is fogja megengedni, hogy rosszra használjanak, amíg az Ő kezében vagyok. Neki meg kell őriznie engem a rossztól, mert én nem tudom megőrizni magamat, és Ő meg akar és meg tud engem őrizni, mert kifejezésre juttatta készségét és hatalmát, amikor önmagát adta értem. Ezért Ő meg fog védeni engem erről a rossztól”. Ezek a gondolatok egy pillanat alatt átsuhanhatnak elménken, és velük együtt az a jó érzés keríthet hatalmába bennünket, hogy védelmet élvezünk a félelmetes rosszal szemben. Mindez megnyilatkozik az Isten iránti hálában, s míg hálát adunk Istennek, az ellenség eltávozik, és Isten békessége tölti be szívünket. És akkor megértjük, hogy a hitben való öröm túlszárnyal mindenféle örömet, ami a bűnös cselekedetekből származhatna.

Mindez Pál szavainak szemléltetése: “A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük” (Róm 3:31). “Hiábavalóvá tenni” a törvényt nem azt jelenti, hogy eltörölni a törvényt, mert az ember nem törölheti el Isten törvényét. Hiábavalóvá tenni a törvényt azt jelenti, hogy úgy élni, mintha a törvénynek nem volna következménye ránk nézve. Az ember akkor teszi hiábavalóvá Isten törvényét, amikor nem engedi, hogy a törvény hatalma érvényesüljön életében. Röviden szólva: hiábavalóvá tenni a törvényt annyi, mint áthágni a törvényt. A törvény ettől még érvényben marad, hiábavalóvá tétele csupán az egyén életét érinti.

Ezért, amikor az apostol azt mondja, hogy nem tesszük hiábavalóvá a törvényt a hit által, hanem inkább megerősítjük, akkor ezt úgy érti, hogy a hit nem a törvény áthágásához, hanem a törvény megtartásához vezet. Nos, ne mondjuk azt, hogy a hit engedelmességre vezet, inkább ezt: a hit engedelmeskedik. A hit megerősíti a törvényt a szívben. “A hit a reménylett dolgoknak valósága”. Ha a reménylett dolog az igazság, akkor a hit megerősíti ezt. Ahelyett, hogy a hit törvényellenességre vezetne, a hit a törvényellenesség egyetlen ellenszere. Bármennyire dicsekszik az ember Isten törvényével, ha nem rendelkezik Krisztusba vetett személyes hittel, akkor semmivel sincs jobb helyzetben, mint az, aki nyíltan áthágja Isten törvényét. Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni (Zsid 11:6), hit által viszont minden lehetséges (Márk 9:23).

Igen; a hit lehetetlen dolgokat tesz, és Isten pont ezt a lehetetlent várja tőlünk. Amikor Józsué azt mondta Izraelnek, “nem tudjátok szolgálni az Urat”, akkor igazat mondott; az Úr mégis azt kérte tőlük, hogy Őt szolgálják. Egyetlen ember sem cselekedheti a jót, még ha akarja is (Gal 5:17), ezért tévedés azt mondani, hogy Isten csak azt várja, hogy megtegyük a tőlünk telhető legjobbat. Az, aki nem tesz jobbat, mint amire képes, nem az Úr akaratát cselekszi. Jobbat kell tennie, mint amire képes. Azt kell tennie, amire csupán a benne megnyilatkozó isteni hatalom képes. Az ember nem tud a vízen járni, Péternek mégis sikerült, amikor hitt Jézusban.

Mivel minden hatalom, mennyen és földön a Krisztus kezében van, Ő pedig a mi rendelkezésünkre áll, csak akkor nem állíthatjuk, hogy Isten lehetetlent kér tőlünk, ha Krisztus hit által a szívünkbe költözik, mert “ami embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges” (Luk 18:27). Ezért bízvást mondhatjuk: “az Úr az én segítségem, nem félek, ember mit árthat énnékem?” (Zsid 13:6).

És “kicsoda szakaszt el minket Krisztus szerelmétől? Nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldöztetés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyer-é? … De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, azáltal, aki minket szeretett… Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban” (Róma 8:35, 37-39).