Az 1872-es Hitelvekből
Az Istenségről
“I. Egy Isten van, egy személyes, lelki lény, aki mindeneknek teremtője, mindenható, mindentudó és örökkévaló; akinek bölcsessége, szentsége, jogossága, jósága, igazsága és kegyelme végtelen; aki változhatatlan, és mindenhol jelen van képviselője, a Szent Lélek által. (Zsolt 139:7).
II. Egy az Úr, a Jézus Krisztus, az Örök Atya Fia, aki által teremtetett a mindenség, és aki által fenn is tartatik. Magára vette Ábrahám magvának természetét elbukott fajunk megváltása érdekében, és közöttünk lakozott. Kegyelemmel és igazsággal volt teljes, és példaértékű életet élt előttünk. Meghalt, hogy áldozatunk legyen, és feltámasztatott megigazulásunkért. Felment a magasságba, hogy egyedüli közbenjárónk legyen a mennyei szentélyben, ahol kiontott vérének érdeme által bocsánatot kér és elfedezést nyer mindazok bűnéért, akik igaz bűnbánattal járulnak hozzá. Mielőtt elfoglalja királyi trónját, papi szolgálatának lezárásaként az említett bűnökért még egy nagy engesztelést fog végezni, melynek eredményeként minden bűn eltöröltetik (ApCsel 3:19), és kitakaríttatik a szentélyből, amint az a lévitai papság szolgálatában is megmutatkozik, mely árnyéka és előképe Urunk mennyei szolgálatának. (Lásd: 3Móz 16; Zsid 8:4, 5; 9:6, 7 stb.)” (A hetednapi adventisták által tanított és gyakorolt hitbéli alapelvek nyilatkozata, 1872, Battle Creek, Michigan)
Idézetek az úttörőktől
James White:
“Az átvitt értelmet keresők úgy vetették el, illetve tagadták meg az egyedüli Úr Istent, és a mi Urunkat, Jézus Krisztust, hogy először is alkalmazták régi, bibliátlan, Szentháromságos hitvallásukat, ti. hogy Jézus Krisztus az örökkévaló Isten, bár ezt egyetlen igehellyel sem tudják alátámasztani, míg számunkra a Szentírás bőséges bizonyítékkal szolgál, mely világosan megmutatja, hogy Ő az örök Isten Fia.” (Levél A hajnalcsillagban, IX.,1846. január 24.)
“Azt állítani, hogy a Fiú és apostolainak szavai az Atya parancsolatai, olyan messze van az igazságtól, mint az ősrégi Szentháromság-hívő képtelenség, mely szerint Jézus Krisztus az egyetlen igaz és örökkévaló Isten.” (“A Jézus hite,” Review & Herald, 1852. augusztus 5.)
J. N. Andrews:
“És ami az Isten Fiát illeti, őt is kizárhatjuk, mivel neki Isten volt az Atyja, és az örökkévalóság valamely pontján régen, az ő napjainak is volt kezdete. Tehát ha Pál szavait abszolút értelmükben vennénk, az egész világegyetemben nem találnánk egyetlen lényt sem Istenen, az Atyán kívül, aki apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; akinek sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs. Mégis, bizonyára senkiben sem merül fel egy pillanatig sem, hogy Melkisédek az Atya Isten lett volna.” (“Melkisédek,” Review & Herald, 1869. szeptember 7. – megtalálható még a Review & Herald 1881. január 4.-i kiadásában)
E. J. Waggoner:
“A Szentírás kijelenti, hogy Krisztus “Isten egyszülött Fia.” Ő született, nem teremtetett. Hogy mikor született, az nem tartozik ránk, és értelmünkkel is aligha foghatnánk fel, ha ki is lenne nyilatkoztatva számunkra. … Krisztus valamikor Istentől származott, az Atya kebeléből jött ki (Jn 8:42; 1:18), de ez olyan régen volt az örökkévalóság napjaiban, hogy a véges elme számára ez gyakorlatilag kezdet nélkülinek tekinthető.” (“Teremtett lény-e Krisztus?,” Krisztus és az Ő igazsága, 21, 22. old.)
W. W. Prescott:
“Ahogyan Krisztus is kétszer született, egyszer az örökkévalóságban az Atya egyszülöttjeként, és aztán itt a hústestben, egyesítve az istenit az emberivel ebben a második születésében, úgy nekünk is, akik már egyszer megszülettünk hústestben, meg kell születnünk másodszor is, mégpedig a Lélektől újonnan születve, hogy így ugyanazt tapasztaljuk meg mi is: az emberi és az isteni lény életre szóló egyesülését.” (“Korunk Krisztusa,” Review & Herald, 1896. április 14.)
J. N. Loughborough:
“1. KÉRDÉS. Milyen komoly ellenvetésünk van a Szentháromság tanával szemben?
VÁLASZ: Sok ellenvetést felhozhatnánk most, de a korlátozott helyre való tekintettel leszűkítjük ezeket a következő háromra:
1. Nem igazán egyeztethető össze a józan ésszel, ha azt mondjuk, hogy három egy, egy pedig három. …
2. Ellenkezik a Szentírással. …
3. Eredete pogány és meseszerű. …” (Review & Herald, 1861. november 5.)
R. F. Cottrell:
“Sosem hittem a Szentháromság tanában, és nem is állítottam, hogy valaha is hittem volna benne. De nem gondolom, hogy ez lenne a világon fellelhető eretnekségek közül a legveszedelmesebb. … emberek szélsőségekbe estek a Szentháromság tanának megvitatásában. Egyesek Krisztust egy nagyszerű emberré alacsonyították le, aki létezését betlehemi születésével kezdte meg; míg mások nem elégedtek meg azzal, hogy annak tartsák Őt, aminek a Szentírás kijelenti: Isten öröktől létező Fiának, hanem magává Istenné, Önmaga Atyjává emelték Őt. … Én szívem szerint azt tanácsolom mindenkinek, aki szereti a mi Megváltó Urunkat, Jézus Krisztust, hogy higgye el mindazt, amit a Biblia kijelent Róla, de ne többet. …
… Értelmezésünk szerint a Szentháromság kifejezés három személy (és nem hivatal) egy Istenben való egyesítését jelenti; így tehát az Atya, a Fiú és a Szent Szellem legalább három és legfeljebb egy. Az a tanítás, hogy egy személy három személy, és hogy három személy egy személy, szerintünk ellenkezik az értelemmel és a józan ésszel.” (“A Szentháromság,” Review & Herald, 1869. július 6.)
“De hogy valaki elfogadja a Szentháromság-tant, az nem is annyira elvetemült lelkületéről tesz bizonyságot, mint inkább arról, hogy megrészegült attól a bortól, amelyből minden nép ivott. A tény, hogy ez a tan egyike volt a vezető tanoknak, sőt talán a legfőbb tan volt, amely Róma püspökét pápaságra való törekvésében elősegítette, nos, ez már önmagában sem túl bizalomgerjesztő. E ténynek minden embert személyes utánajárásra kellene ösztönöznie; hiszen az ördögi lelkek nagy jeleket és csodákat tesznek a lélek halhatatlanságának bizonyítása érdekében is. Ha eddig nem kételkedtem volna benne, most bizony a végére járnék, és azzal az Igével vetném össze, amelyet a modern spiritizmus semmibe vesz. …” (u.o.)
Ez az 1869. június 1-jei Review-ban megjelent cikk, melyet R. F. Cottrell írt, híven tükrözi az úttörők és a hívők álláspontját a Szentháromság kérdésével kapcsolatban.
A Szentháromság tana
“Ez az ortodoxnak tartott tan nagy népszerűségnek örvend, amióta csak Róma püspöke felemeltetett pápai rangjára e tan segítségével. Bár elvetését veszélyes eretnekségnek tartják; mégis mindenki saját szájíze szerint magyarázhatja e tant. Láthatóan mindenki úgy véli, hogy ragaszkodnia kell hozzá, mégis mindenkinek teljes szabadsága van, hogy saját maga küzdjön meg ellentmondásos következményeinek összehangolásával; így az ezzel barátkozók körében számtalan nézet terjed, és mind ortodoxnak hívhatja magát, ha csak névlegesen is, de rábólint e tanra.
Ami engem illet, én soha nem éreztem kényszert arra, hogy megmagyarázzam, sem arra, hogy elfogadjam és megvédjem, de nem prédikáltam ellene sem. De valószínűleg legalább olyan nagyra értékelem az Úr Jézus Krisztust, mint azok, akik Szentháromság-hívőnek vallják magukat. Most első ízben ragadtam tollat, hogy ezen tanról írjak.
Az érveim, hogy miért nem fogadom el és védem meg, ezek: 1. Már a neve is bibliátlan, a Szentháromság, avagy a három-egy Isten, ismeretlen a Biblia számára; én azt a szabályt fogalmaztam meg magamnak, hogy azok a tanok, amelyeket csak az emberi elmében kifundált szavakkal lehet kifejezésre juttatni, azok kifundált tanok. 2. Soha nem éreztem késztetést arra, hogy olyasvalamit fogadjak el és magyarázgassak, amely ellentétben áll minden értelemmel és ésszel, amit Istentől kaptam. Megmagyarázására irányuló próbálkozásaim mind kudarcot vallanának, és barátaim semmivel sem látnák világosabban a kérdést.
De ha azt kérdezik tőlem, hogy mit hiszek Jézus Krisztusról, azt válaszolom, hogy mindent elhiszek, amit a Szentírás állít róla. Ha a bizonyságtétel úgy mutatja be őt, mint aki már a világ létrejötte előtt Atyjával együtt volt dicsőségében, elhiszem. Ha a Szentírás azt mondja róla, hogy ő az Isten Fia, elhiszem. Ha kijelenti, hogy az Atya elküldte az ő Fiát a világra, akkor elhiszem, hogy volt neki egy Fia, akit el tudott küldeni. Ha a bizonyságtétel azt mondja, hogy ő az Isten teremtésének kezdete, elhiszem. Ha azt mondja, hogy ő az Atya dicsőségének visszatükröződése és valóságának képmása, elhiszem. És amikor Jézus azt mondja, hogy én és az én Atyám egy vagyunk, elhiszem; és amikor azt mondja, hogy az én Atyám nagyobb nálamnál, akkor azt is elhiszem; mivel mindez Isten Fiának beszéde, és mellesleg tökéletesen értelemszerű és magától értetődő.
Ha azt kérdezik tőlem, hogy hitem szerint milyen módon egy az Atya és a Fiú, akkor azt válaszolom, hogy ők olyan értelemben egyek, ami nem mond ellent az értelemnek. Ha az ‘és’ jelent egyáltalán valamit ebben a mondatban, akkor az Atya és a Fiú két lény. Ők ugyanolyan értelemben egyek, mint amilyen értelemben Jézus imádkozott, hogy a tanítványai egyek legyenek. Arra kérte Atyját, hogy tanítványai egyek legyenek. Úgy kérte, hogy egyek legyenek, “mint mi.”
Felmerülhet az az ellenvetés, hogy ha az Atya és a Fiú két különálló lény, akkor nem szegjük-e meg a Tízparancsolat első parancsolatát azzal, hogy a Fiút imádjuk és Istennek nevezzük?
Nem; mivel éppen az Atya akarata, “Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát.” Nem szeghetjük és gyalázhatjuk meg Isten parancsolatát azáltal, ha engedelmeskedünk neki. Az Atya ezt mondja a Fiúról: “Imádják őt az Istennek minden angyalai.” Ha az angyalok elutasítanák a Fiú imádatát, ezzel az Atya ellen lázadnának. A gyermekek öröklik atyjuk nevét. Isten Fia származásánál fogva különb nevet örökölt az angyaloknál. Ez a név az Ő Atyjának neve. Az Atya így szól a Fiúhoz: “A te királyi széked, óh, Isten örökkön örökké.” (Zsid 1:8). A Fiú “erős Istennek” neveztetik. (Ézs 9:6). És amikor visszatér e földre, az őt váró emberek így kiáltanak fel: “Ímé Istenünk.” (Ézs 25:9). Az Atya akarata, hogy ilyen tiszteletet adjunk a Fiúnak. Ezáltal kimagaslóan megbecsüljük az Atyát is. Mert ha nem tiszteljük a Fiút, akkor nem tiszteljük az Atyát sem; ugyanis ő azt kéri tőlünk, hogy tiszteljük az ő Fiát.
És bár a Fiú is Istennek neveztetik, mégis a mi Urunk Jézus Krisztusunknak is van “Istene és Atyja.” (1Pt 1:3). Bár az Atya azt mondja a Fiúnak: “A te királyi széked, óh, Isten örökkön örökké,” mégis, ezt a királyi széket az ő Atyja adta neki; és mivel szerette az igazságot és gyűlölte a hamisságot, ezt is mondja, neki, hogy “Annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával.” (Zsid 1:9). “Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, a kit ti megfeszítettetek.” (ApCsel 2:36). A Fiú az örökkévalóság Atyja, nem a magáé, nem is Atyjáé, hanem gyermekeié. Ő így fogalmazott: “Én és a gyermekek, a kiket az Isten nékem adott.” (Zsid 2:13).” (R. F. Cottrell, Review & Herald, 1869. június 1. – a dőlt betűs kiemelés eredeti)