Az ifjúság napjára

“Írtam néktek ifjak, mert erősek vagytok, és az Isten ígéje megmarad bennetek, és meggyőztétek a gonoszt. Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” (1Jn 2:14-17).

Ez az intés kimondottan az ifjúságnak szól. Fiatalságuk nem menti fel őket felelősségük alól. Erősek és nem roskadoznak még az évek gondja és terhe alatt. Ragaszkodásuk lelkes, és ha megvonják a világtól, és inkább Krisztus és a menny felé irányítják – Isten akaratát cselekedve -, akkor reménységük lesz ama jobb élet felől, ami megmarad, és végül dicsőséggel, tisztességgel és halhatatlansággal koronáztatnak majd meg.

Aggasztó az a tény, hogy a világ szeretete uralkodik a fiatal korosztály elméjében. Sokan úgy élnek, mintha a próbaidő drága órái – amíg csak a kegyelem tart – nem lennének több egy nagy vakációnál, mintha csak azért lennének e világon, hogy szórakozzanak, és újabbnál újabb izgalmakat éljenek át. A világban és a világ dolgaiban találják meg örömüket; idegenek az Atyától és Lelkének áldásaitól. Sokan meggondolatlanok beszédükben. Készakarva nem tudják, hogy szavaik alapján fognak igaznak vagy hamisnak ítéltetni. Az ifjúságunk nagy részét jellemző könnyelműség és üres, hiábavaló beszéd szégyent hoz Isten nevére.

Láttam, hogy Sátán ravasz és szemfüles ellenfél, aki azt keresi, hogyan téríthetné el az ifjúságot az Isten előtt kedves útról. Az ellenség jól tudja, hogy nincs még egy olyan korosztály, amely, ha Isten szolgálatának szenteli életét, oly sok jót tehetne, mint az ifjúság. Határozott lépéseket tesz annak érdekében, hogy arra vezesse e férfiakat és nőket, hogy világi szórakozásban keressék boldogságukat, és mindemellett azzal igazolják magukat, hogy ezek a szórakozások teljesen ártalmatlanok, sőt, jót tesznek az egészségnek. Nehéznek tünteti fel a szentség ösvényét, míg a világi örömök útja látszólag virágokkal van teleszórva. De a földi örömöknek hamarosan vége szakad, és amit elvetettünk, azt fogjuk aratni is. Vagy túl drágának tartjuk személyes vonzódásunkat, képességeinket és tehetségünket, hogy életünk szerzőjének szenteljük azt, aki minden pillanatban őrködik felettünk? Túl értékesek-e megszerzett képesítéseink, hogy azokat Isten szolgálatába állítsuk?

Az ifjúság gyakran sóhajtozik olyan dolgok után, amely felpezsdíti és leköti figyelmüket. Épp a keresztény reménység az, amire szükségük van. A vallás a hívő ember vigasztalójának fog bizonyulni, és biztos iránytű lesz az igazi boldogság Forrásához. Az ifjúságnak Isten Igéjét kellene tanulmányoznia, elmélkedés és imádság mellett. Rá fognak jönni, hogy szabad perceiket nem is lehetne hasznosabban eltölteni. A bölcsesség “útai gyönyörűséges útak, és minden ösvényei: békesség.” (Péld 3:17).

A Tituszhoz írott levél józanságra inti az ifjúságot. “Az ifjakat hasonlóképen intsed, hogy legyenek mértékletesek: mindenben tenmagadat adván példaképül a jó cselekedetekben; a tudományban romlatlanságot, méltóságot mutatván, egészséges, feddhetetlen beszédet; hogy az ellenfél megszégyenüljön, semmi gonoszt sem tudván rólatok mondani.” (Tit 2:6-8).

Könyörgöm az ifjúsághoz, saját lelkük érdekében hallgassák meg az apostol intését. Ezek a kegyelmes útmutatások, figyelmeztetések és feddések vagy az élet illata lesznek életre, vagy a halálé halálra.

A fiatalok természetszerűleg hajlamosak úgy vélni, hogy nem sok felelősségvállalást, gondoskodást vagy teherhordozást várnak tőlük. De mindenkinek kötelessége megfelelni a Biblia kívánalmainak. A világosság, mely felfénylik a kiváltságokban és lehetőségekben, az ige szolgálatában, a tanácsokban, figyelmeztetésekben és feddésekben, vagy megnemesíti a jellemet, vagy megítéli a gondatlanokat. Ezt a világosságot meg kell becsülniük mind a fiataloknak, mind az idősebbeknek. Lássuk, kik akarnak Isten mellé állni azzal a szilárd elhatározással, hogy az ő szolgálatát helyezik életükben az első helyre? Kik vállalják, hogy terhet viseljenek érette?

“És emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében.” (Préd 12:3). Jézus vágyódik azok szolgálata után is, akik üde ifjúságnak örvendenek. Szeretné, ha ők is a halhatatlanság örökösei lehetnének. Nemes férfiakká és nőkké válhatnak, akik dacolnak az őket körülvevő erkölcsi fertővel, amely az ifjúság nagy részét már egészen kis korban megrontja. Krisztusban szabadok lehetnek; világosság gyermekei, nem pedig a sötétségé. Isten arra szólít fel minden fiatal férfit és nőt, hogy tagadjanak meg minden rossz szokást; munkájukban legyenek szorgalmasak, lélekben buzgók; és az Urat szolgálják. Nem szabad megmaradniuk a nemtörődömségben, mely visszariad minden erőfeszítéstől, melyet a rossz szokások legyőzése, vagy a cselekedetek megjobbítása érdekében kell tenni. Imádságaik őszinteségét az a buzgalom igazolja, amellyel az Úr törvénye iránti engedelmességre törekszenek. Minden egyes lépésnél megtagadnak egy-egy rossz szokást, egy-egy helytelen kapcsolatot, elhívén, hogy az Úr a Lélek hatalma által megadja majd az erőt, hogy győzzenek.

A személyes, kitartó és céltudatos erőfeszítések jutalma: siker. Akik szeretnének sok jót tenni világunkban, azoknak készeknek kell lenni arra, hogy Isten útján tegyék ezt: kis dolgokkal kezdve. Aki a legfenségesebb magaslatok elérésére pályázik, hatalmas és csodálatos munkát akar teljesíteni, végül semmire sem viszi majd.

Isten szemében értékesebb az állhatatos kitartás egy becsületes munkában, az ismételt és hűséges betöltése egyetlen, igazi szolgálatnak, mint egy óriási feladat elvégzése. Ez jó bizonyítvány lesz az ifjúság számára, és nyomatékot ad erőfeszítéseinek. Akik hűek és állhatatosak Istentől rendelt szolgálatukban, azok nem ingadoznak, hanem kitartanak céljaik mellett, és bátran haladnak előre mások rossz, vagy jó véleménye ellenére is. Mindig készek: alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt.

Az ifjúság sok jót tehet a lélekmentés munkájában. Isten el fogja őket számoltatni, hogyan használták fel a rájuk bízott tálentumokat. Akik Isten fiainak és leányainak vallják magukat, tűzzenek magas mércét maguk elé! Használják ki minden Isten-adta képességüket.

Az Istennek szentelt ifjúság befolyásával hatalmas mértékben szolgálhatná a jót. A korosabb prédikátorok és gyülekezeti tagok fele akkora jó befolyást sem képesek a fiatalokra árasztani, mint maguk a fiatalok, akik Istennek szentelt életükkel szolgálhatják társaikat. Mindig emlékezniük kellene arra, hogy az ő vállukon nyugszik az a komoly felelősség, hogy mindent meg kell tenniük halandó embertársaik megmentése érdekében, még ha ez az élvezetek és természetes kívánságaik feláldozásával is jár. Idejüket, tehetségüket és befolyásukat – mindent, ami tulajdonukat képezi, még magukat is – Istennek kellene szentelniük.

Akik valóban megízlelték a megváltó szeretet édes ízét, azok nem fognak nyugodni, mert nem is tehetik, míg mindenki, akivel csak kapcsolatban állnak, meg nem ismeri a megváltás tervét. A fiataloknak erről kellene tudakozódniuk: “Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Hogyan tisztelhetem és dicsőíthetem meg neved e földön?”

Körülöttünk mindenütt lelkek vesznek el, és mit tesztek ti, ifjú barátaim, hogy lelkeket nyerjetek meg Krisztusnak? Ó, bárcsak minden erőtökkel és értelmetekkel azon lennétek, hogyan közelítsétek meg a bűnösöket, hogy akár egyet is megnyerjetek az igazság ösvényének! Micsoda gondolat! Egy lélek, mely egy örökkévalóságon át Istent dicséri! Egy lélek, mely élvezheti az örök élet boldogságát! Egy drágakő koronátokon, mely örökké fényleni fog! De Krisztus kegyelme által egynél több lelket is kivezethettek a bűnből a szentségre; a mennyei királyságban pedig nagy lesz a jutalmatok. Dániel próféta által az Úr kijelenti, hogy akik sokakat az igazságra visznek, fényleni fognak, miként a csillagok, örökkön örökké.

Súlyos felelősség nyugszik az ifjúság vállán. Isten sokat vár ezen nemzedék ifjúságától, hiszen hatalmas világosság és tudás birtokában lehetnek. Isten fel kívánja őket használni a sokak elméjét elködösítő tévelygések és babonák felszámolásában. Fegyelmezniük kell magukat: a tudás és a tapasztalat minden jottáját és pontocskáját össze kell gyűjteniük. Isten számon kéri rajtuk az eléjük tárt lehetőségeket. Az előttük álló munka határozott erőfeszítéseikre vár, hogy lépésre lépésre elvégezve betölthesse e kor szükségeit. Ha az ifjúság szívét-lelkét odaszenteli az Úr szolgálatára, hatékonyságuk és hasznosságuk magas mércét üthet meg. Az Úr ilyen kívánalmakat támaszt az ifjúsággal szemben. Ennél kevesebbet tenni egyenértékű azzal, hogy nem akarjuk a legtöbbet kihozni az Isten-adta lehetőségekből. Ez Istennel szembeni árulásnak fog minősülni – elmulasztottuk az emberiség javáért végzendő munkát.

Mit tesztek, kedves ifjúság, hogy mások tudtára adjátok, milyen fontos, hogy Isten Igéjét tegyük meg vezetőnknek, és hogy megtartsuk Jehova parancsolatait? Saját elveitekkel és példaadásotokkal is azt hirdetitek-e, hogy egyedül az Isten Szava iránti engedelmesség által lehet üdvözülni? Ha megteszitek mindazt, ami rajtatok áll, áldássá lesztek mások számára. Ha legjobb képességeitekhez mérten munkálkodtok, kapuk és lehetőségek nyílnak meg előttetek, hogy még többet tehessetek másokért.

Isten nagy és drága ajándékokat bízott ránk. Világosságot adott nekünk, és megismertette velünk akaratát, hogy ne kelljen tévelyegnünk és a sötétségben botorkálnunk. Megméretni a mérlegen és híjával találtatni a végső jutalom kiosztásának napján: ez rettenetes dolog, olyan tévedés, amelyet soha nem lehet kiküszöbölni. Vajon Isten könyvében hiába keresik-e majd nevünket?

Csak és kizárólag az Úr félelmében lelhetünk boldogságra és biztonságra. Drága ifjú barátaim, imáitok reggel és este is szálljanak fel az őszinte ajkakról, hogy a Szent Lélek birtokba vehesse szíveteket, és megtarthasson titeket e világ csábító befolyása ellen. Munkálkodjatok Jézusért; valljátok meg Jézust, és ő is meg fog vallani titeket Isten ítéletének napján.

Forrás: Ifjúsági útmutató [Youth Instructor], 1907. január 1.

Ellen G. White