Az „örökkévaló evangélium” kifejezést minden adventista jól ismeri. Mindnyájan betéve tudjuk a hármas angyali üzenetet. A mozgalom létrejötte óta – immár több, mint 160 éve – ez volt a központi üzenet, a legfontosabb tanítás.

„És láték más angyalt az ég közepén repülni, a kinél vala az örökkévaló evangyéliom, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait. És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek. És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt.” (Jel 14:6-10)

Úgy ismerjük ezeket az üzeneteket, mint a tenyerünket. Az első angyal bejelenti Isten ítéletének óráját, a második Babilon bukását, a harmadik pedig arra figyelmeztet, milyen következményei vannak a fenevad és képmása imádásának, illetve bélyege felvételének. Érdemes azonban megfigyelni, hogy a Biblia szerint az első angyal először az örökkévaló evangéliumot hirdeti.

Keresztény életem legnagyobb részében nem igazán figyeltem fel erre a kis részletre. Számomra a hirdetendő üzenet ez volt: „Ütött az ítélet órája, legjobb, ha felkészülsz!” Továbbá: „Babilon elesett, jobban jársz, ha kijössz onnan.” És végül: „Jön a fenevad bélyege, óvakodj a vasárnap-ünnepléstől!”

Életem első saját traktátusa is „A fenevad bélyege” nevet viselte, és közel egymillió példányt szórtunk szét belőle. Volt idő, amikor ez a kérdés annyira rögeszmémmé vált, hogy ha a buszon leültem valaki mellé, akkor beszédbe elegyedésünkkor az első téma a fenevad bélyege volt. Azt gondolom, korábbi hozzáállásom sok hetednapi adventistára jellemző, akik szerint a hármas angyali üzenet fényében az evangélium hirdetése egyszerűen csak azt jelenti, hogy figyelmeztetjük az embereket: „Ha vasárnapot ünnepelsz, jaj neked!” Nincs tehát más dolguk, mint szombatot ünnepelni, és akkor minden problémájuk megoldódik.

Természetesen nem minden adventista gondolkodik ilyen szélsőségesen, de tény, hogy nagyon sokak szerint ezt az üzenetet kell evangélium gyanánt az egész világhoz eljuttatni.

Az üzenetek lényege

Semmi kétség afelől, hogy három üzenet van. Azonban fel lehet tenni a kérdést: Mi a lényegük? Mi a fő mondanivalójuk? Az örökkévaló evangélium! De ami örökkévaló, az túlmutat minden körülményen, időn és helyszínen. Az örökkévaló evangéliumot nem lehet csupán a végidőre korlátozni. Ha ugyanis örökkévaló, akkor már az Éden kertjétől fogva létezik, és átíveli egész 6000 éves történelmünket.

Azt gondolom, sokan abba a hibába estünk, hogy összetévesztettük a hirdetendő üzenetet az üzenethirdetés körülményeivel. Az a tény, hogy Babilon elesett, nem evangélium. Ez nem maga a jó hír. A Biblia itt ugyanis nem az evangéliumot közli velünk, hanem azt mutatja meg, hogy az evangélium milyen körülmények között, milyen történelmi helyzetben hirdettetik majd hatalommal az utolsó napokban. Mi azonban az üzenet körülményeit tettük meg üzenetünknek.

Való igaz, hogy jelentős dolgok történnek körülöttünk. Eljött Isten ítéletének órája, Babilon elesett, jön a fenevad bélyege – de e szorult helyzetben mi Isten üzenete az emberiséghez? Mi Isten eszköze az emberek megmentésére ebben a végső válságban? Mi az emberek utolsó reménysége? Az örökkévaló evangélium! Ha bármilyen más reményt kínálunk az emberek számára, akkor rettenetes hibát követünk el. A mi üzenetünk az örökkévaló evangélium, mert az emberiség számára soha nem is adatott más üzenet.

Természetesen igaz, hogy amikor az evangéliumot hirdetjük, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a körülményeket. Van néhány olyan mellékes kérdés, ami felmerülhet az evangélium hirdetése kapcsán, de valójában, ha a lényegre összpontosítunk, akkor láthatjuk, hogy az embereket csak az evangélium mentheti meg.

Ellen White rengeteget írt arról az üzenetről, amelyet Jones és Waggoner vén 1888-ban hirdetett. Ezt írja üzenetükről az 1888-as anyagok / Kiben bízhatunk 1575. oldalán:

„’Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg.’ (Gal 3:24) Ebben az igében a Szent Lélek az apostol által kimondottan az erkölcsi törvényről beszél. A törvény rámutat bűneinkre, és arra sarkall, hogy érezzük, Krisztusra van szükségünk. Így Hozzá menekülünk bocsánatért és békességért, bűnbánattal fordulva Istenhez, az Úr Jézus Krisztusban való hitben.

Minneapolisban az Úr üzenete – mely Waggoner és Jones testvér által szólalt meg – azért ütközött olyan ellenállásba, mert sokan nem voltak hajlandók feladni korábbi elképzeléseiket, hogy elfogadják ezt az igazságot. Ezzel az ellenállással Sátánnak nagy mértékben sikerült elérnie, hogy népünket megfossza a Szent Lélek különleges erejétől, amelyet Isten vágyott volna nekünk adni. Az ellenség megakadályozott minket annak az erőnek az elnyerésében, amelyet megkaphattunk volna, hogy az igazságot – az apostolok pünkösd utáni üzenethirdetéséhez hasonlóan – az egész világhoz eljuttassuk. Testvéreink ellenálltak annak a világosságnak, amelynek az egész Földet be kell ragyognia dicsőségével; és ezzel a tettükkel a világot nagy mértékben megfosztották ettől a világosságtól.” (1888-as anyagok, 1575. old.)

Mikor ezt a részt olvasom, elszorul a szívem. Amit szeretnék kiemelni belőle: az a bizonyos világosság, amelynek dicsősége az egész Földet be kell ragyogja. Ellen White itt nem Babilon bukásáról beszélt, és nem is a fenevad bélyegéről, vagy az ítélet órájáról, hanem Krisztus és az Ő igazsága üzenetéről.

1888-ban arról folyt a vita, hogy mire vonatkozik a Galatákhoz írott levélben említett törvény. Erre hivatkozik Ellen White is. De miért kell a törvényből ekkora ügyet csinálni? Miért tűnik úgy, hogy ha Krisztust akarjuk felemelni, akkor ahhoz le kell tennünk a törvényt? Csak azért tűnhet így, mert egyesek a törvényt abba a pozícióba állították, ami egyedül Krisztust illeti meg: Krisztus helyére állították a törvényt. Ha Krisztus helyén másvalami ül, akkor hogyan helyezhetnénk Krisztust az Őt megillető helyre, míg el nem távolítjuk azt a valamit, ami elfoglalja a helyét? Nos, ez történt 1888-ban.

A vég már a nyakunkon van, mégsem láttunk eddig semmit abból az isteni dicsőségből, amely elárasztja majd ezt a világot. Nem merném azt mondani, hogy már láttam, és ha őszinték vagyunk, akkor egyikünk sem mondhatja, hogy már látta ezt a dicsőséget. De itt van egy másik idézet a Bizonyságtételek prédikátorok részére c. gyűjteményből:

„Az Úr nagy kegyelmében igen értékes üzenetet küldött népének Waggoner és Jones vén által. Ennek az üzenetnek az volt a célja, hogy még hangsúlyosabban mutassa be a világnak a felemeltetett Üdvözítőt, az egész világ bűneiért hozott áldozatot. A Kezesbe vetett hit általi megigazulást hirdette; és meghívta népünket, hogy fogadja el Krisztus igazságosságát, amely az Isten minden parancsolata iránti engedelmességben nyilvánul meg.” (TM, 91. old.)

A hit általi megigazulás nincs ellentétben Isten parancsolataival. Azzal a törekvéssel van ellentétben, amely a parancsolatok megtartása révén akar az igazságra eljutni – de magukkal a parancsolatokkal összhangban van. Egy hit által megigazult ember Isten parancsolatait is meg fogja tartani. A hit általi megigazulás „az Isten minden parancsolata iránti engedelmességben nyilvánul meg”.

„Sokan szem elől tévesztették Jézust. Szemeiket ismét isteni lényére, érdemeire, és emberi családunk iránti változhatatlan szeretetére kellett irányítani. Minden hatalom Őnéki adatott, és Ő az, aki gazdag ajándékokkal halmozhatja el az embereket, megosztva tulajdon igazságosságának megfizethetetlen ajándékát a magatehetetlen emberrel. Ez az az üzenet, amiről Isten megparancsolta, hogy az egész világhoz el kell juttatni. Ez a harmadik angyal üzenete, amelyet hangos kiáltásként kell hirdetni, és amelyet az Ő Lelkének nagymértékű kiáradása fog kísérni.” (u.o.)

Az ihletés következetes. Minden olyan általam ismert kijelentés, amely a végidőben hirdetendő üzenetről beszél, az evangéliumot jelöli meg az üzenetként.

„És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.” (Mt 24:14)

Akkor jön el a vég! Nem akkor, amikor az amerikai gazdaság összeomlik, nem akkor, amikor eljön a hetedik pápa, nem akkor, amikor minden összeesküvés-elmélet beigazolódik – hanem akkor jön el a vég, amikor az Isten országának evangéliuma hirdettetik az egész világon. Ez a lényeges tényező, mert Isten nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem inkább, hogy mindenki megtérjen.

Jézus tanítványaihoz intézett utolsó szavaival ezt parancsolta:

„…Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.” (Mk 16:15)

Ez a megbízatásunk, a feladatunk – nem kaptunk egyéb munkát. Ha valaki bármi mást hirdet, az nem Isten munkáját végzi.

A világon minden vallás erkölcsösséget prédikál. Mindenhol vannak szabályok, amelyek itt-ott eltérnek egymástól. Egyesek szerint kívánatos, hogy a szoknya a bokáig érjen, mások szerint a hónap egy adott szakaszában a férjnek és a feleségnek nem szabad együvé térni. Minden ember erkölcsi mércéje ahhoz igazodik, amit az illető vallása hangsúlyoz. Az evangélium, az embereket megmentő igazság azonban az, hogy Isten életet adott nekünk az Ő Fiában. A kereszténység Megmentőt mutat fel, segítséget a magatehetetlenek számára. Olyan utat tár elénk, amely fel is emel minket, nem csak követelményeket támaszt. Nem tőlünk akarja kicsikarni az igaz életet, hanem Ő adja nekünk az élet ajándékát, és így lehetővé válik az, amire magunktól soha nem lettünk volna képesek. Ez az evangélium. Ez az, ami üdvözíti az embereket. Jézus parancsa szerint ezt kell mindenhol hirdetni, és akkor jön el a vég.

Jó hír

Van azonban egy probléma: eltérő nézeteink vannak az evangélium mibenlétéről. Zavar van e kérdés felől az adventista egyházon belül is, és általában a keresztény egyházakban is. Mi az evangélium, mit takar ez a szó?

Az evangélium szó jelentése: „jó hír”. Ez már önmagában is kizár néhány, napjainkban hirdetett, úgynevezett evangéliumot.

Ha az evangélium a fenevad bélyegéről szóló üzenet, akkor ez önmagában véve nem jó hír. Egyáltalán nem jó hír az, ha elmondom valakinek, hogy nem fog tudni adni-venni, ha elutasítja a fenevad bélyegének felvételét. A jó hír nem arról szól, amit neked kell megtenned, hanem arról, amit Valaki már megtett érted.

Hadd fejtsem ki ezt egy kicsit részletesebben: A jó hírt akkor lehet leginkább megérteni és nagyra becsülni, ha rossz hírek hátterén hangzik el. Ha valaki ad nekem egy dollárt, ettől még nem fogok örömujjongásban kitörni, főleg, ha a zsebemben van még száz dollár. De ha egy olyan hajléktalanról van szó, aki már napok óta nem evett egy falatot sem, és ő kap egy dollárt, akkor ez számára – ott és akkor – a világ legjobb híre lesz. A jó hírt akkor lehet leginkább értékelni, ha a rossz hírek hátterén hangzik el – és a Biblia pontosan ezt teszi, amikor az evangéliumot feltárja előttünk.

Mindenekelőtt meg kell látnunk az ember valódi problémáját, mielőtt megérthetnénk az evangélium lényegét. Korábbi vitáink során azért ütköztünk újra és újra nehézségekbe, mert ahelyett, hogy közös megegyezésre jutottunk volna a rossz hír mibenléte felől, mindenféle más, mellékes kérdés felé terelődött figyelmünk. Egyesek szerint a rossz hír az, hogy sok rossz dolgot követünk el az életünkben. Az igazán rossz hír azonban az, hogy ezt soha nem is tudtuk volna elkerülni. Nem az a rossz hír tehát, hogy a fa keserű narancsot terem, hanem az, hogy ha az összes keserű narancsot leszedjük, a fa akkor is csak keserű narancsot fog teremni. Nem a naranccsal van a probléma, hanem a fával. Ez a rossz hír.

Lehet, hogy egyeseknek jó hírnek tűnik, ha Isten ezt mondja: „Tartsd meg a törvényemet, és élsz! Van egy út, amelyen életet nyerhetsz. Csak tedd a jót, tartsd meg a törvényt!” Úgy tűnik, mintha ez kiút lenne abból, amit Isten mond: „A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második halál.” (Jel 21:8) No de ahhoz, hogy elkerüljem ezt a tüzet, kell, hogy többé ne hazudjak, ne legyek gyáva, ne legyek utálatos, ne lopjak stb. Elsőre jó hírnek tűnhet ugyan a törvény megtartása – egészen addig, amíg rá nem jövök, hogy képtelen vagyok rá. És ezen a ponton ez a „jó” hír nagyon rossz hírré válik. Ahhoz, hogy életet nyerhessek, olyasvalamit kell tennem, amire képtelen vagyok. Ez a világmindenség legrosszabb híre.

Ha azonban felismerjük, hogy az, Aki követelményeket támaszt velünk szemben, már mindent elvégzett, tökéletesen eleget téve a követelményeknek, és teljesen ingyen, ajándékként nekünk is felkínálja, úgy, hogy semmi más dolgunk nincs, mint elfogadni – nos, lehet ennél nagyszerűbb hírt mondani?! A jó hír az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet már ott van az Ő Fiában! És akié a Fiú, az már elnyerte az életet, és átment a halálból az életre. Ez igazán jó hír!

Van más út is az üdvösségre? Nem, mert ez az evangélium, Isten eszköze az emberek megmentésére.

„Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek.” (Róm 1:16)

„De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok. A mint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, a mit elfogadtatok, átok legyen.” (Gal 1:8-9)

Ennek az üzenetnek kell bejárnia a földgolyót tengertől tengerig, parttól partig – és akkor jön el a vég. Most élünk a világtörténelem azon pillanatában, amikor a dráma eléri tetőpontját, és Isten ereje kitöltetik az Ő népére. Mindnyájan érzékeljük, hogy így van, hiszen látjuk és halljuk a körülöttünk zajló eseményeket. Tudjuk, hogy a történelem végéhez érkeztünk. Olyan időben élünk, amikor kötelességünk nem csak megérteni, de személyesen meg is tapasztalni az evangéliumot. Mennyei Atyánk erre vár 1888 óta, és be akarja fejezni, amit elkezdett. Legyünk azok között, akikben beteljesedhet az Ő akarata!

David Clayton